Hardver, szoftverezettség

Ha valahol egy kicsit elrontották az új Moto G-t, akkor az a hardver kiválasztása, hiszen főszereplőnk lelke egy 28 nanométeres Qualcomm Snapdragon 400 (MSM8226) chipset, vagyis egyáltalán nincs előrelépés a korábbi modellhez képest, sőt, ez az SoC még az LTE-t sem támogatja. Ettől persze még nincs itt a világ vége, hiszen az ARMv7 architektúrájú, 1,2 gigahertzre skálázott négymagos processzorban bőséges erő lakozik ahhoz, hogy a kijelzőt meghajtsa, és az Adreno 305 grafikus gyorsító sem számít gyengeségnek ebben a kategóriában. A telefonba pakoltak még 1 gigabájt RAM-ot, nem kell húzni a szánkat, ezzel sem lesz gond. A belső adattároló mérete 8 gigabájt, ezt a microSD foglalatnak köszönhetően akár 32 gigabájttal ki tudjuk bővíteni, szóval tárhelyből nem lesz hiány.

A pontszámoknál azért látszik, hogy az S410 SoC elég sokszor megveri a már-már réginek számító S400-at, főleg az új tesztekben jön ki a grafikus gyorsító hátránya. Nem vészes persze így sem a helyzet, hiszen a módosítatlan Androidnak nem kell bivaly erőforrás, de lehetett volna húzni egy nagyot az új chipsettel. A sebességre mindettől függetlenül egy rossz szavunk nem lehet, úgy pörög a rendszer, mint a felsőkategóriás készülékeknél, semmi akadás, minden program pillanatok alatt megnyílik. Az alkalmazások futtatása sem döccenti meg a folyamatot, játékoknál sem kell aggodalmaskodni, ha nem is maximum grafikán, de közepes beállításokon el lehet szórakozni az új produktumokkal.

A készüléken tesztünk pillanatában még az Android 4.4.4 KitKat futott, holott bizonyos régiókban már elérhető a Lollipop frissítés, így minden bizonnyal itthon is hamarosan telepíthetővé válik. Addig viszont a jó "öreg" nestlés operációs rendszerrel kell beérni, amin abszolút nem módosított semmit a Motorola, kvázi egy Nexus életérzést kapunk a telefon használata közben. A főoldalakat és a zárolt képernyőt gyorsikonokkal és widgetekkel színesíthetjük, a lehúzható információs függöny pedig a szokásoknak megfelelően az értesítéseket és a gyorsbeállítások kapcsolóit rejti. A virtuális gomboknak köszönhetően a visszalépés, a kezdőképernyőre ugrás és az alkalmazásváltó funkcióit érjük el, utóbbinál nincs olyan opciónk, hogy az összes appot egyszerre bezárjuk, így sajnos egyesével kell kilövögetnünk azokat. A telefonkönyv kékes beütésű, nem igazán illik a rendszer színvilágába. Működik viszont a prediktív keresés, egy gombnyomással elérjük a hívásnaplót, valamint a kedvenceket. A Dual SIM menüpontban a két kártya viselkedését választhatjuk ki, melyik legyen az elsőrendű telefonálás, SMS küldés és adatforgalom esetén. A billentyűzet jól használható, kellemes sebességgel lehet gépelni rajta, nincs túl nagy esélye annak, hogy félreütünk majd.

A legkönnyebb dolgunk az alkalmazások felsorolásánál adódik, hiszen két programon kívül az összes csak gyári androidos szoftver. Nyilván így nem maradhatott ki a térkép, a navigáció, a böngésző, a hangfelvevő, a zene- és videolejátszó, a számológép, az óra, vagy a naptár, de azért minden bizonnyal sűrűn meg kell majd látogatni a Play Áruházat is. Két motorolás appot kell még számításba venni, az egyik a Migrate, mely más Androidot és iOS-t futtató eszközből segít átköltözni (adatok, fotók), az Assist pedig különféle helyzetekhez nyújt segítséget, elutasított hívásoknál például küldhetünk automatikus üzenetet, vagy tárgyalás esetén pillanatok alatt lenémíthatjuk a telefont.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!