Hirdetés

Nokia 5030 - radio inside

Bevezető

Megjött a futár az XXL GSM-től. Tudtam, hogy egy olcsó Nokia lesz nála, de amikor a kezembe pottyantotta a dobozt, akkor azért kicsit megnyúlt az arcom. A tenyeremben elférő csomag olyan pici, hogy már-már valószerűtlennek tűnt, hogy ebben egy közepes méretű készülék, töltő és headset is lesz. De minden benne volt. Csomagolni tudnak.

Nokia 5030
[+]

A Nokia 5-ös sorozata alapvetően fiatalos, zenés modelleket tartalmaz. Az XpressMusic készülékek közé most bekerült az egyik legolcsóbb családtag, de erre már nem volt pofájuk ilyesmit ráírni, lett belőle XpressRadio. A Nokia oldalán is elsősorban ez a funkció került kihangsúlyozásra, ami annak fényében nem is csoda, hogy mást alapvetően nemigen tud.

Nokia 5030
[+]

Ezt a pakkot kevéssel 20 ezer forint alatt el lehet hozni kártyafüggetlenül, újonnan, garanciával. Kíváncsian várom, hogy bekerül-e a szolgáltatói árlistákba, mert az egységsugarú júzer még mindig úgy megy telefont venni, hogy minél olcsóbb legyen és Nokia. Az 5030 ilyen szempontból azért is jó alternatíva, mert mindezek mellé még egész pofás formatervet is kapott.

Nokia 5030
[+]

Sokszor megkapjuk, hogy búúú, telefonőrültek vagyunk, akik nem tudnak gondolkodni a nép fejével, mindenben csak az újdonságot keressük, s mennyi olyan ember van, aki csak telefonálásra használja a készülékét. Ám nekem is van anyám, húgom, barátnőm, nagybátyám, keresztanyám, és még sokan mások, akiknek beleégett a memóriájába, hogy telefonügyekben a családban Bog az illetékes, és a legelképesztőbb igényekkel állnak elő, persze minél kedvezőbb áron. És akkor még a kétségbeesett olvasói levelekről nem is beszéltünk. Az 5030-at ennek alapján is vizsgálgattam.

Külső

Nocsak, egész helyes kis szappan ez az 5030. A piros karima (létezik drapp árnyalatban is) feldobja a hangulatot, a gombok közé elhelyezett kis keresztekről kissé kórházi hangulatunk lehet, de ettől még egyedi formai játék. A navigációs gomb akkora batár, hogy még Overdose is eltalálná, az egész mütyürt pedig beborítja az a fajta plasztik, amiről az ember azt gondolja, hogy slaggal mosható.

Nokia 5030
[+]

Első blikkre tehát pozitív az összkép, s az ember örömmel fedezi fel, hogy a készülék tetején ott figyel egy zseblámpa (ezt a navigációs gomb felfelé billentésével lehet bekapcsolni: két billentés fixen felnyomja a lámpát, egy billentés csak villant), oldalt recés a felület, hogy jobb legyen a fogás, dedikált rádiós gombokat lelhetünk rajta, a füles csatlakozóját pedig kicsi ajtó védi a portól. A hátlapon látható hangszóró igen öblösnek tűnik, hmm-hmm. A lelkesedés tehát még mindig kitart, de most jönnek a negatívumok… mert vannak.

Nokia 5030
[+]

A navigációs gombnak nincs OK funkciója. Erre mindig a bal oldali választóbillentyűt kell használnunk, felettébb béna megoldás, de a telefonban dolgozó Series30 platformnak ez a sajátossága. Az egy síkba pakolt számgomboknak semmiféle nyomáspontjuk nincsen, kattognak, s az ember önkéntelenül is áttér a körömmel történő használatra. A kijelző felbontása 128x160 pixeles, s alapvetően egész jól látható lenne, ha valamelyik finn mérnök nem tépett volna be a hétvégén, s nem gondolja azt, hogy mind a 20 téma kapcsán a háttérképnek muszáj valamiféle absztrakt és elmosódott neoncsöves kompozíciót tartalmaznia.

Nokia 5030
[+]

A legnagyobb humor a hátlap. A hatalmasra duzzasztott, rendkívül hangsúlyos hangszóróról a panel leszedését követően kiderül, hogy csak egy kis L alakú lukacska. Magát a hátlapot is csak erős idegzetűek álljanak neki leszedni, mert körömmel kell alányúlni, de közben a plasztik úgy hajlik és recseg, hogy minden pillanatban arra számít az ember, hogy kettétörik. Viszont stabilan ül a helyén, ez tény.

Funkciók

A listás és rácsos módon is megjeleníthető menü alapvetően logikus, de a középső OK gomb hiánya miatt elég sokat kell ugrálnunk az ujjunkkal. A kijelző fényerejével nem fogunk bevilágítani még egy klotyót sem, halovány kis ablak ez, bár TFT technológiával készült. A menürendszer testreszabhatósága profilokhoz rendelhető témákból és színsémákból áll, illetve a jobb oldali választógomb funkciója cserélhető.

Nokia 5030 menü

A névjegyzék meglepően bőséges, a SIM kártyán felül 500 adatot rögzíthetünk ide. Viszont egy névhez csak néhány telefonszám tárolható, illetve mindenkihez csatolhatunk az előre gyártott, kicsit Sims jellegű fejekből egy darabot. Hasznos viszont a számszűrés funkció, a listába felvett hívóktól nem fogad hívást a készülék.

Nokia 5030 menü

Az üzenetek között meglepve fogjuk tapasztalni, hogy nincs MMS. Aztán a specifikációs táblázatot átböngészve egyértelmű lesz a jelenség, ugyanis GPRS adatátvitelre sem képes a Nokia 5030, emiatt aztán WAP böngészővel sem terhel minket a gyártó. Marad tehát az SMS, itt is csak annyi az extra, hogy van T9 prediktív, illetve néhány gombnyomással lehet kipakolni smiley-t.

Nokia 5030 menü

Miután sem kamera, sem zenelejátszó, sem Bluetooth, sem pedig bővíthető memória nincsen, ezért a készüléknek belső kapacitása sincs, a dallamszerkesztővel tudunk néhány egyszólamú melódiát komponálni, de MP3-ról az 5030 még életében nem hallott. Naptár viszont akad, csak havi nézetben működik, s kizárólag egyféle típusú bejegyzés rögzíthető. Fapados a számológép is, a vekker viszont beszél, ha szeretnénk, akkor ébresztéskor azt mondja, hogy „Ideje felkelni, az idő X óra Y perc”. Senkinek sem kívánom, hogy erre nyissa fel a szemét, tapasztalatból mondom. Alapállapotban a kettőskereszt gombra való tenyerelés is azt eredményezi, hogy a telefonba rejtett gépi csaj bemondja az időt.

Rádió, összegzés

Eddig tehát ez egy jobbára alaptudású eszköz, de nem is vártunk mást. Ám egy ekkora (mű)hangszóróval, s hangsúlyos XpressRadio feliratokkal, valamint a dedikált oldalsó gombokkal most már ideje megvillantania valamit speciális képességeiből. Úgyhogy rátenyereltem az oldalsó gombok közül a középsőre, s majdnem el is dobtak a készüléket, mert izmos sistergést tört belőle elő. Igen, füles nélkül.

Nokia 5030 menü

Kis állítgatás után máris bejött a Juventus (ennek a frekvenciája van a legközelebb a gyári alapértékhez), s bár nem világbajnok a hangszóró, de azért szól rendesen. Érdemes asztalra tenni a telefont, mert így teltebbek lesznek a hangok, kézben tartva nagyon gagyi. Eddig tartanak a jóságok, most jönnek a kihagyott ziccerek. Rögtön nincs RDS. Ez – véleményem szerint - elég nagy marhaság, pont egy XpressRadio nevű cuccból kihagyni hiba. A másik bénázás, hogy a menüből, illetve az oldalsó gombbal is be lehet kapcsolni a rádiót, de ezeket nem sikerült összehangolni. A menüből bekapcsolt adást hiába akartam kikapcsolni az oldalsó gombbal, arra megint bekapcsolt, s csak ezután ki. Elég béna hiba ez egy Nokiától. Viszont az idegesítő vekkerhangot le lehet cserélni a rádióra, jobb erre kelni.

