Hirdetés

Huawei Nova 10 - halovány remények

Középkategóriás Huawei van újra porondon, az ismert korlátozások most is adottak, de már félig-meddig létezik megkerülő megoldás.

Bevezető

Mostanra már elég egyértelmű, hogy a szankciók teljesen padlóra küldték Európában a Huawei mobilos üzletágát. Történt ez egy elképesztően erős, óriási tartalékokkal és erőforrásokkal rendelkező márkával annak ellenére, hogy szinte minden elképzelhető módon megpróbálták tompítani a Google szolgáltatásoktól való elzárás hatásait, saját alkalmazásboltot neveltek fel, saját, alternatív megoldásokat fejlesztettek ki rohamtempóban, de ebben a régióban mi bizony megszoktuk, hogy a Google köré épített megoldások nem csak a mi életünknek szerves részei, hanem az általunk használt alkalmazások is ezekre támaszkodnak.


[+]

Viszont a Nova 10 és a Mate 50 bemutatásával egyidőben a Huawei valamelyest jelezte, hogy az ügyfelek használhatják Gspace alkalmazást, amely egy eddig is létező, hivatalosan külsős, de nem kifejezetten propagált és támogatott megkerülő manőver volt, gyakorlatilag emulálva egy olyan telefon adatait, ami nem esik az embargók hatálya alá. És ezen a ponton hosszan lehet értekezni a dolog etikusságáról, legalitásáról, adatbiztonságáról, megbízhatóságáról és várható életciklusáról, ami inkább egy külön cikkért, vagy még inkább videós bemutatóért kiált, de a Nova 10 kapcsán inkább az a fontos, hogy a megoldás pillanatnyilag működik és valóban lehetővé teszi, hogy különösebb matatás nélkül majdnem úgy működjön a termék, mintha nem vonatkoznának rá embargók.


[+]

Más korlátozások azonban megmaradtak és ez leginkább az 5G-t érinti: a Nova 10 sem tud fellépni a legfrissebb hálózatokra. Ez egyelőre nem egy szignifikáns hiányosság a mindennapi életben, hiszen az 5G hálózatok lefedettsége még foghíjasnak mondható, ám pár éven belül már lehet fontos. Mindezek mellett pedig van még egy nehézség, amit nem a szankciók indokolnak: a Huawei meg van arról győződve, hogy a termékeik vannak olyan értékesek így is, mint az amúgy alapból minden Google bigyót elérő konkurens modellek, ezért aztán nem igyekeznek az árazásban az ezzel kapcsolatos kellemetlenségeket kompenzálni. Ebben benne van némi büszkeség és a prémium imázs fenntartásának igénye, illetve biztos benne van az is, hogy az árképzést meghatározó illetékesek talán tényleg úgy gondolják, hogy a HMS abszolút versenyképes, ezért aztán nem hajlandók ebben változtatni. Akárhogyan is van, a Nova 10 itthon 240 ezer forintos áron indít, ami a jelenlegi középkategóriás mezőnyben már sajnos nem kirívó, de azért bőven akadnak kedvezőbb ajánlatok — vagy éppen ennyi pénzért többet nyújtó vetélytársak.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés