Doboz, külső
Made in Finland – hirdeti magáról a telefon, így aztán azok az olvasók is megnyugodhatnak, akik szerint jelentős különbség van a távol-keleten, illetve az öreg kontinensen összeszerelt Nokia készülékek között. A viszonylag apró dobozban helytakarékosan ül a szokásos töltő, egy USB-microUSB kábel, egy korrekt bőrtok, illetve egy sztereó füles. A telefonból pedig egy 2 gigabájtos microSD kártyát halásztam ki.
Maga a készülék, nos, igencsak minőségi munka. Egyrészt végre fémből van, már nagyon hiányoltam a finnektől, hogy újra visszatérjenek a 6500 esetén oly kiválóan használt anyaghoz. Másrészt bizony ez a formaterv igencsak jól sikerült. Stílusosan elegáns, egyértelműen Nokia, lapos, amennyire kell, s pont annyira súlyos, amennyire elegendő. Egyszerűen átjön a minőség, nem lehet ezt hova ragozni.
Az előlapon jókora kijelző uralja a terepet, szokás szerint QVGA felbontással üzemel, kiterjedését tekintve pedig 2,4 inches. Alatta ott figyelnek az E51-ből ismerős gombok, amelyek sok szempontból mások, mint az egyéb Symbain rendszerű Nokiákon megszokott kezelőszervek. A navigációs billentyű azért olyan, mint amilyennek bármely készüléken lennie kell, kapott is a karima egy enyhe fehéres háttérfényt, amely események hatására időközönként felizzik, s a felhasználó szabhatja meg, hogy meddig tegye mindezt. Körülötte viszont összesen kilenc gomb helyezkedik el. A külső billentyűk a szokásosak (híváskezelés, funkciógombok), amik viszont bentebb vannak, azokon egy-egy piktogram figyel. A házikóval lehet váltani az alapképernyő és a menü között, a naptár, a könyvecske és a boríték funkcióját pedig talán nem kell magyarázni. A navigomb alá költözött a törlés billentyű.
A szétcsúsztatás művelete egyszerű, fém siklik fémen. Az előbukkanó gombsor szerényen illeszkedik az általános formai harmóniába, a nyomáspont remek, a szövegbevitel abszolút könnyen kivitelezhető. Az E66 bal felén 2,5 mm-es headset csatlakozó, illetve microUSB bemenet ücsörög, az eszköz jobb oldalára költöztek a hangerőt szabályozó gombok, közéjük ékelődik a hangtárcsázás gyorsbillentyűje. Lentebb csupán a kamera gyorsgombja árválkodik.
Mindkét oldalon van egy rácsozott felület, de – én is bedőltem – ezek nem hangszórók. Hanem két benyomható kis panel, amelyek együttes passzírozása lehetővé teszi, hogy az egyedi mintázatú, fémből készült hátlapot leemeljük a helyéről. Ekkor válik láthatóvá a microSD kártya oldalsó nyílása, amelybe akár 8 gigabájtos modul is beköltözhet. A hátlap felső részén ízléses kialakítású kamerát figyelhetünk meg, vakuval, egészen alul pedig egy apró résből dől ki a zenebona. A telefon tetején piros gombocska ücsörög, ez a gyártóra jellemző profilváltó és kikapcsoló billentyű, a fura csupán az, hogy nem tökéletesen középen helyezkedik el, hanem hangyányit jobbra csusszanva.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
