Hirdetés

HTC One Max - túl nagyot álmodni

Igencsak méretes telefon lett a HTC új csúcsmodellje, amelynek egyetlen lényeges újítása, hogy érzékeli az ujjlenyomatot. Általában. Árban viszont erős, ezt a hardver nem indokolja.

Bevezető

Ez egy szörnyeteg. A Speedshop elküldte a HTC újdonságát, ami első pillantásra olyan, hogyha indulna az Olimpián, már a nevezés során ötször kizárnák dopping miatt és még az unokáját is eltiltanák mindenféle sporttól. Egy igazi nagy dög, egy böhönc, egy óriási palacsintasütő, de úgy, hogy közben megvannak a HTC-re jellemző formai megoldások, csak minden olyan mellbevágóan nagy, hogy az embernek az az érzése, hogy több nagyságrenddel csökken a kézmérete.

HTC One Max
[+]

5,9 inches kijelző köré persze nem lehet csöppséget építeni. A HTC eddig nem préselt ki magából ekkora telefont, ez már simán a phablet kategória, ami nyilván a Galaxy Note 3 szintje, s mivel lehet tudni, látni, hogy a Samsungnak nagyon bejött ez a vonal, ezért egy viszonylag bajlós helyzetben levő gyártó is arrafelé nyúl, amerre a profitot sejti. És ebben lehet ráció, csak ha már nekidurálják magukat, hogy gyártanak egy akkora telefont, ami jó lenne a konyhaszekrényre is ajtó helyett, akkor azt illik tényleg úgy megcsinálni, hogy ne lehessen belekötni.

HTC One Max
[+]

Ebbe viszont igencsak bele tudok kötni, és elsősorban nem a mérete miatt. Mondok inkább pár kulcsszót, ami megvilágítja, hogy miért jár rossz úton a HTC: 4 megapixeles kamera, 600-as Snapdragon chipset, 170 ezer forintos ár. Minimum. Miközben ott van az egészen frankó, Full HD kijelző, a HTC saját felülete, a két, iszonyat brutális előlapi hangszóró, a fém hátlap és az infravörös port a mérleg másik oldalában. Csakhogy már tudjuk, hogy a tajvani gyártó által erőltetett Ultrapixel kamera igen nagy ostobaság, a csúcsgépek nem hogy ennyiért, de 50%-kal olcsóbban is tudnak 800-as Snapdragont felvonultatni (kezdve az árbajnok Nexus 5-tel, folytatva az LG G2-vel, illetve a Sony Z1-gyel, de legyen a méret miatt a Z Ultra), így aztán nem fogja megmenteni a gépet semmi attól, hogy ne kerüljön a kuriózumok feliratú polcra, hogy aztán sok évvel később úgy járjunk majd a csodájára, mint az első érintős Alcatelnek, amit One Touch Com néven ismer az értő közönség.

HTC One Max
[+]

Miközben persze azt nem kell különösebben cifrázni, hogy a One Max egyébként egy igen kemény kis masina, úgy össze van rakva, hogy érzésre csak Fukusimában lehet némi baja egy 9-es erejű rengés után, a formaterv messze egyedibb, mint bármi más ebben a méretben, az anyaghasználat szintén hozza azt a szintet, amire elismerően bólogatunk, s persze összességében egyáltalán nem gyenge a hardver sem, de minden viszonyítás kérdése. És a vásárló bizony az árhoz fog viszonyítani. Mi is.

Doboz, külső

Mivel hozzánk egy jelöletlen, fehér kartonban jött a masina, ezért nem tudom, hogy milyen a csomag, csak annyit tudok, hogy mi van benne. Az őrületes méretű készülék mellett töltőfej, microUSB kábel és hallójáratos füles kapott helyet, ez utóbbi piros színű gumiharangokkal támad, ami elég furcsa látvány, mintha egy-egy koktélcseresznye függene a zsinórok végén. Minőségre azonban igencsak rendben van, szépen szól, a pót gumiharangoknak köszönhetően pedig mindenki megtalálhatja a fülméretéhez passzoló cseresznyét. Bár hozzáteszem, hogy már kissrácként is kimaradtam abból a mi korunkban meglehetősen népszerű oviszokásból, hogy egy pár meggyet a fülemre aggassak, de a HTC visszahozta ezeket az éveket.

