Hirdetés

Motorola Edge 30 Fusion - fúziós kínai konyha

Olyan telefont szeretett volna alkotni a Motorola, amely nem csúcsmodell, mégis kevés kompromisszumot követel és versenyképes áron érhető el.

Bevezető

Mi is roppant lelkesen számoltunk be arról szinte pont egy évvel ezelőtt, hogy hivatalosan is visszatért Magyarországra a Motorola, ami egyébként most már a Lenovóhoz tartozik, de ettől még egy patinás márka, a mobiltelefon hőskora óta velünk van, csak hát a kezdeti népszerűség után nem csak nyakukra nőtt a konkurencia, hanem előbb a Google-höz, majd a szabadalmaktól megfosztott márkanév a Lenovóhoz került, akik évekig nem bírták kitalálni, hogy mi a fenét kezdjenek vele. És közben hazánkból ki is vonultak.


[+]

Néhány erőltetett próbálkozás után a Motorola mára megtalálta a helyét: majdnem gyári Android köré épített, néhány jópofa extrával felvértezett, a tervek szerint hosszú terméktámogatást élvező, alapvetően minőségi alkatrészekből összerakott, de nem csillagászati áron kínált modellek jöttek az utóbbi években, régen elhagyva a kísérletezési kedvet, mint amilyet a hátlapra pattintható kiegészítők listája is képviselt. Majdnem azt csinálják, mint a Nokia, csak valahogy mégsem annyira unalmas a felhozatal, illetve gyorsabban reagálnak a trendekre.


[+]

Ettől függetlenül nálunk a Motorola jelenléte csak szőrmentén volt érzékelhető. A régebbi szériát lehetett csak kapni, hirdetést és egyéb aktivitást nem mutattak itthon, szóval ennek fényében minimum meglepő volt, hogy meghívtak bennünket a Milánóban tartott bemutatóra, ahol három új modellt lepleztek le. Az Edge 30 Ultra abszolút csúcsgép, a Fusion egy elég erősnek tűnő, felső-középkategóriás versenyző, a Neo pedig inkább divatos és elérhető árfekvésű igyekszik lenni. Most a Fusion van terítéken, ami már kapható is, szóval ismerkedjünk meg az árával, amely a cikk írásakor 260 ezer forintot képvisel, ennek mentén lesz majd érdemes megítélni a masinát.

Doboz, külső

Rögtön a dobozzal nyertek egy pirospontot. Mert az egy dolog, hogy totál környezetbarát a pakk, amely újrahasznosított papírból készül és nincs benne műanyag, de még iszonyú jól is néz ki. További vállveregetést érdemel a tök menő, 68 wattos töltőfej, valamint a szilikon tok, ami alapból jár a masinához, szóval ezen a ponton úgy éreztem, hogy a Motorola Edge 30 Fusion kifejezetten egyedi, mi több: trendi.


[+]

Őszintén szólva maga a telefon is jól néz ki. Persze ebben benne van a karcsú kialakítás, erre optikailag is rásegítenek az oldalélek, amelyekre a kijelző lekanyarodik. Ugyanakkor viszont a vonzó küllem bizony magában hordozza a magasabb faktorszámú sérülésveszélyt, könnyebb odavágni a kijelzőt és ha valaki fóliát tenne rá, annak sem lesz könnyű dolga, mert az mára már eléggé közismert, hogy ívelt panelre rá lehet ugyan hengergetni valami ragacsot, de könnyebben felkunkorodik idővel. Van egyébként gyárilag fólia rajta, egyelőre bírja, de hát csak hét hete van nálunk a termék.


[+]

Maga a panel (amit az LG szállít be) viszont remek, több mint 1000 nites pontszerű fénysűrűségével élvonalbeli, a frissítési ráta 144 Hz-es, a kontraszt kitűnő, gyárilag persze ez is kissé kékes, de ezt kézzel is lehet csavargatni. Az esztétikai nívóhoz mindenképpen hozzátesz, hogy teljesen szimmetrikusak a kávák alul-felül, oldalt pedig kvázi nincsenek. Az Edge 30 Fusion nagyon kijelződomináns termék, az előlap 91%-át a kijelző foglalja el, nem csoda, hogy kellett ütni egy lyukat rá az előlapi kamerának. Az automatikus frissítési ráta normál esetben 60 Hz-et használ, ha babrálunk a menüben, akkor általában 90 Hz, ha görgetések zajlanak, akkor 120 Hz, de 144-re nem szokott felkapcsolni még játékoknál sem. Kivéve, ha fixen 144 Hz-re tesszük.

Kijelző-teszt (a táblázat szétnyitható)
Mérés Motorola Edge 30 Fusion Nothing Phone (1) Realme GT 2 Honor 70 Xiaomi 12X Realme GT Neo 3
Képátló 6,55 hüvelyk 6,55 hüvelyk 6,62 hüvelyk 6,67 hüvelyk 6,28 hüvelyk 6,7 hüvelyk
Felbontás 1080 x 2400 1080 x 2400 1080 x 2400 1080 x 2400 1080 x 2400 1080 x 2412
Technológia 10 bit HDR10+ P-OLED 10 bit HDR10+ AMOLED HDR10+ AMOLED 10 bit HDR10+ OLED 12 bit HDR10+ AMOLED 10 bit HDR10+ AMOLED
Képfrissítés 60 / 144 Hz 60 / 120 Hz 60 / 120 Hz 60 / 120 Hz adaptív 120 Hz 60 / 120 Hz
Fehér fényerő 500 / 1134 nit 444 / 711 nit 485 / 680 nit 475 / 980 nit 480 / 900 nit 462 / 816 nit
Fehér fényerő (min.) 4,5 nit 1,8 nit 2,0 nit 4,6 nit 1,6 nit 1,8 nit
Fekete fényerő 0 nit 0 nit 0 nit 0 nit 0 nit 0 nit
Kontrasztarány végtelen végtelen végtelen végtelen végtelen végtelen
Színhőmérséklet 7488 K + kézi 6479 K + kézi 7533 / 6763 K + kézi 7585 K + kézi 7587 / 6700 K + kézi 7581 K + kézi

Hogyan mérjük a kijelzőt?


[+]

Ezek mellett kifejezett mérnöki trükk, hogy felülre oda bírtak rakni egy hangszórót, ami multimédiás célokat is ellát. Na, nem olyan teltséggel és hangerővel, mint alsó párja, de ettől még sztereó. Gombokat csak a jobb oldalon fogunk találni, a vékony billentyűk könnyen kitapinthatók és jó magasságban vannak, az ujjlenyomat-olvasó a kijelző mögött van — hatékony és gyors. Alul lesz a SIM-tálca, amely két, nano méretű lapkát képes elnyelni, microSD-vel tehát nem bővíthetjük a belső tárhelyet. Van viszont IP52-es védettség, valamennyire tehát cseppálló a telefon, de vízbe ne merítsük.


[+]

A hátlap burkolata selymes tapintású, jó fogású, nem csúszós plasztik, nem gyűjti sem a koszt, sem az ujjlenyomatokat, a Motorola logo és felirat pedig diszkréten került elhelyezésre. Létezik műbőr verzió is (Neptune Blue), mindkettő nagyon visszafogott és kellemes. Kevésbé visszafogott a kamera, amely rendesen kiemelkedik a hátlap síkjából összesen három szenzort és egy LED villanót magába foglalva. Jack csatlakozó nincs, Type-C mosolyog alul középen. Az egész termék meglepően légies és karcsú, egy kézzel átérhető a kijelző, de az ujjlenyomat-olvasó kicsit lentre csúszott, ami miatt vigyázni kell, hogy a használata miatt fogásváltás közben ne bucskázzon előrefelé a telefon a kezünkből kifordulva.

Hardver, UI

A Motorolánál úgy voltak vele, hogy a Fusion dedikáltam nem a csúcsmodelljük, szóval a legfrissebb és legerősebb chipsetet azért nem kéne beletenni, de a tavalyi Snapdragon 888+ is elég combos, hogy bármire elég legyen — nyilván olcsóbban lehet hozzájutni, mint a kurrens darabhoz. Nincs ezzel egyébként gond, még évekig támogatva lesz rendszerszinten, ráadásul tényleg bőven elég erős bármilyen feladatra, nyers erőben bármilyen jelenlegi középkategóriás motyót fél kézzel lever. Tettek mellé minimum 8 GB RAM-ot (de van 12 GB-os verzió is), a tárhely pedig 128, 256 és 512 GB lehet.

