Körbejárva
Az újdonság — melynek teljes neve egyébként Nokia N86 8MP — méretét tekintve nagyjából az Innov8 szintjét hozza, az N95/N96 párosnál tehát jelentősen karcsúbb. Ami azt illeti, a Samsung versenyzőjénél is kisebb (103,4 x 51,4 x 16,5 milliméter), de a különbség elenyészőnek mondható, egy-egy milliméter oldalanként. A tények ellenére egymás mellé rakva sokkal kisebbnek tűnik az N86, melynek oka a lekerekített sarkokban keresendő.
Ha viszont fel is emeljük a két készüléket, egyből az Innov8 felé fog dőlni a mérlegünk, az N86 ugyanis bitang nehéz, egy gramm híján százötvenet nyom. Ezt csak részben indokolhatja a fémből készült előlap, nem tudom, hogy az új Nokia mitől lett ilyen testes, pár grammot bizony leadhatna.
Az előlap tetején a fényérzékelőt, a videótelefonáláshoz használatos másodlagos kamerát és a telefonhangszórót találjuk, melyek alatt a 2,6 hüvelyk átlójú, szemkápráztató képet adó AMOLED kijelző terpeszkedik, melynek felbontása 240 x 320 pixel. A megjelenített kép tényleg gyönyörű, a fényerő magas, a színek élénkek, mindezt napfényben is jól lehet látni. Alul a kissé furcsa gombokat találjuk, a legérdekesebb minden bizonnyal a bal alsó, mely lezárt billentyűzet mellett is fel-felfénylik néha, csak úgy, dizájnból. A gombok egyébként elhelyezés, méret és használhatóság szempontjából is kiválóak, egyedül a középen üldögélő ötirányú d-paddal gyűlhet meg a bajunk, mellyel ugyan kényelmesen lehet lépkedni a menüben, de mivel középen kissé süllyesztve van és egyébként is nagyon érzékeny, megnyomni nem könnyű, előfordult, hogy elsőre nem is érzékelte az efféle próbálkozásaimat.
A készüléktest vertikálisan mindkét irányba szétcsúsztatható, ha az előlapot lefelé toljuk, a kiválóan használható zenei gombok bukkannak elő — hús-vér gombokról beszélünk, nem pedig érintésérzékenyekről. Ha a kijelzőt felfelé toljuk, a numerikus rész bukkan elő, mely szintén kiválóan használható, minimalista stílusban készült gombokkal büszkélkedhet. A csúsztatást segítő mechanika egyébként jó minőségű, de azért nem tökéletes, összetolva és szétcsúsztatva egyaránt van egy kis holtjátéka, plusz oldalt az illesztések sem tökéletesek.
A hátlap jó minőségű műanyagból készült. Leszedni egy rémálom, szó szerint fel kell tépni, ami az előző bekezdésben tárgyalt mechanikának nem biztos, hogy túl jót tesz, révén a levételkor csak ott tudjuk megfogni a masinát, legalábbis eleinte, egy idő után ugyanis kilazulnak a hátlapot tartó pöckök, ekkor már könnyebb lesz lekapni. A levétel sajnos a kártyacseréhez is szükséges, az SDHC kártyákat is fogadó microSD foglalat ugyanis a hátlap alá (de nem az akkumulátor alá) került. Magán a hátlapon egyébként csak az elmaradhatatlan Nokia Nseries feliratot és a 8 megapixeles, autofókuszos, nagylátószögű optikával ellátott fényképezőt találjuk, melyet masszív lencsetakaró véd a környezet káros behatásaitól. Az ezek körül lévő műanyag rész kihajtható, ami asztalra letéve állványként szolgál, ha netán egérmozizni szeretnénk.
A készülék tetején a bekapcsológombot, a microUSB csatlakozót és a szabványos 3,5 milliméteres fülhallgatókimenetet találjuk. Balra a billentyűzárat bekapcsoló/kioldó csúszka került, alul a csuklópánt rögzítési helye árválkodik, jobbra viszont kisebb tumultus van, az exponáló és a hangerőszabályzó gombok mellett ide került ugyanis a kihangosító hangszórópár — sztereó megoldásról beszélünk.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
