Veletech 2016: kiállítók, programok, termékek

Alig több mint egy hét van hátra a 2016-os Veletech tavaszi állomásáig, április 9-én a Millenárisban délelőtt 10-től várjuk a látogatókat. Sosem megy könnyen egy ilyen rendezvény szervezése, de szinte teljesen végleges a program és a kiállítói lista. A cégek teljesen megtöltik majd a Millenáris B és D csarnokát, amelyeket a rendezvény ideje alatt Samsung Galaxy S7 és S7 edge Csarnoknak, illetve Huawei Csarnoknak nevezünk majd.

A Samsung Galaxy S7 és S7 edge Csarnokban látogatóink természetesen megtalálják majd a Samsung standját, ahol nem csak a két új csúcstelefonnal (S7 és S7 Edge), hanem a Gear VR-ral is megismerkedhetnek. Ebben a csarnokban egyébként is erős lesz a virtuális valósággal kapcsolatos felhozatal, a Possible Games és a Split VR / Nemesys Games is ilyesmivel készül, utóbbi két VR-szobát is felépít, az egyik egy magyar fejlesztés nyomán meglehetősen nagy kiterjedésű, VR-ben bejárható területet jelent, a másik ugyan kisebb, de itt  annak ellenére, hogy a HTC nem lesz jelen a rendezvényen  egy Vive szemüveget kipróbálva lehet majd átkerülni egy másik valóságba.


[+]

Szintén ebben a csarnokban lesz az ASUS óriási standja, ahol rengeteg hardver várja majd az érdeklődőket, próbáltuk összeszedni a legfontosabbakat. A játékra készült gépek közül ott lesz a ROG GX700 vízhűtéses gaming notebook, a ROG G752VY gaming notebook, illetve egy egyelőre be nem jelentett ROG notebook, aminek premierje a Veletechen várható. Természetesen ki lesz állítva az összes ZenFone készülék, egy-egy ZenPad táblagép és ZenBook valamint Transformer Book eszköz. A PC-s hívőknek pedig külön pultra lesznek kihelyezve az új alaplapok, hangkártyák, videokártyák és wireless eszközök.


[+]

Még mindig ennél a csarnoknál maradva a látogatók a Microsoft standján Windows 10-es eszközöket találhatnak (többek között Lumia okostelefonokat), a MuzixGroup pedig számos audioterméket fog megmutatni többek között az RHA, a SoundMAGIC és a Lars & Ivan kínálatából. Itt lehet először kipróbálni például az RHA S500i-t, a Lars & Ivan THA-21-es csöves asztali fejhallgató erősítő pedig igazi kuriózum. A csarnokban helyet kapott az EVOLVEO is, amely teljes termékkínálatát elhozza, köztük az új X2-es és X3-as modelleket. A Lamax akciókamerákkal jön, az Óbudai Egyetem Neumann János Informatikai Kar robotokkal kápráztatja el a nagyérdeműt, az Olympus természetesen hozza az új PEN-f modellt. És mindezek mellett még elfér a csarnokban a Mobilmementók egyedülálló gyűjteménye régi telefonokból, valamint egy jóféle szimulátor is.

A Samsung Galaxy S7 és S7 edge Csarnok galériája a hardcore hardver színtere. Itt rendezzük meg a Veletech Moddingversenyt, ahol különleges, átépített számítógépek mérkőznek meg egymással, illetve itt lesz a H.A.C.K. is, ahol bárki készíthet majd hardvert, és talán a folyékony nitrogén is előkerül. A csarnokban lesz egy színpad (ASUS Színpad), ahol folyamatosan zajlanak majd az előadások, a programról lentebb még bőven írunk.


[+]

Ez még mindig csak az egyik csarnok volt, ugorjunk át a telekommunikációs csarnokba, amit Huawei Csarnoknak nevezünk. Ebből egyértelmű, hogy a kínai cég itt épít fel egy jókora standot, ahol a Mate 8 és a MateBook mellett lesz meglepetés is. Hivatalosan mi is annyit tudunk, hogy április 6-án Londonba visz egy embert a csapatból a Huawei egy sajtóeseményre, az ott bemutatott termék pedig a Veletechen lesz először Magyarországon megcsodálható. Ha a Huawei itt lesz, akkor a Honor sem maradhat ki, de ebben a csarnokban kapott helyet a Sony is, ahol a 4K kijelzős Xperia Z5 Premium lesz a főszereplő. A Sony nyereményt is sorsol a nap végén, érdemes hozzájuk is ellátogatni!


[+]

Szintén ebben a csarnokban lesz az LG standja, amely elsősorban a G5-ről és a "Friends" névre keresztelt modulokról fog szólni, de természetesen a koreai gyártó okostelefonos kínálatának minden elérhető darabja is megtalálható lesz. Az Alcatel is kihozza az új Idol 4 mindkét változatát, illetve a 2in1 notebookjukat is meg lehet majd tapogatni. Itt is lesz VR, a kínai cég sem hagyja ki ezt a ziccert. Az EU Stock neve olvasóinknak ismerősen cseng, ők értékesítik a Xiaomi telefonokat itthon, ezek nem fognak hiányozni a standról (Redmi 3, hogy csak egy példát mondjunk), ahogyan az új Doogee modell és néhány Meizu is helyet kap majd.

Android Auto az Astrában
Android Auto az Astrában [+]

A Huawei csarnokban kap területet az IVSZ, akik robotprogramozással készülnek, illetve az Opel. Az autógyártó egy új Astrát gördít be a majd a kapun, amelyben az Android Auto és az Apple CarPlay is kipróbálható lesz működés közben. A csarnok csücskében pedig felépül egy akadálypálya drónoknak, ahol mindenki próbára teheti tudását felkészült reptetők segítségét igénybe véve. A Huawei Csarnokban is lesz színpad, tehát egyszerre két helyszínen zajlanak majd az előadások, igyekeztünk úgy összeállítani a programokat, hogy hasonló tematikájú prezentációk ne üssék egymást, íme:

Telekommunikációs színpad
(műsorvezető: Tamás Zsolt)
ASUS színpad
(műsorvezető: Fekete Gábor)
11:00-11:30 Leskó László (Sales Manager, Huawei):
Lásd másként a világot! Fotózás újraértelmezve.
Bényi "Grath" László (IGN):
Retro játékok
11:30-12:00 Dr. habil. Molnár András (dékán, ÓE-NIK):
Játékos tudomány - tudományos játék
Szabó Alex (Lead 2D Artist, Nemesys Games): Manualitás a digitális művészetben
12:00-12:30 Orbán Szabolcs (ügyvezető igazgató, MuzixGroup):
Zenevolution
Koren Balázs (kobak.org):
Digitális oktatás
12:30-13:00 Kolesár András (cellavadász, OpenStreetMap): Hogyan készül térkép a mobilszolgáltatók bázisállomásairól? Józsa Szabolcs (ügyvezető, Split VR):
VR - a jövő elkezdődött
13:00-13:30 Kenyeres Tamás (termékmenedzser, Samsung):
Galaxy S7 és S7 edge
Gáspár József (The War Room):
Esport, a marketing új csatornája
13:30-14:00 Wágner Tibor (európai piacokért felelős igazgató, Sony): Xperia Vision Rákosi Gergely (Fedora Ambassador):
Játék Fedorán
14:00-14:30 Pálfy Barnabás (műszaki tanácsadó, Opel):
Okos megoldások az autókban
Megellai Gábor (Possible Games): Tap Band-projekt: fejlesztésen keresztül tanulni
14:30-15:00 Tóth Tamás (magyarországi képviselő, TomTom):
Tudtad, hogy mennyi időt töltesz nap mint nap a dugóban?
Pálfy Barnabás (műszaki tanácsadó, Opel):
Mi az az OnStar?
15:00-15:30 Bodó Péter (alapító, Route4u):
Route4u - okos akadálymentesítés
Berkesi Csaba (értékesítési vezető, Olympus):
Miért nem kell a tükör, avagy a MILC előnyei a fotózásban
15:30-16:00 Madarász Csaba (alapító, opengovernment.hu):
Nyílt forráskódú helyi kormányzás - magyar álom avagy nemzetközi valóság?
Horváth Ádám, Tisza Géza (IVSZ):
Készen állsz a digitális korra vagy csak Facebookozol?

A rendezvény 10-kor nyit. A beléptetés gyorsítása érdekében több sort alakítunk ki. Az elővételes jegyeket külön sorban lehet érvényesíteni, ez vélhetően sokkal gyorsabb bejutással jár majd, ezért aki biztosan tudja, hogy jön, annak érdemes ezt a lehetőséget kihasználnia. Regisztrált tagjaink az alábbi gombra kattintva vehetnek jegyet, prémium tagok 50%-os kedvezménnyel tehetik ezt meg:

Nem regisztrált látogatóink a MEEX rendszerén keresztül válthatják meg elővételes jegyüket, ők kattintsanak ide. A belépőjegy 1000 Ft, 7 éves kor alatt ingyenes. Természetesen a helyszínen is lehet jegyet vásárolni. A kiállítás nyitva tartási ideje alatt ingyenes gyermekmegőrzőt üzemeltetünk, ahol a kicsik az Óbudai Egyetem Neumann János Informatikai Karának készségfejlesztő játékaival köthetik le magukat.

A helyszín:

A rendezvény Facebook-oldala pedig itt érhető el.

Várunk sok szeretettel minden látogatót, találkozzunk Veletech!

Azóta történt

  • Veletech: kezdődik!

    A Millenáris tavaiból szivattyúzzák a vizet, a szürke felhők lomhán úsznak az égen, de a Veletech két csarnokát feltöltöttük színnel és érdekességgel!

Előzmények

Hirdetés