Nokia 5030
[+]

Miután Java támogatás sincs a készülékben, ezért a három beépített okossággal múlathatjuk az időt, jelesül a Sudoku, a Beach Rallx és a Snake Xenzia áll rendeklezésünkre. Ja, a negyedik menüpont (ugyanakkora betűvel írva, ugyanabban a listában) a Beállítások, de akármennyire is izgalmasan hangzik a neve, ez nem játék, csak azok hangját lehet kinyírni innen.

Nokia 5030
[+]

Az 1200 mAh teljesítményű akkumulátor bőven bírja, de ilyen tudás mellett ez nem túlzottan megdöbbentő. Négy-öt napig vidáman elvan a telefon egyetlen töltéssel, a rádiózás sem zabálja túlzottan a telepet, a Nokia szerint 24 órán keresztül bömbölhet a készülék.

Ennyi, nem több. 18 lepedőért kapunk egy alapfunkciós telefont és egy rádiót. Egyben. A külső pofás, a használhatóság nem annyira. A headset nélkül használható rádió viszont érdemel egy jópontot, az elemlámpa hasznos fícsör, inkább nagyapáknak, mint a fiataloknak szólhat. Ahhoz viszont bénák a gombjai, szóval nehéz megtalálni hozzá az ideális célcsoportot, ha nem számítjuk a „Nokiát akarok, de minél olcsóbban” emberek hordáját.

Bog

A Nokia 5030-at az XXL GSM biztosította. A készülék megvásárolható:
Budapest VI. Jókai tér 6.
Budapest VI. Teréz körút 18.
On-line a www.xxlgsm.hu címen.

A cikk elkészítésében a T-Mobile mobilinternet volt segítségünkre.

Specifikáció

Nokia 5030 XpressRadio
Nokia 5030 Általános
Technológia GSM
Méret 107 x 44,7 x 14,5 milliméter
Tömeg 82 gramm
Színvariációk Piros-fekete, drapp-fekete
Kijelző
Kijelző átlója 1,8 hüvelyk
Kijelző felbontása 128 x 160 pixel
Kijelző típusa TFT
Színárnyalatok száma 65536
Memória
Telefonkönyv kapacitása 500 bejegyzés
SMS memória / max. MMS méret na / -
Belső memória -
Memória bővíthetősége -
Adatátvitel
Frekvenciasávok 900/1800 MHz
GPRS / EDGE nincs / nincs
UMTS / HSDPA nincs / nincs
IrDA / Bluetooth nincs / nincs
WiFi nincs
USB nincs
Push-to-talk / RSS nincs / nincs
GPS vevő nincs
Alapfunkciók
Profilok vannak
Vibra funkció van
Kihangosítás van
Hangtárcsázás / hangvezérlés nincs / nincs
Hangrögzítés nincs
Ébresztés van, kikapcsolva is
Prediktív szövegbevitel T9
Szoftverek
Platform Series30
WAP / HTML böngésző nincs / nincs
E-mail kliens nincs
Java nincs
Játékok 3 darab
Valutakonverter van
Extra szoftverek -
Multimédia
Fő kamera nincs
Másodlagos kamera nincs
Videófelvétel nincs
Zenelejátszó szoftver nincs
Hangszínszabályzó nincs
FM-rádió van
Üzemidő
Alap akkumulátor 1200 mAh-s Li-Ion (BL-5C)
Készenléti idő 524 óra
Beszélgetési idő 600 perc
Egyebek
elemlámpa
  • Kapcsolódó cégek:
  • Nokia

Előzmények

Hirdetés