Külső
Az R1 egyértelműen a műanyagból készült, forgatható flippel megáldott V70 utódja, melyet még 2002-ben mutatott be a gyártó. Mondhatjuk viszont, hogy az új Aura pár kategóriával feljebb játszik, amit az árcédulán kívül a minőségi anyagok és a különleges (vagy legalábbis annak mondott) kialakítás szemléltet a legjobban. Az tény, hogy a készülékház rozsdamentes acélból készült, valamint az is igaznak látszik, hogy a kijelzőt 62 karátos zafírüveg védi a fizikai behatásoktól. Az már kevésbé tűnik helytállónak, hogy az elő és hátlapon található mintázat bordáit kémiai úton két hét alatt állítják elő, maratják és csiszolgatják a fémet, majd bevonják egy védőréteggel. Én igazság szerint magasról teszek rá, hogy két perc vagy két hét alatt készül el egy efféle bordázat, ha a végeredmény ugyanaz... További mókusvakítások a flip mechanikája körül vannak, erre is rögvest kitérek, de előtte pár száraz adat: a gép 141 grammot nyom, mérete pedig 96,9 x 47,6 x 18,6 mm, tehát egy kis méretű, jó minőségérzetet adó telefonnal van dolgunk.
A kijelző elsőre észrevehető és egyben legfontosabb eleme a TFT-panel, mely több szempontból is különleges. Ez a világ első kör alakú kijelzője egy mobiltelefonban, ami önmagában is elég egyedi - igen, valódi körről van szó, nem egy négyzetes megjelenítőről, ami fölé odaraktak egy kör alakú műanyagdarabot. A megjelenítőt egy enyhén domború felületű zafírüveg védi, ami szintén nem rossz, elvégre még a Nokia 8800 Sapphire Arte sem büszkélkedhet ilyesmivel, annak ugyanis csak a gombja van zafírból. Persze a dolog annyira nem különleges, elvégre egy 50.000 forint körüli karóra hasonló paraméterekkel büszkélkedhet, de mobilos berkekben ennek ellenére újdonságnak számít a dolog. Végül, de nem utolsó sorban áll-leesésre adnak okot a kijelző fizikai paraméterei is: az 1,55 hüvelykes átlójú panel pixelátmérője 480 pixel. Nem találtam gyári adatot, de a fejemet tenném rá, hogy az Európában kapható készülékek közül az Aura rendelkezik a legkisebb pixelekkel. A képminőség ennek megfelelően csodálatos, ehhez képest még az iPhone kijelzője is gagyinak tűnhet, a képek szinte élnek az egyébként nem különösebben nagy felületű megjelenítőn, pixeleket vagy recéket pedig nem hogy nagyítóval, de talán mikroszkóppal is csak nehezen találnánk, a gyönyörű színvisszaadásról nem is beszélve. Az előlapon egyébként más érdekesség nincs, alulra került egy Motorola logó, mely világítani is tud - bekapcsolt Bluetooth esetén kéken.
A hátlap már érdekesebb, mivel a felső részében egy üveglap mögött bújik meg a kamera, valamint három fogaskerék, melyek a flip felnyitásakor szépen mozognak. Ezzel kapcsolatban van az egyik legnagyobb vakítás a Motorola részéről: az Aurát állítólag 700 darab alkatrészből rakják össze, melyek közül 200 (azon belül is 130 golyóscsapágy) gondoskodik a flip mozgásának finomságáról. Már a számok is elég érdekesek, elvégre efféle adatot még nem közölt egy gyártó sem, épp ezért nehéz megítélni, hogy a 700 tulajdonképpen jó-e vagy rossz, plusz számomra a 130 golyóscsapágy megléte is kevésbé hihető, főleg azért, mert a flip pont olyan, mint bármelyik másik telefonban. Érezhető, hogy a nyitást nem a fogaskerekek, hanem rugók segítik, mivel egy bizonyos szintig eltolva a flip magától is felmegy - azon a bizonyos ponton pedig hangosan kattan egyet, a fogaskerekek pedig ilyenkor két foggal odébb is ugranak, illúzióromboló... Megjegyezném, hogy a flipet bármelyik irányba ki lehet nyitni, visszacsukni ellenben csak arra tudjuk, amerről kinyitottuk, tehát nem forgatható körbe, mint a V70 műanyagból készült előlapja.
Az oldalsó részek nem tartogatnak különösebb izgalmakat. Felülre került a microUSB csatlakozó, mindenféle fedlap és tömítés nélkül. Alul semmi érdemleges nincs, két oldalt a hátlap levételéhez pöckök találhatók, melyek baloldalt a hangerőszabályzó gombok segítségében társaságot is kaptak.
A billentyűzet értelemszerűen a flip eltolása után bukkan elő, ilyenkor a kijelző képe is megfordul. Összecsukva semmi érdemlegeset nem lehet csinálni a telefonnal, csak az óra jelenik meg, viszont tegyük hozzá: nagyon látványosan. Visszatérve a billentyűzetre: ennél vacakabb megoldással eddig nem igazán találkoztam, a gombsor oly mértékben átgondolatlan, hogy az a készülék használatára is komoly kihatással van. A dizájn sem tökéletes, a gombok feliratai a Comic Sans betűtípusra emlékeztetnek, plusz kissé furcsa, hogy az 5-ös gomb feliratát a gyártó domborúvá tette, ami olyan érzést ad, mintha egy matrica lenne rajta, ami épp le akar jönni. Ha ezeken túllépünk, akkor csak a kezelhetetlenséggel kell valamit kezdenünk. Az első gond a roppant kis méretű, négyirányú d-paddal van, amit egyszerűen nem férfiak ujjához terveztek. A második gond, hogy az egyes almenükbe nem a bal felül található, egyébként kellemes méretű szoftveres gombbal lehet bejutni, hanem a negyed akkora OK-val, amit méretéből adódóan gyakorlatilag lehetetlen úgy megnyomni, hogy közben ne nyomjuk meg valamelyik szomszédját is. Hasonló a helyzet a törlés gombbal, ha SMS-írás közben akarunk egy karaktert törölni, akkor egészen biztosan megnyomjuk vagy a jobb felső szoftveres, vagy a hívásmegszakító gombot, mire a telefon megkérdezi, hogy valóban abbahagyjuk-e az írást. Az utolsó probléma pedig az, hogy a numerikus gombok között enyhe "áthallás" van, tehát ha leütjük az egyiket, akkor előfordulhat, hogy egy másik gomb karakterei is megjelennek a képernyőn - a dolog pikantériája, hogy ez nem csak akkor történik meg, ha ténylegesen le is nyomjuk a szomszédos billentyűt. A billentyűzet tehát borzalmas.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
