Egyre közelebb a Xiaomi 15 Ultra várható bemutatásának dátuma. Jelenlegi információink szerint a készüléket februárban fogják bemutatni a hazai közönség számára Kínában, majd a barcelonai MWC-n debütálhat a globális verzió. Az MWC március 3-án indul, a Xiaomi bejelentése pedig az elmúlt évek gyakorlata szerint valószínűleg egyből az első napra esik majd. A csúcsmodell mellett a kompaktabb méretű Xiaomi 15 nemzetközi változatának bemutatását is az MWC-re várjuk, ez Kínában már év vége óta kapható.
Hirdetés
A Xiaomi 15 Ultra globális változata állítólag három színben lesz elérhető: fekete, fehér és ezüst. A RAM és a tárhely kapcsán viszont csak egy konfigurációt említenek a források, 16 GB memóriával és 512 GB-os beépített tárolóval várják a telefont. Persze benne van a pakliban, hogy akár 1 TB-tal is elérhető lesz a készülék, de a 16/512 GB-os indítás jellemző a kínai csúcsmodellekre idén (például Honor Magic7 Pro, Vivo X200 Pro).
Fotó a fekete színű Xiaomi 15 Ultra hátoldaláról (forrás: 91Mobiles) [+]
A Xiaomi 15 Ultrában a várható specifikációk szerint 6000 mAh-s akkumulátort, Snapdragon 8 Elite rendszerchipet találni majd, valamint négykamerás hátlapi képalkotó rendszert. Ebben a főkamera 1” típusú Sony Lytia LYT-900 érzékelővel dolgozhat, mellette egy 200 MP-es periszkópos teleobjektív, egy 50 MP-es második teleobjektív, valamint egy 50 MP-es ultraszéles kamera várható. Hazai ár kapcsán pedig érdemes felkészülni a félmillió forint körüli értékre.