Teljesítmény-teszt (a táblázat szétnyitható)
Benchmark Motorola Edge 30 Fusion Nothing Phone (1) Realme GT Neo 3 Samsung Galaxy A53 Xiaomi 12X Honor 70
Rendszerchip Snapdragon 888+ Snapdragon 778G+ Dimensity 8100 Exynos 1280 Snapdragon 870 Snapdragon 778G+
Geekbench 5 (single/multi) 1067 / 3425 pont 824 / 3059 pont 919 / 3730 pont 685 / 1475 pont 988 / 2965 pont 818 / 2957 pont
GFXBench Car Chase onscreen 59 fps 33 fps 49 fps 19 fps 46 fps 30 fps
GFXBench Car Chase offscreen 61 fps 37 fps 60 fps 22 fps 57 fps 35 fps
GFXBench Man. onscreen 113 fps 81 fps 117 fps 57 fps 109 fps 71 fps
GFXBench Man. offscreen 127 fps 90 fps 168 fps 60 fps 133 fps 81 fps
AndroBench Sequential Read 1521,43 MB/s 1522,32 MB/s 1836,27 MB/s 515,56 MB/s 1436,01 MB/s 975,74 MB/s
AndroBench Sequential Write 670,19 MB/s 1031,98 MB/s 1268,04 MB/s 482,86 MB/s 707,71 MB/s 854,36 MB/s
AndroBench Random Read 251,1 MB/s 220,97 MB/s 387,91 MB/s 197,46 MB/s 235,36 MB/s 229,46 MB/s
AndroBench Random Write 252,79 MB/s 205,45 MB/s 483,15 MB/s 197,09 MB/s 305,36 MB/s 244,8 MB/s

A szinte érintetlen Android villámsebesen dolgozik, a 144 Hz-es kijelző is jó partner, a fenti táblázatokból is látszik, hogy saját árszegmensében nemigen van vetélytársa tempóban — nyilván az idei modelleket nézve, de értelemszerűen versenyképes a tavalyi csúcsmodellekkel is. Melegedés nem jellemző, az izzasztó benchmarkok többszöri futtatása mellett is maximum langymeleggé vált a hátlap, de a harmadik körben már visszaestek az eredmények 15%-kal, szóval inkább lecsavarja az órajelet a termék és nem reszkírozik a forrósággal.

[+]

Hirdetés

A Motorola cuccokat sokan szeretik azért, mert a gyári Androidot futtatják, esetünkben a 12-es verziót, a gyártó pedig két évnyi verzióugrást és három évnyi biztonsági frissítést ígér a termékre. Az Ultránál egy-egy évvel tovább prognosztizálják a támogatást, igazán járhatott volna annyi a Fusion esetében is. Mindenesetre eddig tolják, amit kell, mert megjött előbb az augusztusi, majd a szeptemberi security csomag, plusz némi stabilitási frissítés is.

[+]

A szokásos Google eszköztár mellett túl sok extra nincs a szoftverben, de ami van, az nagyon kedves. Ezeket amúgy egy Moto ikon mögé rakja a rendszer ömlesztve (de persze az egyes apróságokat itt-ott a beállítások között is megtaláljuk), van egy testreszabhatósági eszköztár, színek, betűtípus, ikonforma és témák kapcsán. Vannak gesztusvezérlési trükkök, olyan apróságokkal, mint a suhogtatással kapcsolható zsbelámpa, vagy a telefon csavarásával indítható kamera. A hátlap kettős koppintásához is lehet rendelni alkalmazást, irtó jópofa widgetek is akadnak.

[+]

Az always-on kijelzést is lehet szeretni, mert az értesítések ikonjaira a kijelző feloldása nélkül hosszan rá lehet nyomni és akkor a részleteket is láthatjuk addig, amíg nyomva tartjuk. A lekanyarodó kijelző is használható értesítéskijelzésre, az arccal az asztalra tett telefon villogtatja a szélső részeket, hogy észleljük a történéseket. Elég jól működik az arc alapú feloldás is, ami a készülék megemeléséhez is hozzáköthető. Néhány extra szoftver azért akad, ilyen a Moto Gametime, ami a játékokat listázza, itt letilthatók az értesítések, kapcsolható Dolby Atmos és blokkolható az automatikus fényerőszabályozás. Említést érdemel még a Ready For nevű funkció, ami Miracast, vagy HDMI, illetve USB-C kábellel történő képernyőtükrözést tud — illetve annál jóval többet, mert egy desktop jellegű, ablakkezelést is támogató megoldást kapunk, plusz külön kliens van Windows alapú PC-khez egyéb adatmozgatásos funkciókkal. És ki van ám találva, tálcával, multitaskinggal, Bluetooth perifériák csatlakoztatásának lehetőségével úgy, hogy a telefon működhet trackpad gyanánt is. Mindezt úgy adja elő, hogy külön opció van a videóchatre, a játékokra és a desktop nézetre, amelyek között tudunk egy gombnyomással váltani. Kifejezetten ügyes.

Multimédia

Három kamera van hátul, de legyen inkább kettő és fél, mert a 2 megapixeles segédszenzort önmagában nem fogjuk használni. A főkamera egy OmniVision szenzorra épül (OV50A), 50 megapixeles felbontást és PD autofókuszt, valamint optikai stabilizációt is kínál F/1,8-as apertúrával és 1/1,5 inches szenzormérettel. Az ultraszéles modul már egyszerűbb, itt csak 13 megapixeles a felbontás F/2,2-es blendével, viszont autofókusz itt is van, hogy lehessen makrózni. Az előlapi, 32 megapixeles Samsung Isocell S5KGD2-es szenzor szintén tud fókuszálni, úgyhogy pár szelfivel traktálnám kapásból a nagyérdeműt nappal és este, plusz háttérelmosással és látószögváltással is megspékelve:

Ez nagyjából rendben van, este nyilván gyengébb, de a kategória átlagát hozza. Ha a hátlapra váltunk, akkor először csak a teljeskörűség oltárán való áldozat gyanánt mutatnék egy portrét, de aztán váltsunk előbb 50, majd 12,5 megapixelre, végül pedig vessük be az ultraszéles szenzort is:

50 MP

12,5 MP főkamera

13 MP ultraszéles

A jó öreg szabály arról, hogy maximális felbontásban nem érdemes fotózni most is igaz. Az 50 megapixeles képeken bőven van hiba, nem véletlen, hogy ezt úgy kell előtúrni a menüből. Viszont a 4:1-es képpont-összevonással 12,5 megapixelre redukált felbontás már kifejezetten vállalható eredményt hoz, persze van némi túlélesítés, de a részletek szépen megmaradnak, a vonalélesség korrekt, a színek is el vannak találva, még ha egy-egy világosabb részlet hajlamos is a kiegésére. Az ultraszéles modul viszont maximum átlagos, itt már a vonalélesség is esetleges, főleg a kép szélei felé haladva, a dinamikatartomány is szűkös és vannak bőven képhibák. Makróhoz viszont még mindig jól jön az autofókusz, amit az alábbi példák szemléltetnek:

Nagyon érdekelt, hogy este is olyan korrekt-e az eredmény, mint nappal. Van dedikált éjszakai mód, amit a főkamerával tudunk elérni, de azért csináltunk fotót 50 megapixelben és az ultraszéles modullal is:

12,5 MP éjszakai mód

50 MP

13 MP ultraszéles

Itt már nem olyan szép az eredmény. Az éjszakai mód nagyon túlhúzza a kontrasztot, valószerűtlenül éles és sok helyen túlságosan világos, művi fotók keletkeznek. 50 megapixelben most sem érdemes erőlködni, az ultraszéles modul pedig gyalázatos. Viszont ez egy Snapdragon chipsetre épülő masina, szóval a GCam segíthet az esti produkció finomhangolásában — már akinek ehhez van türelme. A videózás kapcsán voltak elvárásaink, van OIS, a főkamera pedig kellően jó minőségűnek tűnt a fotóknál, de mindenek előtt próbáljuk az előlapi modult:


Nappal még csak-csak, bár az EIS csúnyán belerondít egy-egy villanásnyi időre az élességbe, ha rázkódik a kezünkben a mobil, este viszont jóindulattal is csak közepes az eredmény. A hátlapon 8K a maximális felbontás, ezen kívül van 4K60, 4K30 és FHD (szintén 60 és 30 fps mellett), de a szenzorok között menet közben csak FHD felbontás és 30 fps mellett lehet váltani.