HTC One Max
[+]

A One Max 217 grammot nyom a mérlegen, felvágottból sem szoktam egyszerre ennyit venni. A jelentős tömeg oka elsősorban a fém használata, no meg a 10,3 milliméteres vastagság is rátesz egy lapáttal, bár az enyhén ívelt hátsó miatt nem érződik túl húsosnak a kézben tartott eszköz. A majdnem 6 hüvelykes kijelző kiemelkedően jó, a Full HD felbontás megléte nem is kérdés, a fényerőbe lehet talán belekötni, de a betekintési szög kiváló, a tükröződésmentesség miatt pedig az olvashatóság napfényben sem szenved csorbát.

Kijelző-teszt
Mérés HTC One Max ASUS Fonepad Note FHD 6 LG G2 Samsung Galaxy Note 3
Fehér fényerő 178 nit 450 nit 399 nit 250 nit
Fekete fényerő 0,1 nit 0,29 nit 0,29 nit 0 nit
Kontrasztarány 1:1786 1:1552 1:1375 -
Színhőmérséklet 7574K 7442K 8261K 7647

Hogyan mérjük a kijelzőt?

Hirdetés

A kijelző felett ülő hangszóró párja a kijelző alatt található, szól is, mint a veszedelem. Felül találunk a jobb sarokba kitolva egy előlapi kamerát, ez 2,1 megapixeles, a bal csücsökben szenzorok üldögélnek, a fényerőt és közelséget néznek, de itt bújik meg egy értesítő led is. Fizikai gomb nincs, a Gorilla Glass 3-mal védett kijelző alá került két érintőbillentyű, az egyikkel mehetünk visszafelé, a másik pedig a kezdőlapra dobja az embert. Ez ilyen HTC-s szokás, van, aki szereti, de nem véletlen, hogy más gyártó inkább marad a klasszikus elrendezés mellett.

HTC One Max
[+]

Ha a készülék jobb oldalára téved a tekintetünk, akkor fentebb a hangerőt szabályozó gombpárost találjuk, kicsit lentebb a kijelzőt lezáró és feloldó billentyű kapott helyet. Alul microUSB csatlakozó, felül 3,5 mm-es jack kimenet és infravörös port helyezkednek el. Az érdekesség bal felől érkezve található, itt ugyanis egy pici pöcök látható, amit megrántva elválik a hátlap egyik fele a készülékháztól, így leszedhetjük a teljes panelt.

HTC One Max
[+]

Az alumínium hátsó önmagában is megér egy misét, nagyon finom munka, a felső része különösen érdekes, mivel itt nem csak a kamerának vágtak a mérnökök egy combos lukat, hanem alatta az ujjlenyomat-olvasónak is van egy ablaka. Kicsit lentebb jókora HTC felirat található. Ha leemeljük a panelt, akkor a microSIM-hez és a microSD-hez férünk hozzá, a fehérre festett belsőségek közül viszont nem fogjuk tudni kibányászni az akkumulátort, az ugyanis fixen a telefonban csücsül. Érezhető, hogy a HTC nem adja lentebb, ha arról van szó, hogy milyen anyagokat használnak a magasabb árfekvésű masinákban, tényleg más érzés egy One Maxot boncolgatni, mint egy bőrhatású műanyagot tapogatni, de ez nem kell ilyen felárat indokoljon, vagy ha mégis ettől kerül ennyivel többe a tajvani csoda, akkor sürgősen át kéne gondolni ott Ázsiában, hogy telefont akarnak-e eladni, vagy inkább csak a saját szórakoztatásukra terveznek szobrokat, amelyek véletlenül működnek is. Én a fém és a nívós összeszerelés élharcosának tartom magam, de ha a HTC megmaradásának az a velejárója, hogy készítenek egy jóval olcsóbb, ám legalább ennyire erős gépet műanyagból is, akkor nem fogok prüszkölni.

Hardver, ujjlenyomat-olvasó

Csalódást fog okozni, hogy a hardver szögre ugyanaz, mint ami a HTC One-ban is dolgozik. Egy Qualcomm APQ8064T nevű, Snapdragon 600-as SoC dübörög a burkolat alatt, a négymagos processzor magonként 1,7 GHz-en ketyeg, a grafikai gyorsításért pedig egy Adreno 320-as GPU felel. Ehhez jön még 2 GB RAM, apró, de néhány felhasználó számára fontos pozitívum viszont, hogy a belső 16, illetve 32 gigabájtos kapacitás microSD kártyával tovább növelhető.

Teljesítmény-tesztek
Benchmark HTC ONE Max Samsung Galaxy Note 3 Sony Xperia Z Ultra ASUS Fonepad FHD 6
Quadrant Standard 11922 pont 21131 pont 18733 pont 7179 pont
Linpack for Android (single) 292,102 MF. / 0,29 s 445,922 MF. / 0,19 s 441,228 MF. / 0,19 s 136,093 MF. / 0,62 s
Linpack for Android (multi) 749,63 MF. / 0,23 s 1074,310 MF. / 0,16 s 937,037 MF. / 0,18 s 276,050 MF. / 0,61 s
Smartbench 2012 Prod. 7143 pont 10011 pont 9817 pont 3142 pont
Smartbench 2012 Games 3592 pont 4420 pont 4436 pont 3132 pont
AnTuTu 4.x 26379 pont 33325 pont ? pont 20969 pont
Geekbench 3 (single/multi) 650 / 1868 pont 888 / 2388 pont ? / ? pont 533 / 1267 pont

A fenti sebességtesztek hozzák az elvárásokat, erős ez a masina is, de nem tudja megközelíteni a jelenlegi csúcsmodelleket. Ez főleg azért fájó, mert például a Sony gépei (Z1 és Z Ultra) már egy ideje piacon vannak, lett volna idő arra, hogy kicsit izmosítson a HTC is, nem lehet azt mondani, hogy bocs, de a Snapdragon 800 még annyira új és ritka, hogy nem tudtuk alkalmazni. Pláne, mivel mégiscsak ugyanarról a chipsetgyártóról beszélünk.

HTC One Max HTC One Max

A szoftver természetesen Android, annak is a 4.3-as verziója, aminél már ugyan létezik újabb, de a 4.4-es frissítést még máshol sem kapjuk meg. A HTC Sense 5.5-ös verziója rengeteg apró újítást hoz - a jó hír, hogy a friss funkciók döntő hányadát a HTC One tulajdonosok is megkapják a hamarosan érkező frissítéssel - ezek leginkább a BlinkFeed működését és a képalkotást érintik, de belenyúltak a zenelejátszóba, a multitasking felületbe és van még egy-két újdonság. A One Max igazából ezek miatt lesz kívánatos darab, szoftveres szempontból a HTC-nél még mindig tudják, hogy mitől döglik a légy. A One Maxszel amúgy is le lehet csapni ezeket.

HTC One Max HTC One Max

A készülék egyik legfontosabb újítása a hátlapra tett ujjlenyomat-olvasó. Hát ezt ki is hagyhatták volna, nagyon esetleges a működése. Az aktiváláshoz meg kell mondjuk, hogy melyik ujjunkat fogjuk használni (egyébként pont jó helyen van a szenzor a megtámasztó mutatóujj kapcsán), ezt négyszer kell végighúzni a felületen. Elvileg, ritka, hogy mind a négy simítás jól sikerül, de előbb-utóbb összejön az áhított mennyiség. Mondjuk már ebből is sejthető, hogy lesznek gondok… még két ujjat tudunk tárolni, illetve mindenképpen meg kell adjunk egy jelszót, ha esetleg gond lenne a felismeréssel. Az eltárolt mintát ezután vagy a telefon feloldásához rendeljük hozzá, vagy valamilyen alkalmazás elindításához. Elméletben ez nagyon kellemes dolog, egyébként is úgy fogom meg az asztalról megemelt telefont, hogy a támasztó ujjam pont a szenzorra kerül, akkor miért is ne lehetne ez egy ügyes megoldás, de nem tudom, hogy honnan rendelték a modult és ki írt hozzá szoftvert, de tízből háromszor ha összejön, akkor már örömtáncot lejthetünk. Ez egyébként hivatalosan inkább ujjnyomatot érzékel, az ujjlenyomat ugyanis egy 180 fokos forgatással létrejövő minta, itt viszont csak egy lehúzásról beszélünk.


