iPhone appz - a legjobb játékok VI.

Hirdetés

Field Runners

Második programunk nem egy friss darab, gyakorlatilag az első igazán sikeres Tower Defense játék volt ezen a platformon. Válogatásunkba azért csak most került be, mert e hónap elején jelent meg az új, 1.2-es verziószámú javítócsomag, mely szerencsére nem csak optimalizációt, hanem játékélménybeli fejlesztést is hozott. Mielőtt ezekre rátérnénk, a témában kevésbé járatos olvasóink kedvéért nézzük, hogy miről is van szó: adott egy, a bázisunkat határoló, hatalmas méretű sík terep, ahol mindenféle lények (ezek a Fieldrunnerök, leginkább felöltözött hangyákra emlékeztetnek, de lehetnek kis emberkék is) akarnak átfutni azért, hogy bejussanak hozzánk. A játék célja az, hogy ezt megakadályozzuk, ebben pedig mindenféle harci tornyok lesznek segítségünkre, melyek segítségével lekaphatjuk az egyre több élettel és egyre jobb felszereltséggel rendelkező apróságokat - akik egyébként nem lőnek vissza, mivel a Tower Defense játékstílus nem az esélyegyenlőség jegyében született.

Fieldrunners for iPhone

Az alapjátékban még csak négy torony volt (gépágyús, lassító, rakétás és elektromos), ami véleményem szerint elég szerénynek mondható. Szerencsére az új verzióban már két újdonság is helyet kapott, ők a Mortar és a Flame Tower. Előbbi a játék legdrágább tornya, méretes robbanásokkal igyekszik megállítani a betolakodókat, utóbbi pedig egy jó sárkányhoz méltóan lángcsóvákkal próbálj az ellenség útjába állni. Érdemes megjegyezni, hogy az 1.2-es verzióba egy új ellenségtípus (egy meglehetősen gyors repülőgép) és egy új pályatípus (Drylands) is került.


Egy videó az első verzióról

A Fieldrunners alapvetően kinézetével hívhatja fel magára a leendő vásárlók figyelmét, mert bár állóképeken nem mutat jól, mozgás közben nagyon meggyőző, az effektek szépek, az animációk reccenésmentesek. További különlegessége, hogy a stílus többi képviselőjével ellentétben az ellenség itt nem előre kijelölt úton akar eljutni a bázisba, hanem a lehető legrövidebben, melyet értelemszerűen mi alakítunk ki a tornyainkkal. Változatosnak változatos, mert bár a tornyokat nem lehet több irányba bővíteni, ellenfelekből elég sokféle jön, tehát nem elég sok feltuningolt alaptornyot leraknunk a sikerhez. A stílus kedvelőinek bátran ajánlom - bár a Crystal Defense azért sokkal jobb...

Fieldrunners
Ár3,99 EUR
FejlesztőSubatomic Studios
Méret9,6 MB
Link a letöltéshezKlikk a store-hoz

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

  • Kapcsolódó cégek:
  • Apple

Azóta történt

Előzmények