A Surface táblagépek bemutatásával új fejezet kezdődött a Microsoft történetében, hiszen a Windows-alapú számítógépek történetében először a hardver és a szoftver is ugyanazon cég műhelyében készül. A recept kísértetiesen hasonlít az Apple rendkívül sikeres üzleti modelljére, ugyanakkor az amerikai szoftveróriás a gyártópartnereivel karöltve szeretné maximalizálni a piaci részesdését. Steve Ballmer, a Microsoft vezérigazgatója a részvényeseknek szóló levelében egyértelműen megerősítette, hogy az Xbox játékkonzol és Surface táblagépek mellett a jövőben más saját termékek bemutatására is számítani lehet, ugyanakkor eloszlatta a partnerekkel való szembeszállással kapcsolatos aggályokat. Ballmer megerősítette, hogy cége továbbra is partnereivel karöltve szeretne bőséges választási lehetőséget biztosítani a vásárlóknak, hiszen ahogy fogalmazott: egy méret sosem lenne elegendő 1,3 milliárd Windows felhasználónak. A cégvezető levele után lenne meglepő, ha végül mégiscsak bebizonyosodnának a Surface Phone körüli pletykák, hiszen egy csúcskategóriás mobiltelefon eladásán jóval nagyobb a hasznon, mint a puszta szoftveren. Erre a legjobb példa talán az iPhone lehet, ahol minden költséget figyelembe véve is 50 százalék feletti nyereséggel lehet számolni.
A Microsoft több saját eszközt akar
- Írta: (An)Dante
- Forrás: Boy Genius Report
Hirdetés

Középkategóriás vagy prémium telefon? Nézd meg, melyik éri meg jobban 2025-ben!
PR Ha őszintén közelítünk a témához, akkor viszonylag gyorsan ráláthatunk azokra az érvekre, amik végül segítenek a döntésben.
- Kapcsolódó cégek:
- Microsoft
Azóta történt
-
Előrendelhető a Microsoft Surface RT
Az előrendelés kezdete után néhány órával már elkezdtek kiapadni a Microsoft első Windows 8 RT táblagépének raktárkészletei.
-
Surface RT – újabb reklámfilmek
A közelgő premier előtt újabb Windows 8 táblagép kedvcsinálóval rukkolt elő a Microsoft.
-
Az ATIV sorozat hivatalos árai
A dél-koreai gyártó bejelentette a Windows 8 alapokon nyugvó termékpalettájának ajánlott fogyasztói árát.
-
WP blog: Bill Gates és a Windows Phone
A Microsoft elnöke egy interjúban nyilatkozott az új Windows Phone rendszerről.
Előzmények
-
AMD Z60 – Windows 8 táblagépekhez
Internettáblákba szánt, villámgyors grafikus gyorsítóval felvértezett processzorral rukkolt elő az AMD.
-
Microsoft Surface RT – 350 dollárért
Várhatóan mégis jóval az Apple megoldásai alá pozicionálja az ARM processzor köré épülő táblagépét a Microsoft.
-
Windows Phone 8 tíz percben
Az új emulátor segítségével az átdolgozott kezelőfelület és néhány új alkalmazás is működése is leleplezésre került.
-
Végleges formát öltött a WP8
A Windows Phone 8 készen áll a leszállításra melyet a Microsoft munkatársai formálisan aláírásukkal is ellenjegyezték.

- Sony MILC fényképezőgépcsalád
- Fotók, videók mobillal
- iRacing.com - a legélethűbb -online- autós szimulátor bajnokság
- Folyószámla, bankszámla, bankváltás, külföldi kártyahasználat
- EAFC 25
- Kertészet, mezőgazdaság topik
- RAM topik
- AMD Ryzen 9 / 7 / 5 7***(X) "Zen 4" (AM5)
- Harmadszorra is haladékot adott a TikToknak Trump
- exHWSW - Értünk mindenhez IS
- További aktív témák...