Külső
A képeken talán lejön: az X2 viszonylag kicsinyke. Nem nagyobb, mint bármelyik olcsó Nokia, ideértve az egészen fapados 1-es sorozatot is. Érdekes módon nem is nehéz, holott a hátlap fémből készült, amiért jár a jovális vállonveregetés a finneknek. Ez az árszint nem pont az, ahol minőségi anyaghasználattal dobálóznak a gyártók. A dobozban hentergő tartozékok mennyisége viszont jobban passzol az árcédulához: töltő, headset, ennyi.
Az X2 két színvariációban létezik. Van a fekete alapon piros, illetve a szürke alapon kék kombó, előbbi lehet, hogy jobban néz ki, de nekünk az utóbbi jutott. A kékes árnyalat a készülék oldalain, illetve a tetején és az alján jelenik meg. Az oldalsó részek érdekesebbek: ebben a puha műanyagban kaptak helyet balról nézve a zenelejátszó gombjai (előre, hátra, play/pause), jobbról szemlélődve pedig a kamera gyorsgombja és memóriakártyát takaró ajtó látható. Emögött sajnos nincs gyárilag bővítőegység, ide 16 gigáig bezárólag mi vásárolhatunk kártyát.
Az X2 arca elég szokványos. A QVGA felbontású TFT kijelző alatt a Nokiára jellemző navigációs és funkciógombok ücsörögnek, a számbillentyűk formaterve sem éppen az, amitől hasraesne bárki. De az egész elég kulturáltan néz ki, s annak ellenére, hogy a gombok egyetlen panelből állnak, nem okoz gondot a karakterek bevitele.
A telefon tetején microUSB, illetőleg 3,5 mm-es jack csatlakozó lelhető fel, de a töltést a kettő között kuksoló, régi, nokiás bemeneten keresztül is felveszi a készülék. A hátlap nagyon rendben van, a levehető fémes panel két hangszóró-motívum között tesped, a kamera pedig (villanóval) igen hangsúlyos, de az a felbontás ismeretében nem meglepő. Az összeszerelési minőség ezúttal tényleg első osztályú, valakinek komolyan rácsaptak a kezére a nyekergő X3 után.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
