A többiek
Need for Speed: Shift
A Need for Speed szériát már nem csak a PC-s és konzolos, hanem az iPhone-os játékosok is jól ismerik, tavaly ugyanis az AppStore polcára került a kiválóan sikerült Undercover, melyet most a többi platformon már nagy sikereket elért Shift követ. Természetesen egy autóversenyről van szó, mely azonban egész máshonnan közelíti meg a témát, mint elődje tette.
A Shift ugyanis — ha lehet ilyet mondani — inkább szimulátor, mint árkád verseny, iPhone-os berkekben a Real Racinghez lehetne hasonlítani. Ennek megfelelően nem a városi forgalomban, hanem versenypályákon fogunk száguldozni — ez így nem teljesen igaz, a 18 teljesen különböző versenypálya között ugyanis chicagoi és londoni is akad, de ezeken csak az ellenfelekkel kell megbirkóznunk, a forgalommal nem. Az autókínálat 20 valódi versenyautóból áll, melyek a régebbi készülékeken is reccenésmentesen futó grafikai motornak köszönhetően gyönyörűen néznek ki (a program egyébként kihasználja az iPhone 3GS-ben található, erősebb hardvert is, itt a megjelenítés simább). A fizikai motor és a vezetési élmény a lehetőségekhez képest kiváló, versenyezni pedig nem csak a háromféle nehézségi fokozatban elérhető gépi ellenfelek, hanem barátaink ellen is tudunk, hála a WiFi-s és Bluetooth-os multiplayer módnak. És még driftelhetünk is.
Need for Speed: Shift | ||
Ár | 5,49 EUR | |
Fejlesztő | EA | |
Méret | 179 MB | |
Link a letöltéshez | Klikk! |
Parcel Panic
Ha már ilyen sok autós játékba futottunk bele, kár is lenne elkanyarodni a témától, bemutatnivaló programok ugyanis akadnak még. Itt van például a Parcel Panic, mely egy "csodáltos fizikai szimulációval" ellátott árkád autós játék. Mivel valószínűleg nem én vagyok az egyetlen, aki ezt nem érti, gyorsan ide is rakom a videót, hogy körvonalazódjanak a dolgok:
Adott egy egész szépen, kicsit rajzfilmszerű textúrákkal lemodellezett, szabadon beautózható, ám nem túl nagy sziget, valamint adott egy kisteherautó. A cél innentől egyértelmű: árut kell vinnünk A pontból B-be, lehetőleg az előre meghatározott időn belül. A "fizikai szimuláció" abban merül ki, hogy a platóra feldobált dobozokat senki nem kötözi le, így az erősebb kanyarokban, ütközésekkor és ugratásokkor elhagyhatunk pár dobozt, ami pontlevonásban nyilvánul meg — igaz, olyan ugratásokkor, amilyeneket a játékban fogunk csinálni, a valóságban a fogunkat hagynánk ott, ezért maradtunk annyiban, hogy ez alapvetően egy árkád játék. Az irányítás kicsit nehézkes, a kormány ugyanis nagyon érzékeny, ráadásul — mint már említettem — a sziget sem túl nagy, gyakorlatilag 60 másodperc alatt el lehet jutni az egyik szélétől a másikig. Persze nem mindig áll ilyen sok idő a rendelkezésünkre, ilyenkor érdemes lehet különféle rövidítések, ugratók után néznünk. Összességében tehát nem rossz játék a Parcel Panic, de túl sokat sem szabad várni tőle.
Parcel Panic | ||
Ár | 1,59 EUR | |
Fejlesztő | Mad Processor GmbH | |
Méret | 23,3 MB | |
Link a letöltéshez | Klikk! |
Speed Forge Extreme
Végül, de nem utolsó sorban vessünk egy pillantást a Speed Forge Extreme-re, mely egy 2142-ben játszódó autó... akarom mondani űrhajóverseny. A száguldás élménye ebből adódóan biztosított, a grafika is szemet gyönyörködtető — most lehet irigykedni az iPhone 3GS és iPod Touch 3G tulajdonosokra, az ő készülékeiken ugyanis a motion-blur effektnek hála még szebben fut a játék. Az irányítás kellemes (ráadásul több metódus közül választhatunk), az adrenalinfüggők kicsit lövöldözhetnek is, ugyanis gépünket gépágyúval és rakétavetővel is elláthatjuk. Tessék csak nézni:
Az autós és versenyzős játékok szerelmesei tehát ezen a héten jól el voltak látva játékokkal, de azoknak sem kell csüggedniük, akik más műfajra vágynak: cikksorozatunkat természetesen folytatni fogjuk!
Speed Forge Extreme | ||
Ár | 2,39 EUR | |
Fejlesztő | Ratsquare | |
Méret | 62,2 MB | |
Link a letöltéshez | Klikk! |
|
Próbaverzió | Klikk! |
Bocha
A cikk elkészítésében a T-Mobile mobilinternet volt segítségünkre.