Mio vs. iGO
A CeBIT – számunkra legalábbis – legnagyobb híre volt, hogy az iGO-t készítő Nav N Go és a navigációs piacon jelentős szereplő Mio kissé összeveszett. Nem székeket dobáltak egymás fejéhez, hanem a Nav N Go felfüggesztette az együttműködést szerződésszegésre hivatkozva. Mi erről úgy értesültük, hogy éppen a Nav N Go standján kortyoltunk egy kávét és szorongattunk egy iGO 8 SD kártyát, amikor arról beszélgettünk az illetékesekkel, hogy milyen jó, hogy a standot körbeveszik a Nav N Go partnerei, mint például a Mio. Khm, láttátok már az új termékeiket? Nem, miért? Akkor menjetek át és nézzétek meg.
Ebben már Navman van
Megnéztük. A Mio új termékcsaládja egységesen Navman rendszert használ, úgyhogy kérdőn vontuk fel a szemöldökünket. Délután négykor már megírhattuk, hogy a Nav N Go nem kíván a Mio partnere maradni, s bár az okokról titoktartási kötelezettség miatt nem adhatnak tájékoztatást, elég egyértelmű volt, hogy a Navman rendszer használata borította ki a bilit. Ez viszont igen sok kérdést felvet, amelyekre aznap nem kaptunk választ, de másnap visszamentünk.
Addig-addig tettük fel a kérdéseket a Mio standján az elvileg illetékes személyeknek, amíg végül fel nem bukkant a cég európai igazgatója, s ő végre hajlandó volt válaszolni is ebben a kényes témában. Bár a hírek között már leírtuk, de érdemes összefoglalni a dolgokat, tehát:

A Mio megvette a Navmant. Innentől tiszta sor, hogy anyagi okokból házon belül oldanák meg a navigációs szoftver fejlesztését. A gond csupán annyi, hogy a milliós nagyságrendű Mio tulajdonos iGO alapú térképét nem lehet frissíteni, hiszen a Nav N Go nem adja át az új adatokat a Mio számára, tehát kénytelen lesz az összes felhasználó áttérni Navman rendszerre. Ezt vagy letölti (csekély két giga), vagy SD kártyán megkapja valahogy. Ez mindenképpen költséges móka a Mio szemszögéből, de ők nyilván átgondolták, hogy a házon belüli fejlesztéssel viszont mennyit spórolnak meg. Azzal viszont nem tudnak majd mit kezdeni, hogy egyrészt az iGO felülethez szokott felhasználók nem lesznek maximálisan boldogok (bár a Mio elnöke szerint a Navman rendszer sok szempontból jobb, mint az iGO), illetve az iGO híresen korrekt magyar térképadatbázisát is nélkülözniük kell, nem is beszélve a többi kelet-európai térképről.

Hazafelé telefonon hívott minket a Nav N Go is, hogy Fazakas András (operatív igazgató) is szeretne néhány gondolatot hozzátenni a témához, amelyek végül teljesen egyértelművé tették a szituációt. A C310-es Mio-t használó tulajdonosok megúszták a szívást, abban eredeti iGO található. Az összes többi Mio naviban viszont MioMap van, aminek a frissítése a Mio kötelezettsége, ilyenformán ők Navmanra kell váltsanak, akár tetszik, akár nem. A Nav N Go jogilag csak a Mio-val állt kapcsolatban, a felhasználókkal viszont nem, ezért az elégedetlen júzerek kizárólag a Mio-nál reklamálhatnak. Nagy kérdés, hogy ezt mennyien fogják megtenni, illetve van-e egyáltalán értelme. Ugyanis igazából a Mio végülis biztosít valamiféle szoftvert a kütyühöz, de hogy az van-e olyan jó, mint a korábbi... azt majd az idő dönti el, illetve reményeink szerint a tesztelők.
Az új iGO8 doboza
Most, hogy végre tényleg elérhető az új iGO, a helyzet kiélezettebb. Pláne, ha felkerülnek az internetre az első tesztek (igyekszünk ám mi is), az iGO8 ugyanis első blikkre igen ütős program lett. Mi hazafelé már ezzel jöttünk, s egyelőre nem csalódtunk, a sokat beharangozott szoftverre megérte várni, mert egyszerűen jó. A Nav N Go és a Mio is meg fogja érezni anyagilag ennek a balhénak a következményeit, ez biztos. A Mio abban bízik, hogy a fejlesztési költségek csökkenése ellensúlyozza az esetleges kiadásokat, a Nav N Go viszont a többi partnerére fordítja a felszabaduló erőforrásait. A CeBIT-en jelentették be azt is, hogy az Asus is iGO alapú szoftvert fog a jövőben használni, s a kezünkbe is adtak egy R700-at, amin elképesztően gyorsan szaladt az alkalmazás.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!