HTC Sedna - 2008-ból

Pedig a HTC több mint 5 éve megcsinálta ugyanezt a Sedna nevű, még Windows Mobile alapú gépen. Akkor persze senki sem tett mögé marketinget, mint az Apple, de hát változik a világ, most már okostelefonon tárolunk egy csomó érzékeny adatot. A One Max megoldása viszont sokkal inkább bosszantó, mintsem hasznos, nincsenek különös ujjaim, az iPhone 5S több mint 90%-os hatékonysággal működött nálam. Itt ez az arány csak álom.

Szoftverezettség

Az új Sense nagyon sok olyan változást hozott, ami tényleg jobbá tette a rendszert, pedig eddig sem volt sok gond a HTC által kitalált felülettel. A HTC One-ban debütált Blinkfeed teljesen megváltozott, mondjuk rögtön a legfontosabb újítás, hogy abszolút kikapcsolható, s ilyenkor a kezdőoldalunk leginkább a 4-es Sense-ből lesz ismerős. Ezt nagyra fogja értékelni néhány HTC vásárló, ebben biztos vagyok.

HTC One Max HTC One Max

De ha mégsem akarjuk száműzni a netről összeszedett, informatív kezdőlapot, akkor sokkal több testreszabási lehetőségünk van. Ha a Blinkfeedről még egy mozdulattal balra húzzuk az ujjunkat, akkor kapjuk meg az opciókat. Most már nem csak mindenféle híroldalak anyagait tudjuk ide beilleszteni, hanem a közösségi oldalakkal is együttműködik a felület, akár postolni is lehet innen. A minket nem érdeklő eseményeket egy mozdulattal ki tudjuk törölni, lehet keresni az anyagok közt, ezzel együtt rögtön a Twitteren és a YouTube-on is körülnéz a rendszer. Ami talán a legfontosabb, hogy végre be lehet húzni klasszikus RSS feedet, így igazából bármilyen értelmes híroldal tartalmaival kibővíthetjük a Blinkfeed információit.

HTC One Max HTC One Max

A menübe belépve vertikálisan tudunk gördíteni, lehet mappázni, változtatható az ikonok mérete és a nem használt alkalmazások rajzait el lehet takarítani. Az Android 4.3-mal együtt az értesítési tálca kétujjas lehúzásának lehetősége is bekerült a rendszerbe, innen tudjuk a hardveres dolgokat (wifi, adatátvitel, fényerő, stb.) kapcsolgatni, itt van egy új ikon is, a neve Do not disturb. Ez pont azt csinálja, amit a neve is sugall, a bejövő hívásokat és üzeneteket blokkolja. Lehet időzíteni, hogy egy óra múlva visszaálljon minden a megszokott kerékvágásba, illetve beállíthatunk kivételeket, ami főleg az éjszakai nyugalom kapcsán jön jól: senki ne hívjon, ne keressen, de ha a nagyanyám próbálkozik éjfél után, akkor az lehet, hogy fontos.

HTC One Max HTC One Max

Az extra szoftverek között van egy újdonság, a neve Scribble, ez csak a One Maxhez jár, egy jegyzetelő alkalmazásról van szó, egy ekkora telefonhoz illik ilyet készíteni. A többi program nem okoz már különösebb meglepetést, itt van a Stocks a részvények kapcsán, kapunk Polaris Office 5-öt, zseblámpát, telepítésre került a SoundHound, a Tiwtter és a Facebook kliens, valamint egy VPN program is. Hasznos a Kid Mode, amit a Zoodles fejleszt és egy elég komlpex és jól paramterezhető megoldást nyújt arra az esetre, ha a gyereknek odaadnánk a telefont, de nem szeretnénk, hogy céges levelezésbe bonyolódjon a főnökünkkel.

Multimédia

Ebben a telefonban is Ultrapixel kamera van. A HTC szerint felesleges a nagy felbontás, úgysem nézegetjük a képeket óriási méretben, ezért elég, ha itt egy 4 megapixeles kamera dolgozik, ami természetesen videót Full HD-ben rögzít, 720p-t használva 60 fps-t is kérhetünk. Ezt az Ultrapixel filozófiát azonban a piac kiröhögte. Egy telefont ugyanis igenis kelendővé tud tenni egy tényleg jobb minőségű, 8-13 megapixeles szenzor, nem is beszélve a PureView Nokiákról. Kell az embereknek, hogy roppant nagy legyen a felvétel, mert az bizony kisebb méretben is általában jobban néz ki, arról nem is beszélve, hogy a felhasználók bizony szeretnek belenagyítgatni a részletekbe, ha már az optikai zoom helyhiány miatt nem tud bekerülni a mobilokba.

HTC One Max

Ha nem ekkora lenne a felbontás, vagy ha 4 megapixelben olyan képek készülnének, hogy leteszem a hajam (lassan már nincs mit), akkor más lenne a gyerek fekvése, de sajnos ilyesmiről nincs szó, pedig maga a szoftver nagyon jól használható, tele van olyan apróságokkal, amelyek tényleg élményt adnak a képalkotáshoz. A Sense 5.5-tel együtt bekerült a kettős kamera mód, amikor az előlapi és a hátlapi kamera egyszerre exponál, bár ezt az újítást a korábbi HTC One nem kapja meg. Van panoráma mód, van egy sereg környezeti beállítás, egy csomó látványos effekt, babrálható az ISO, a geotagging, a szoftveres képstabilizáció, akad HDR, panoráma, változtatható a képarány is. Egyszóval tényleg okos a felület, jól paraméterezhető, csak hát nem ártana, ha a képek minősége is ezt követné.

A fenti fotók homályosak, életlenek és mosottak, messze nem hozzák azt a szintet, amit egy ilyen árú telefontól az ember elvárna. Lent egy panorámafelvétel látható, készítés közben egy vízszintező csík segít abban, hogy egyenesen tartsuk a készüléket forgás közben is.

HTC One Max panorama
[+]

Ebben a HTC-ben is benne van a Zoe, ami egy rövid videót készít, aztán persze számos lehetőségünk van, hogy ezt felhasználva variáljunk az eredményen. Meg lehet keresni a legjobb snittet, világosíthatunk, effektezhetünk, ha arcot rögzítünk, akkor el lehet mosni a hátteret, ki lehet emelni a kontúrokat, meg lehet nagyobbítani mondjuk a szemet. Újdonság, hogy most már animgifet is csinálhatunk a felvételekből, ennek most valamitől megint nagy divatja van.

HTC One Max animgif

Megújult a galéria alkalmazás is, körkörös menürendszert kapunk, jobbra-balra húzogatva összesen három oldalt láthatunk. Az első a Video highlights, ami a legutóbbi képekből és videókból összevág magától valami jópofát, kvázi kedvcsináló, ami arra ösztökéli az embert, hogy tényleg elkezdjen szüttyögni az alkotásaival. A második oldalon vannak a képek, videók, szépen mappázva, majd a harmadik oldalon a HTC Share nevű online tárhelyet érjük el, illetve az ide feltöltött alkotásokat. Ez 250 megabájtos, ami nem hangzik soknak, de néhány Zoe és egy rakás 4 megapixeles kép nem is foglal sokat. A HTC Share-re feltöltött anyagokhoz kérhetünk rövidített linkeket és ezeket tehetjük ki a közösségi oldalakra ahelyett, hogy magát a videót, vagy a képet töltenénk fel. Ha a fotók közé lépünk, akkor is lehet lapozgatni oldalra, jobbra a geotagging által rögzített helyek szerint láthatjuk a műveinket csoportosítva. Ha három ujjunkat felfelé húzzuk, akkor az aktuális tartalmat tudjuk DLNA-n, illetve a HTC Medialinken keresztül másik képernyőre átküldeni. Ez is új, a DLNA eddig nem szerepelt az így elérhető funkciók között.

HTC One Max HTC One Max

Videót persze gond nélkül lejátszik a masina, a Full HD sem hozza zavarba. Ha az Ultrapixel miatt érthető is a fanyalgás, zeneileg nagyon korrekt a gép. A lejátszóban is megjelent ez az oldalra lapozós felület, így könnyebb egyik képernyőről a másikra lépni, nem kell örökké a vissza gombot tapicskolni, ha mondjuk az albumborítót is mutató felületről az albumok listájába óhajtunk átjutni. A két előlapi hangszóró még mindig etalon az okostelefonok között, úgy szól a One Max is, ahogyan talán egyetlen mobil sem (kivéve a HTC One-t, persze), fülessel is kiváló a hangminőség. Van FM-rádió, ez csak a headset csatlakoztatását követően működik.

