Hirdetés

Huawei Nova 9 SE - kiváló ügynök volt

Szép, formás, tud ezt-azt, össze van rakva, már-már kívánatos, de nem lett túl olcsó és továbbra is korlátok közé van szorítva.

Bevezető

Tényleg akartam szeretni. Mert tetszetős. Meg kezes. No, meg van egy kis nosztalgia faktor is a használat során egy olyan emberben, akinek volt sok és sokféle Huawei telefonja az évek során. Hogy helló, EMUI, de régen láttalak, jaj, már el is felejtettem, hogy ezt és ezt a funkciót mennyire kedveltem. És amióta beütött az embargós tragédia, azóta a Huawei mobilok száma a szerkesztőségi tesztasztalon is megcsappant, éppen ezért egy-egy ilyen mobilnál tudunk kicsit rácsodálkozni, hogy azért a HMS is fejlődget szépen, ám pótolni nem tudja azt, amit a kereskedelmi csetepaté kivont a képletből: vagyis a Google ökoszisztémát.


[+]

Ez pedig arrafelé löki a gyártót, hogy a telefonos fókusz helyett inkább az összes többi bigyóra összpontosítson. Óra, headset, hangfal, karperec, okosotthonos izék, meg aztán előbb-utóbb lesz szemüveg is, plusz ott van a PC-s vonal notebookkal, monitorral és egyéb bigyókkal. A telefonok pedig itt Európában azért vannak, mert hát mégiscsak ez emelte fel a Huawei lakossági üzletágát abba a magaslatba, ahonnan nagyon nagyot lehet zuhanni. De ez akkor is egy örökség, valami, amibe éveken át óriási fejlesztést öltek, kár lenne kihajítani a tudást, ami úgy egyébként olyan kellemes megjelenésű eszközt tud kisujjból kirázni, mint a Nova 9 SE.


[+]

Ám pont volt mostanság egy beszélgetésünk az európai vezetéssel, ahol megint előkerült, hogy nem lenne-e jobb stratégia betolni a mobilok árát egy olyan szintre, amely talán még veszteséges is, hogy a HMS alapú megoldások esetleg jobban elterjedjenek. Nem mi vagyunk a nagy céges tanácsadók, hogy ilyen remekbe szabott ötletek csak nekünk jussanak az eszünkbe, a Huawei-nél is morfondíroztak ezen, de az lett a mondás, hogy egyrészt nem akarják erodálni a márka értékét, másrészt így is iszonyú összegeket áldoznak nem csak a HMS-re, hanem saját bevallásuk szerint az ügyféltájékoztatásra és a technikai segítségre is, hogy aki mégis beruház egy Google nélküli világba, annak megkönnyítsék a dolgát. Szóval ennél jobban nem szeretnék letolni a gatyát. Arról nem is beszélve, hogy a jelenlegi chipes-beszállítós hiányidőszakban talán pont nem is baj, hogy nem óriási a kereslet azokra az eszközökre (vagyis a telefonokra), amelyekhez oda kell tenni a masszív terméktámogatást.

Doboz, külső

A Nova 9 SE csomagolása letisztult, kulturált és megfelelő. A készüléken kívül 66 wattos töltőfej és Type-C kábel lesz a csomagban mifelénk. Van belőle fekete kiadás is, mi azonban a csillogós hátlapú variánssal ismerkedtünk, amely leginkább ezüst, de olykor kékes, máskor kissé lilás, függően attól, hogy miképp esik rá a fény. A makulátlan ragyogást azonban hamar beárnyékolják az ujjlenyomatok, ez egy mobil, tehát fogdosni fogjuk, vagyis rövid időn belül látványosan maszatos lesz a hátlap. Marad a törölgetés és/vagy a tok.


[+]

Az előlap csupa kijelző, alul picit nagyobb kávával, a 6,78 inches panel majdnem 90%-át tölti ki a helynek, ami impozáns érték ebben az árszegmensben. Technológiailag már nem akkora eresztés, egy Full HD felbontású, 90 Hz-es IPS-ről van szó korrekt fényerővel és kontraszttal, de nem kategóriabajnok, 130 lepedő körül az AMOLED már egyáltalán nem ritkaság. Az előlapi kamerának középen ütöttek lyukat, az ujjlenyomat-olvasó pedig értelemszerűen nem a panel mögött, hanem az oldalsó gombban található, hatásfokára nem lehet panasz.

Kijelző-teszt (a táblázat szétnyitható)
Mérés Huawei Nova 9 SE Realme GT Master Edition Samsung Galaxy A32 5G OnePlus Nord N10 5G Redmi Note 11 / 11S Nokia G50
Képfrissítés 60 / 90 Hz 120 Hz 60 Hz 90 Hz 60 / 90 Hz 60 Hz
Képátló 6,78 hüvelyk 6,43 hüvelyk 6,53 hüvelyk 6,49 hüvelyk 6,43 hüvelyk 6,82 hüvelyk
Felbontás 1080 x 2388 1080 x 2400 720 x 1600 1080 x 2400 1080 x 2400 720 x 1560
Technológia IPS LCD Super AMOLED TFT LCD IPS LCD AMOLED IPS LCD
Fehér fényerő 510 nit 406 / 756 nit 447 nit 444 nit 427 / 948 nit 416 nit
Fehér fényerő (min.) 1,6 nit 1,9 nit 4,5 nit 2,5 nit 2,1 nit 2,2 nit
Fekete fényerő 0,47 nit 0 nit 0,24 nit 0,31 nit 0 nit 0,27 nit
Kontrasztarány 1085:1 végtelen 1862:1 1433:1 végtelen 1543:1
Színhőmérséklet 7844 K + kézi 7717 / 6588 K + kézi 7263 K + kézi 7101 K + kézi 7623 K + kézi 7849 K + kézi

Hogyan mérjük a kijelzőt?


[+]

Arra viszont már igen, hogy bár felül is van hangszórórács, de ezt csak a beszélgetésekhez használja a készülék, vagyis a multimédia csak alulról tör elő. Nincs 3,5 mm-es jack csatlakozó sem, ahogyan a bővíthetőség is hiányzik, mert a felülről előhúzható SIM-tálca csak két nano méretű szolgáltatói lapkát fogad magába. A Type-C interfész alul mosolyog, oldalra a biometrikus szenzor fölé tették a hangerőt szabályozó gombpárost, amely egyébként könnyen elérhető.


[+]

A hátlapot a kamerasziget dominálja, amely kiáll a síkból. Ránézésre nagyon komoly és komplex megoldásnak tűnik, de a látszik csal, bár tényleg van négy lencsénk, de ezekből mondjuk másfélnek van értelme. Az alsó részen a Nova felirat olvasható jópofa tipográfiával, más érdekesség nincs. Az összeszerelés elsőrangú, a hátsó rész éleinek lekerekítése miatt relatív nagy mérete ellenére a Nova 9 SE jól megfogható, bár egy kézzel nehézkesen üzemeltethető, állandó fogásváltásra lesz szükség a menüben való matatáshoz.

Hardver, HMS

Mivel a Huawei embargós okok miatt el van vágva az 5G használatától, ezért egy elég középszerű, Qualcomm Snapdragon 680-as chipsetet raktak a burkolat alá. Ez van a Realme 9i-ben is 80 lepedőért, vagy a Redmi Note 11-ben 85 ezer forintért, de még az itthon egyelőre nem kapható, nagyjából 100 ropira taksálható Galaxy A23 is ezt kapta — ezekhez képest a Nova 9 SE 130 ezres árszintje bizony jobbat érdemelne. Ettől még ez egy relatív modern hardver a maga 6 nm-es gyártástechnológiájával, a nyolc mag mellé rakott Adreno 610-es GPU is jobbára megfelel, de nyilván megvannak a korlátai.

[+]

Ezen korlátok zömét az EMUI szépen elfedi csinos animációkkal, ott ütközünk falba, ha éppenséggel arra számítunk, hogy majd 4K-ban fogunk videózni és a legkeményebb 3D játékokkal ütjük el az időt. A mindennapok során nincs dráma, teszi a dolgát a készülék, a 130 ezres árszinten nem okvetlenül a kissé gyengécske chip az, ami miatt ráncolhatja a júzer a homlokát, hanem ugyebár a Google ökoszisztémájának komplett hiánya.

[+]

Rengeteget írtunk már erről, minden egyes Huawei telefon tesztjénél éppúgy, mint az erre dedikált blogban, egyértelműen továbbra is az a helyzet, hogy aki nagyon akarja, az el tud élni a HMS-sel is, de akkor tényleg nagyon kell akarni. Mert láthatóan a gyártó valóban mindent megtesz, ami erejéből futja, az AppGallery nevű, platformhoz kapcsolódó online alkalmazásáruház is szépen bővülget, egy csomó hazai szoftver is megtalálható rajta, ami pedig nem, azt a Petal Search segítségével vadászhatjuk össze APK formátumban és telepíthetjük, de nap mint nap beleszalad az ember abba, hogy valami épp nem fut, nem elérhető, nem működik megfelelően, pedig pont kéne. Hogy mást ne mondjak az összes olyan alkalmazás félkarú, ami a Google térképeire támaszkodik, megszámolni sem tudom, hogy Bone, aki csakazértis (és szakmai elhivatottságból) nyüstöl HMS-es telefont hányszor kényszerült arra, hogy valamelyik futós óra tesztje miatt egy időre átköltözzön egy “normális” mobilba.

[+]

És ezek csak azok a szoftverek, amelyek úgymond nem létfontosságúak. Céges környezetben a Drive hiánya fájó, a tartalomfogyasztás kapcsán a YouTube hiányzik (még ha böngészőből megy is), a Netflix és a többi streaming alkalmazás vagy fut, vagy nem, de ha fut, akkor is maximum SD-ben, a Mapsre szinte nap mint nap támaszkodik az ember, a GMail pedig nagyon sokak egyetlen ismert levelezője, noha pont ezt a fiókot számtalan másik kliens is simán kezeli.

[+]

Pedig úgy egyébként az EMUI egy nagyon kezes, letisztult, jól használható, témázható és testreszabható felület. Mindenféle szemkímélő módokkal, eltakarható kameralyukkal, gesztusvezérléssel, ráadásul bőkezűen mérték a RAM-ot is, 8 GB ebben a kategóriában bármire elég. Finomak az animációk, a kezdőlapokra widgeteket épp úgy ki lehet tenni, mint különböző méretű mappákat, a kezdőlaptól balra található Assistant Today is jópofa a maga csempéivel és híreivel. És persze megvannak a szokásos Huawei appok (Device+, Egészség, Link Now, Optimalizáló, Huawei Wallet, Fájlkezelő, Email kliens és Huawei Cloud), továbbá egy sereg felesleges bigyónak a telepítőlinkje, amivel a HMS erejét óhajtja a cég demonstrálni, köszönjük. Viszont az itt-ott az arcomba tolt reklámok miatt egészen komoly őrjöngésre is képes lennék, ha a tesztidőszakon túlmutatóan is használnom kéne a terméket.

Multimédia

Ez az első Huawei, amely 108 megapixeles főkamerát kapott: ezzel, valamint a 66 wattos töltéssel hirdetik leginkább a terméket. De azt már régóta tudjuk, hogy a felbontás csak egy szám és nem reprezentálja a képminőséget, pláne úgy, hogy további három kamera nagyon megúszós, a 8 megapixeles ultraszéles modul maximum középszerű, a 2-2 megapixeles makró és mélységszenzor pedig nem sokat tesz hozzá a funkcionalitáshoz. A főkamera alapból 9-1-es képpontösszevonással 12 megapixeles fotókat szállít, ha valaki nagyon szeretne 108 megapixelben alkotni, annak kicsit túrnia kell a menüben, plusz türelmesnek is kell lenni, mert láthatóan kissé megviseli a hardvert a dolog, sokkal tovább tart egy exponálási folyamat, nem maga az expozíció hosszú, hanem elszöttyög a kép mentésével a termék. De inkább mutatom az eredményeket, előbb 108 megapixelben:

Majd 12 megapixelben:

Illetve 8 megapixelben is, az ultraszéles modullal:

És egy pár makrót is prezentálok a rend kedvéért:

12 megapixelben a fotókra azt mondom, hogy rendben vannak, nem kiemelkedőek, de kiegyensúlyozottak. Kicsit túl vannak élesítve, de tragikus hibák nincsenek. A 108 megapixeles felbontással nem tud mit kezdeni sem a hardver, sem a szoftver, iszonyú zajos, kásás, sokszor teljesen részletvesztéssel járó eredmények születnek, ráadásul elég hosszan kér arra, hogy tartsuk fixen még a telefont az exponálási hangeffektus után is, ha nem teszünk így, akkor néha kissé más lesz a képen, mint szeretnénk. Ráadásul — nem tudjuk, hogy miért — de a látószög is szűkebb a maximális felbontást használva, szóval tényleg totálisan felesleges használni. Az ultraszéles modul egy gyenge közepes érdemjegyet tud összeszedni a fakó és életlen eredményeivel, magyarán egyáltalán nem estünk hasra a produkció láttán. Este csak a főkamerával érhető el a dedikált éjszakai mód, ami talán érthető, ha megnézzük ezt a felvételt, amit az ultraszéles egységgel lőttem. Nincs sok értelme 108 megapixelben sem erőlködni, erre ezt a példát tudom felmutatni. A mesterséges intelligenciával (vagyis inkább gépi tanulással) összerakott éjszakai felvételek azonban szintén gyengék, széjjel vannak mosva a részletek, miközben még mindig iszonyú nagy a zaj, egyáltalán nem méltó a Huawei szintjéhez az eredmény.

Videózásnál aztán bőven kijönnek a hardver korlátai is. Nincs még 60 fps sem (1080@30fps a maximum), a stabilizáció leginkább nulla, menet közben nem lehet a látószögek között váltani és hát az elkészült alkotások közül is maximum a frankó fényviszonyok között készített, főkamerás felvétel az, aminek van némi értelme, ha stabil a kezünk, a többi elég gyengécske:




Az előlapi modullal is dolgoztunk, akár fotót, akár mozgóképet rögzítünk, szoftveresen változtatható a látószög, nincs köztük nagy eltérés, de arra talán elég, hogy a szélesebb változatnál beférjen mellénk még valaki a képre.


A zenei képességeknél deficit, hogy nincs sztereó hangszóró, 3,5 mm-es jack csatlakozó és FM-rádió sem, a mellékelt szoftver ugyanakkor kellemes, bár a beépített streaming szolgáltatás nélkülöz minden általam ismert előadót. Viszont az például nagyon jópofa, hogy van külön playlist futáshoz, ami rögtön meg is nyitja az Egészséget, hogy alkalmazkodjon a hallgatott muzsika a tempónkhoz. Kár, hogy a Huawei Zene egyetlen népszerű streaming platformmal sem kapcsolható össze, ezeket az AppGallery-ben sem találjuk meg, de a Petal Search segítségével a Spotify például telepíthető.

Adatátvitel, akkumulátor

Az ismert korlátok miatt 130 ezer forintért nem fért be az 5G-s chip, szóval maradunk maximum 4G-n. A kétcsatornás WiFi azért megvan, az NFC is, bár Google Pay nincs, tehát jelenleg csak Curve kártyákkal megy a mobilfizetés. A böngészőt a platform biztosítja, a sebességgel nincs gond, csak az embernek a könyvjelzői hiányoznak kissé. A Bluetooth 5.0-s, működik rendben, a pozíciószerzést pedig a GPS mellett GLONASS, GALILEO, BDS és QZSS műholdak segítik, ezzel sincs különösebb probléma.

[+]

Az akkumulátor ugyan nem kimondottan méretes (4000 mAh), de a termék relatív takarékosan bánik az erőforrásokkal, a kétnapos üzemidő nem különösebben ritka. Mondanám, hogy szokás szerint HD-ban streameltem WiFi-n valami mozit, hogy lássam a merülési sebességet, de hát nem lehet HD-ban streaminget nézni a motyón, szóval 480p-ben, maximális fényerőn futott a videó, ami 16 órán keresztül ment volna, ha hagyom. A lényeg azonban inkább a 66 wattos töltés, ami 20 percnyi etetést igényel ahhoz, hogy 75%-ra menjen fel a töltöttség — és ez továbbra is igen kellemes funkció.


[+]

Huawei Nova 9 SE
Pro
Jól egyberakott, minőségi készülékház
66 wattos gyorstöltés
Kontra
Fájóan hiányoznak a Google szolgáltatások
Árához képest gyenge hardver és középszerű kamera
Hiányzó képstabilizálás
Pontozás
Kialakítás, védelem 8 pont
Kijelző 8 pont
Sebesség 7 pont
Szoftverfelület 5 pont
Fotózás, videózás 6 pont
Hangminőség 7 pont
Adatkommunikáció 7 pont
Üzemidő 8 pont
Ár/érték arány 4 pont
Indulóár (8/128 GB, HUF) 129 990

De ez sem fogja megmenteni a Nova 9 SE-t. És őszintén nem azzal van a bajom, hogy nincs Google és 5G, ez egy adottság, egy kényszer szülte helyzet, illetve végeredményben most már egy felhasználói döntés. Tudok élni a Google ökoszisztémája nélkül? Ha igen, akkor miért ne vennék egy Huaweit? Vagy lehet, hogy csak azt hiszem, hogy tudok élni nélküle? Hát, ez könnyen előfordulhat még olyanoknál is, akik következetesen kerülik, hogy az adataikat a keresőóriás használja, de hát lehet, hogy pont egy olyan alkalmazást óhajtanak használni bármikor, aminek kell a Google Maps. Hogy mást ne mondjak: egy kis külföldi kiruccanás és/vagy városnézés alkalmával ez bármikor előfordulhat, a különböző egyéni és a tömegközlekedési appokról nem is beszélve. Nem tudjuk mi ezt elkerülni, szóval mindenképpen kellemetlenséggel nézhet szembe az, aki bevállalja a HMS-t, kell ehhez a döntéshez egyfajta elhivatottság. Ám a nagyobb bajom az, hogy 130 ezer forintért ez a hardver egyszerűen kevés. Ugyanezt odaadja egy Redmi Note 11 is 70-80 ezer között AMOLED panellel. És rendben, hogy a Huawei úgy érzi, hogy ők egy komolyabb márka, de hát mostanában már a Xiaomi is ezt érzi. Magyarán itt van egy meglehetősen nagy önbizalommal árazott, maximum középkategóriás, csinos és jól összerakott termék Google szolgáltatások nélkül, maximum középszerű kamerával… nem hiszem, hogy különösképpen magyaráznunk kéne, hogy miért nincs plecsni a teszt végén.

Bog

Specifikáció

Huawei Nova 9 SE
Huawei Nova 9 SE Külső
Méretek 164,6 x 75,6 x 7,9 milliméter
Tömeg 191 gramm
Készülékvédelem nincs
Színvariációk fekete, fehér, kék
Kijelző képátlója 6,78 hüvelyk
Képaránya 20:9
Felbontása 1080 x 2388 pixel (387 ppi)
Típusa, frekvenciája IPS, 90 Hz
Értesítő LED nincs
Biometrikus védelem oldalsó ujjlenyomat-olvasó, 2D arcazonosítás
Hardver
SoC típusa, csíkszélessége Qualcomm Snapdragon 680, 6 nm
Processzor 4x 2,4 GHz Kyro 265 Gold + 4x 1,9 GHz Kyro 265 Silver
Grafikus chip Adreno 610
RAM, tárhely mérete 8/128, 8/256 GB
Memória bővítése nincs
Adatátvitel
Technológiák 2G / 3G / 4G
Frekvenciasávok GSM 850/900/1800/1900 MHz
UMTS 850/900/1900/2100 MHz
LTE B1/2/3/4/5/7/8/12/13/17/19/20/25
LTE B26/28/29/32/34/38/39/40/41/46/66
SIM-foglalat 2x nanoSIM
eSIM támogatás nincs
Bluetooth 5.0 (A2DP, LE)
WiFi 802.11 a/b/g/n/ac (HotSpot, Direct, dual-band)
USB USB 2.0 (Type-C, MTP, OTG)
Navigáció A-GPS, GPS, GLONASS, Galileo, BeiDou
NFC van
Infra nincs
Szoftver
Rendszer, felület Android 11, EMUI 12, HMS
Multimédia
Hátlapi kamerarendszer 108 megapixel (f/1,9, PDAF)
8 megapixel (ultraszéles, 112˚, f/2,2, fixfókusz)
2 megapixel (mélység, f/2,4, fix fókusz)
2 megapixel (makró, f/2,4, fix fókusz)
LED villanó
Előlapi kamerarendszer 16 megapixel (f/2,2, fixfókusz)
Videófelvétel FHD 30fps
Jack kimenet nincs
FM-rádió nincs
Üzemidő
Akkumulátor 4000 mAh lítium-polymer
Vezetékes töltés 66 watt
Vezetékmentes töltés nincs
Egyebek
gyorsulásmérő, giroszenzor, hangszenzor, mágneses érzékelő

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés