Hirdetés
NavNGo stand
Meglepetés volt számunkra a hazai csapat standja. Mind igényességében, mind kivitelezésben magasan verte a környéken lévő pavilonokat. A fő alkotóelem egy F430 Ferrari Challenge Car volt, amelyre hostesek vigyáztak, de bárki csinálhatott róla fotót. Az autó egyébként a magyar Ferrari Challenge Team autója volt. Igen dicséretesnek tartjuk, hogy egy magyar autót állítottak ki és egy magyar céget szponzorálnak, holott biztosak vagyunk benne, hogy sokkal olcsóbb lett volna egy helyi kiállítható csodát szerezni.
A stand egyébként egy ledes falból állt, amely folyamatosan változtatta a színét és minták hullámoztak benne. Nagyon üdítő és figyelemre méltó látvány volt, dicséret illeti érte a designert. A standon mindezek mellett folyamatosan játékok is zajlottak, amelyekkel a látogatók értékes ajándékokat nyerhettek. A lényeg az volt, hogy navigációval kapcsolatos kérdésekre kellett válaszolni, majd egy előre megadott útvonalat megtervezni a szoftverrel a lehető leghamarabb.
Mindezek mellett még egy érdekesség szolgálta a látogatók örömét. Szombaton és vasárnap is megjelent a standon Miss Germany 2007, aki a híresztelésekkel ellentétben nem 44-es lábbal rendelkezik. A hölgyet természetesen bárki fotózhatta és bárki fotózkodhatott vele, valamint autogrammot osztogatott, és válaszolt néhány kérdésre, amelyből kiderült, hogy neki bizony nincs szüksége navigációra, mert jól tájékozódik. Mi inkább arra tippelnénk, hogy nem vezet sokat, de ez a rejtély már megmarad az utókornak.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!