HTC One Max HTC One Max

Adatátvitel, akkumulátor

Adatátvitel szempontjából mindent tud a gép, amit csak elvárhatunk. Képes kommunikálni a negyedik generációs hálózatokkal, igaz, csak Cat3 minősítésű, ami “csupán” 100 Mbps elméleti letöltési sebességet jelent, de nem hiszem, hogy ez bármiben is befolyásolná a vásárlási kedvet. HSPA hálózatokon 42 Mbps a tempó, a WLAN 802.11 a/b/g/n/ac szabványú, van DLNA, képes a kütyü hotspotként működni, a Bluetooth már 4.0-s, kapunk NFC és GLONASS támogatással is felvértezett GPS modult. Van még kérdés? Hát persze: a microUSB port MHL képességekkel is rendelkezik. És ne feledkezzünk meg az infráról sem, tévét, házimozit és beltéri egységet tudunk irányítani a telefonnal.

HTC One Max HTC One Max

A beépített böngészőre ekkora kijelzőn és ilyen felbontással nem lehet panasz. A browser gyors, a kétujjas nagyítás és a görgetés röccenésmentesen történik, egy külön opció bepipálása után van Flash is, nem kell mókolni, telepítgetni semmit. És hát nem is nagyon fogja vissza a teljesítményt, a vas simán elbír vele. Beállítható, hogy a telefon ne telefonnak mutassa magát, így a kisebb kijelzőkre optimalizált mobilos nézetekkel sem kell találkoznunk, a netezés tényleg élmény a One Maxxel.

HTC One Max
[+]

Értékelés: HTC One Max
Külső
Ergonómia 8 pont
Anyaghasználat 10 pont
Összeszerelés minősége 10 pont
Kijelző mérete, minősége 9 pont
Belső
Kezelhetőség 9 pont
Sebesség 9 pont
Szoftver rugalmassága, bővíthetősége 10 pont
Felhasználói felület élménye 9 pont
Alapfunkciók
Hangminőség, vételi stabilitás 9 pont
PIM funkciók 10 pont
Adatkommunikációs képességek 9 pont
Multimédia
Vizuális 6 pont
Audio 9 pont
Egyebek
Üzemidő 7 pont
Ár/érték aránya 5 pont
Hogyan értékelünk?

Az akkumulátor üzemidő nem mondható rossznak, a 3300 mAh teljesítményű, Lithium-Polymer telep egész jól vizsgázott, átlagos használat mellett neccesen, de két napig ki tudja húzni a telefon egy töltéssel. Persze ezen igen sokat lehet nyerni, ha az ember kikapcsolja a Blinkfeedet és az egyéb adatátviteli szolgáltatásokat.

Összegzés. Irreális áron akarja adni a HTC ezt a termékét is. Áfával karcolgatja a 200 ezer forintot, ami egyszerűen vállalhatatlan. Az a baj, hogy egy nem kevésbé jól összerakott Xperia Z Ultra 140-150 ezer forint között mozog IP58-as minősítéssel, Snapdragon 800-zal (igaz, vaku nélkül), egy Note 3 is picivel olcsóbb, mint a HTC üdvöskéje, jóval erősebb hardverrel, ceruzával, értelmes kamerával. Hiába van összerakva mesterien a One Max, hiába látszik, hogy a Sense 5.5 mennyire átgondolt, egyszerűen ennyi pénzért nem hiszem, hogy kapkodni fognak utána a vásárlók. Már a sima HTC One után sem kapkodtak, pedig az még mindig az egyik legfrankóbb Full HD telefon a piacon. Pedig rengeteg kiemelkedő tulajdonsága van a One Maxnek, a kiváló hangszóró, a remek kijelző, az alaposan átgondolt kezelőfelület és a kifejezetten látványos galéria mind csábítóan hangzanak, aztán az egészet sikerült tökönlőni megint egy Ultrapixel kamerával, egy már nem csúcs hardverrel és egy elszállt árazással. Arról nem is beszélve, hogy az ujjlenyomat-olvasó messze nem olyan hatékony, mint az Apple termékében, viszont biztos ez is belejátszik, hogy ennyibe kerül a One Max. Remélem, hogy a Sense 5.5-öt egy combosabb hardverrel, egy értelmes kamerával még viszontlátjuk egy ennél kisebb házban is, mert igazából minden adott ahhoz, hogy a HTC megint lerakjon valami ütőset az asztalra. Felőlem a fémet is kihagyhatják, csak ne legyen 30-40%-kal drágább, mint az ugyanannyit tudó konkurensek, mert így lehet, hogy a HTC-t is a BlackBerry sorsára jut. Azt pedig nagyon-nagyon sajnálnám.

Bog

A tesztkészüléket a Speedshop biztosította, köszönjük! Vásárláshoz kérem, kattintson ide!

A cikk elkészítésében a Telekom 4G/LTE mobilinternet volt segítségünkre.

Specifikáció

HTC One Max
HTC One Max Általános
Technológia GSM/UMTS/LTE
Méret 164,5 x 82,5 x 10,3 milliméter
Tömeg 217 gramm
Színvariációk fehér-ezüst
SIM-foglalat microSIM
Kijelző
Kijelző átlója 5,9 hüvelyk
Kijelző felbontása 1080 x 1920 pixel (373 ppi)
Kijelző típusa Super LCD3 kapacitív érintőkijelző
Színárnyalatok száma 16 millió
Hardver
SoC típusa Qualcomm Snapdragon 600 (APQ8064)
Processzor típusa négymagos, 1,7 GHz-es Krait 300
Processzor csíkszélessége 28 nm
Processzor utasításkészlete ARMv7
Grafikus chip Adreno 320
RAM mérete 2 GB RAM
Memória
Telefonkönyv kapacitása dinamikus
SMS memória dinamikus
Szabadon felhasználható belső tárhely 16/32 GB
Memória bővíthetősége microSD/SDHC/SDXC
Adatátvitel
Frekvenciasávok GSM 850/900/1800/1900 MHz
UMTS 850/900/1900/2100 MHz
LTE 800/850/900/1800/2100/2600 MHz
GPRS / EDGE van / van
UMTS / HSDPA / HSUPA van / 42 Mbps / van
LTE 100 / 50 Mbps (Cat. 3)
IrDA / Bluetooth IR LED / 4.0 (LE)
WiFi 802.11a/b/g/n/ac, WiFi hotspot, DLNA
USB microUSB 2.0
Push-to-talk / RSS nincs / van
GPS vevő / GLONASS vevő van / van
NFC van
Alapfunkciók
Profilok néma/rezgés
Vibra funkció van
Kihangosítás van
Hangtárcsázás / hangvezérlés van / van
Hangrögzítés van
Ébresztés van
Prediktív szövegbevitel van
Szoftverek
Platform Android 4.3
WAP / HTML böngésző nincs / van
E-mail kliens van
Java van
Játékok telepíthetők
Valutakonverter telepíthető
Extra szoftverek Stock, Blinkfeed, Scribble, Kingsoft Office, VPN, Kid Mode, Zseblámpa
Multimédia
Fő kamera 4 megapixeles, autofókuszos, ledes villanó, BSI szenzor
Másodlagos kamera 2,1 megapixeles
Videófelvétel van (max. 1080p)
Zenelejátszó szoftver van, háttérben is fut
Hangszínszabályzó van
FM-rádió van
Üzemidő
Alap akkumulátor 3300 mAh-s lítium-polymer
Készenléti idő 585 óra
Beszélgetési idő 25 óra
Egyebek
giroszenzor, közelségérzékelő, 3,5 milliméteres fülhallgató kimenet, BoomSound előlapi hangszórók, fém hátlap, ujjlenyomat olvasó
  • Kapcsolódó cégek:
  • HTC

Azóta történt

Előzmények

  • Mobilarena TV: maximális élvezet HTC módra

    Majdnem 6 inches kijelzővel, fémből készült burkolattal, ujjlenyomat-olvasóval, előlapi hangszórókkal támad a tajvani gyártó. Meg is kérik az árát.

  • HTC One - One új a nap alatt

    Ismét egy minőségi készülékkel jelentkezett a HTC, az új zászlóshajó prémium anyaghasználattal, Full HD kijelzővel és Ultrapixel kameratechnológiával támad.