Windows Phone 8 – olcsó modellekre is

Hirdetés

Greg Sullivan, a Windows Phone platform rangidős termékmenedzsere a KnowYourMobile számára megerősítette, hogy a Windows Phone 8 viszonylag erős hardverkövetelménye egyáltalán nem zárja ki az alacsonyabb árszegmens célbavételét, hiszen a fejlesztőcsapat elsődleges célja a felfelé és lefelé való terjeszkedés volt. A microSD kártyafoglalat révén a gyártók például sokat spórolhatnak a belső memórián, míg a processzorok és egyéb belső komponensek árának folyamatos eróziója szintén lehetővé teszi majd az olcsóbb termékek előállítását. A Microsoft ennek ellenére komoly figyelmet fordít majd a mindössze 256 MB RAM-mal szerelt Lumia 610 kaliberű készülékekre is, vagyis a Windows Phone 7.8 alapokon nyugvó, egészen pontosan arra frissített modellek a következő fél év során még biztosan a boltok polcain lesznek. Sullivan arra is rámutatott, hogy a Windows Phone 8 legfőbb feladata a jelenleg elérhető hardver lehetőségeinek maximális kiaknázása, mely természetesen idővel az egyre alacsonyabb árszegmensbe is begyűrűzik.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés