Hirdetés
Külső
A V6 mutatós darab. Le sem tagadhatná származását, de a V3x-hez képest feltétlenül előrelépés. Sőt, miután láttuk már a V3xx-et is kijelenthető, hogy formailag a V3x egy félresiklás, a V6 sokkal inkább tekinthető az eredeti V3 utódjának. Rögtön kezdjük is a legfontosabbal: ez szerencsére megint fémből készült, de nagyon fura. Merthogy valami olyan festést, vagy burkolatot kapott, amitől finom, sima tapintása van, de ha a hátlapot ráejtem az asztalra, akkor csörömpöl.
Fontos az is, hogy a V6 karcsúbb lett, mint a V3x. Fél centit fogyott a készülék, pedig biztos, hogy Norbi nem tartott neki edzést. A hangerőgombok visszakerültek a fedlap oldalára, a külső kijelző megnőtt, illetve megváltozott a zsanér kialakítása is. Elsőre nem látható, de történt még egy módosítás: a fedlap két oldalán kék csíkok pulzálnak bejöv hívás és üzenet esetén, a Motorola logó is kikékül. Más is van még a fedlapon, ami nem látszik: a zenelejátszó működése közben érintőgomok jelennek meg, amelyekkel léptetni és megállítani tudjuk a muzsikát.
A kinyitás során a zsanérral együtt előregördül az eddig hátul kuksoló belső kamera, és feltárul a jellegzetes Motorola gombsor. A billentyűk elrendezése csupán annyit változott, hogy a navigációs gyűrű alól a C gomb átköltözött a jobb oldara, helyét pedig egy földgömb vette át, amely értelemszerűen a böngészőt nyitja meg. A kijelző maradt ugyanaz (méretre és tulajdonságait tekintve legalábbis biztos), a gombsor világítása viszont visszafogottabbá vált, ami szerintem nem hátrány.
A V6 kicsit megnyúlt, de a készülékház alján továbbra is ott maradt a dudor, amiben állítólag az antenna helyezkedik el. Örök rejtély marad, hogy vajon a Motorola tényleg nem tudja-e belekicsinyíteni ezt a készülékház egyéb zugaiba, vagy inkább a stílus és a hagyományok miatt hagyják meg alul a bumszlit. Most nem éreztem, hogy ez nehézkessé tenné a kezelést, hiszen maga a billentyűzet is hatalmas méretű, én épp át tudom érni úgy a hüvelykujjammal, hogy ne legyen kényelmetlen és minden gombot fogásváltás nélkül elérjek.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!