A WinUnleaked.com úgy látszik nem tudja, hogy mit jelent az NDA (Non-Disclosure Agreement – titoktartási megállapodás), hiszen nemrég egy 10 perces videón mutatták be a Windows Phone 8 platform néhány új szolgáltatását egy emulátor segítségével. A szoftver természetesen nem végeleges hardveren, hanem csupán egy számítógép kijelzőjén futott, ám ennek ellenére bepillantást enged a OneNote hangfelismerésen alapuló diktálás funkciójába és megmutatja az Outlook alkalmazás néhány újdonságát is. A Windows Phone 8 alapokon nyugvó készülékek piaci premierjének időpontja továbbra sem ismert. Néhány online kereskedő október közepére várja az első készleteket, az amerikai AT&T a pletykák szerint napokon belül szeretné piacra dobni a Nokia legerősebb mobilját, ám a legtöbb európai szolgáltató inkább novemberi startra számít.
Azóta történt
-
Videón a végleges WP8 SDK
A WPCentral jóvoltából végre a legújabb Windows Phone 8 SDK emulatára is megtekinthető.
Hír 15
-
Október végén debütál a WP8
A hónap végén debütál a Microsoft frissített telefonos operációs rendszere.
Hír 57
-
A Microsoft több saját eszközt akar
Az amerikai szoftveróriás vezetője az Xbox jattékkonzol és Surface táblagép mellett további saját eszközöket is szeretne.
Hír 41
Előzmények
-
Élő közvetítés a HTC sajtótájékoztatójáról
A HTC két új Windows Phone 8-cal telepített készüléket mutatott be New Yorkban: íme a 8X és a 8S.
Helyszíni riport 383
-
Végleges formát öltött a WP8
A Windows Phone 8 készen áll a leszállításra melyet a Microsoft munkatársai formálisan aláírásukkal is ellenjegyezték.
Hír 24
-
Csúszik a WP8 fejlesztése?
Pletykák szerint csak október végére készül el a Microsoft operációs rendszere és ezzel novemberre csúszhat a készülékek premierje.
Hír 122
-
Élőben a Nokia és a Microsoft közös sajtótájékoztatójáról
A Nokia és a Microsoft közös sajtótájékoztatóján lehullt a lepel a két új Lumia készülékről.
Helyszíni riport 900
Percről percre
it A Stellantis és a Mistral AI kiterjesztik stratégiai együttműködésüket.
it Autógyártók és telekomcégek is átveszik a DeepSeeket.
gp Commandos egy kolostorban, avagy Shadow Tactics egy elmegyógyintézetben – ilyen érdekes környezetben még sosem lehetett lopakodni egy falkára való specializált karaktert irányítva!
Állásajánlatok
Cég: Marketing Budget
Város: Budapest
Like a Dragon: Pirate Yakuza in Hawaii - Íme a gépigény
gp Hamarosan folytatódik az őrület, az új rész premierje lassan a küszöbön van.
Pszichológiai túlélő-horror lesz a Liminal Point
gp A játék egyelőre csak PC-re lett bejelentve, valamikor jövőre lesz a premier.
Visszafogott árazású, 300 Hz-es monitor az AOC gondozásában
ph A 68,58 cm-es képátlójú, sokrétű talppal szerelt megoldás az 1440p mellett tette le a voksát.
Tribe Nine - A hónap végén érkezik a teljes kiadás
gp A végső verzió PC mellett Android és iOS rendszerekre lesz elérhető.
Megjelenési dátumot kapott a Grit and Valor: 1949 PC-s kiadása
gp Aki kíváncsi a játékra, annak érdemes lehet letölteni a publikus demót.
Kemény üzenetet küldött a gyártói részlegnek az Intel társvezetője
ph Michelle Johnston Holthaus szerint az Intel Foundry-nak ki kell érdemelnie az Intel bizalmát.
Delta Force - Megjelenési dátumot kapott a kampány
gp Kevesebb mint két hetet kell már csak várni és befut a sztori mód.
LG Mobile blog
LG blog: Ken Hong szerint a G8X ThinQ egy új megközelítés
Alternatív Hajtás blog
Csak elektromos meghajtással jön az új Mini
- Nagyrobogósok baráti topikja
- PlayStation 5
- Samsung Galaxy S25 Ultra - titán keret, acélos teljesítmény
- NBA és kosárlabda topic
- AMD GPU-k jövője - amit tudni vélünk
- Milyen okostelefont vegyek?
- Vezetékes FEJhallgatók
- Fűzzük össze a szavakat :)
- Samsung Galaxy S24 Ultra - ha működik, ne változtass!
- AMD K6-III, és minden ami RETRO - Oldschool tuning
- További aktív témák...