8K-ban is korrekt a képminőség, 4K-ban is jól teljesít a kamera, bár itt a világosabb részek kicsit kiégnek. Full HD-ban már megjelenik az EIS, amit érdemes inkább kikapcsolni, mert a rázkódásokat igyekszik túlkompenzálni, ami homályosságot okoz egy-egy pillanatra, az ultraszéles szenzor pedig sajnos nincs videózás tekintetében a helyzet magaslatán, szűk dinamika és általánosan jellemző elmosás jellemzi a felvételeket.


Este sajnos egyik kamera sem hozza el a megváltást, az ultraszéles konkrétan botrány, de a főkamera sem kifejezetten alkalmas arra, hogy sötét környezetben ne okozzon csalódást. Ugyanakkor viszont a hang sztereóban kerül rögzítésre és nincs is vele gond. Ha már hang: az alsó hangszóró meglepően telt, a felső kicsit hervatag, de arra pont elég, hogy meglegyen a sztereó élmény, ráadásul magas hangerő mellett sem torz a produkció. Rádió nincs, a hangszínt viszont lehet állítani a Dolby szoftverének segítségével, bár az intelligens mód általában kielégítő eredményt hoz.

Adatátvitel, akkumulátor

Minden hazai 4G és 5G sávon működik a termék, vodás kártyával teljesen megbízhatóan üzemelt. A beszélgetési hangminőségre szintén nem volt panaszom (és a másik oldal sem nyönyörgött), a vibramotor viszont lehetne erősebb, mert sajnos nem lehet külön állítani. Viszont azt megtartották, hogy kimenő hívás fogadásánál megrezzen a mobilunk — ezt pont a fórumban hiányolta valaki a közelmúltban. A WiFi minden lényeges szabványt támogat (802.11 a/b/g/n/ac/6e), a kétcsatornás GPS is remekül működött BDS, GALILEO és GLONASS támogatással, nem hiányzik az NFC, az 5.2-es Bluetooth és a 3.1-es USB. A magas képfirssítésű kijelző és az erős hardver pedig döccenésmentes böngészési és közösségi médiás működést szavatol.

[+]

Kicsit fájó, hogy a vezeték nélküli töltés nem fért bele a termékbe, a bemutatón kérdésünkre azt mondták, hogy szó szerint nem fért bele, mert inkább a vékony kivitelt és a 68 wattos gyorstöltést választották, amivel 30 perc alatt 80 százalékra lehet pumpálni a 4400 mAh-s Li-Pol telepet. Üzemidőben viszont csak az átlagot hozza a masina, egy dolgos munkanap 30%-os töltöttséggel ért nálam általában véget, de mi heavy userek vagyunk sok fotózással, sebességteszttel és babrálással egy tetszidőszak során. Csak WiFi hálózaton lógatva streaming videót nagyjából 10 órán keresztül tudtunk nézni a telefonnal, ez is nagyjából egy átlagos érték.


[+]

Motorola Edge 30 Fusion
Pro
Kecses, könnyű készülékház
144 Hz-es 10 bites OLED panel
Árkategóriájához képest erős hardver
68 wattos gyorstöltés, töltő a dobozban
Kontra
Nem túl jó ultraszéles kamera
Nincs IP68-as védelem
Nincs vezeték nélküli töltés
Nem bővíthető a tárhely
Pontozás
Kialakítás, védelem 8 pont
Kijelző 9 pont
Sebesség 9 pont
Szoftverfelület 8 pont
Fotózás, videózás 7 pont
Hangminőség 8 pont
Adatkommunikáció 9 pont
Üzemidő 7 pont
Ár/érték arány 8 pont
Indulóár: 8/128 GB, HUF 259 900

Összegzés. A Motorola Edge 30 Fusion egy elég jól eltalált telefon lett, ami árban jócskán a csúcsmodellek alatt marad, itthon 260 ezer forintért tehető kosárba. A helyzet az, hogy a tavalyi csúcsmodellek (S21 FE) is kábé itt táncolnak, az idei termékek Snapdragon 8 Gen 1-gyel (Poco F4 GT, Realme GT 2 Pro) ennél drágábbak, de még a Xiaomi 12X sem olcsóbb a hivatalos árak alapján, pedig annál a Moto erősebb. Szóba kerülhet még a Dimensity 8100-as chippel felszerelt Realme GT Neo 3, de ott is vannak gyengébb paraméterek. Pont ebben a csúcsszint alatti kategóriában kevés a versenyző, ráadásul a középkategória is felkúszott 200 lepedő fölé (Honor 70, Nothing Phone(1)), tehát a Motorola Edge 30 Fusion egyáltalán nem rossz ajánlat. Kicsit tépelődtünk a plecsni kapcsán, mert egy Tetszett okvetlenül kijár neki, kecses, karcsú, jól összerakott, prémium összeszerelésű készülék gyors hardverrel, barátságos kezelőfelülettel, kellő erejű hangszórókkal, remek kijelzővel és megfelelő főkamerával, valamint gazdag alapcsomaggal. A mérleg másik serpenyőjében a gyengécske ultraszéles kamera, a nem egységes minőségű videózási képességek, a vezeték nélküli töltés és a komolyabb IP-védelem hiánya található meg, de összességében sikerült úgy kifundálni a funkcionális kompromisszumokat, hogy még mindig bőven marad szeretnivaló a termékben és az árazás is korrektnek mondható. A Xiaomi 12X kompakt mérete miatt lehetett Ajánlott, az Edge 30 Fusion pedig annál erősebb, bár valamivel nagyobb készülék, de végül a Ready For miatt ez is kiérdemli a plecsnit, még ha a kamerás vonalon lehetett volna dolgozni egy kicsit.

Motorola Edge 30 Fusion

Bog

Specifikáció

Motorola Edge 30 Fusion
Motorola Edge 30 Fusion Külső
Méretek 158,5 x 72 x 7,5 milliméter
Tömeg 168 gramm
Színvariációk Neptune Blue, Cosmic Grey, Solar Gold, Aurora White
Kijelző képátlója 6,55 hüvelyk
Képaránya 20:9
Felbontása 1080 x 2400 pixel (402 ppi)
Típusa, frekvenciája 10 bit P-OLED, 144 Hz
Értesítő LED Mindig aktív kijelző, szélek villogása
Biometrikus védelem Ujjlenyomat-olvasó (optikai, kijelzőben), 2D-s arc alapú feloldás
Hardver
SoC típusa, csíkszélessége Qualcom Snapdragon 888+, 5 nm
Processzor 1 x 2,99 GHz Cortex-X1 + 3 x 2,42 GHz Cortex-A78 + 4 x 1,8 GHz Cortex-A55
Grafikus chip Adreno 660
RAM, tárhely mérete 8 / 128 GB, 8 / 256 GB, 12 / 256 GB, 12 / 512 GB
Memória bővítése Nem bővíthető
Adatátvitel
Technológiák 2G / 3G / 4G / 5G
Frekvenciasávok GSM 850/900/1800/1900 MHz
UMTS 850/900/1900/2100 MHz
LTE B1/2/3/4/5/7/8/12/13/17/19/20/25
LTE B26/28/29/32/34/38/39/40/41/46/66
5G 1/3/5/7/8/20/28/38/40/41/66/78 SA/NSA/Sub6
SIM-foglalat 2 x nanoSIM
eSIM támogatás Nincs
Bluetooth 5.2 (A2DP, LE)
WiFi 802.11a/b/g/n/ac/ax/6e
USB USB 3.1 (Type-C, MTP, OTG)
Navigáció (kétcsatornás) A-GPS, GPS, GLONASS, Galileo, BeiDou
NFC Van
Infra Nincs
Szoftver
Rendszer, felület Android 12
Multimédia
Hátlapi kamerarendszer 50 MP (széles, f/1,8, PDAF, OIS)
13 MP ultraszéles (f/2,2, AF, 120 fokos látószög)
2 MP mélység (f/2,4, fixfókusz)
Előlapi kamerarendszer 32 megapixel (f/2,5, autofókusz)
Videófelvétel 8K, 4K (30/60 fps), 1080p (30/60 fps)
Jack kimenet Nincs
FM-rádió Nincs
Üzemidő
Akkumulátor 4400 mAh lítium-polymer
Vezetékes töltés 68 watt
Vezetékmentes töltés Nincs
Egyebek
Giroszkóp, gyorsulásmérő, iránytű, fénymérő, közelségérzékelő, töltőadapter, töltőkábel és szilikon tok a dobozban.

Azóta történt

Előzmények