Hirdetés

Üveg vagy plasztik? Mohs akkor mi van?

Fizikai tulajdonságait nézve nem biztos, hogy az üveg lesz a megfelelő kifejezés, noha valóban tartalmaz üveget.

Hirdetés

A Samsung Galaxy Z Flip nem csak azért különleges, mert a Samsung első kagyló formátumú, kompakt hajlítható készüléke, de a továbbfejlesztett kijelzőtechnológia is a Z Flippel mutatkozott be. Az úgynevezett Ultravékony üveg komoly előrelépés a plasztik borítású Galaxy Foldhoz és a szintén megegyező technológiával készült Motorola Razr-höz képest, csak úgy tűnik, mégsem pont olyan üveg, mint ahogy az üveget eddig definiáltuk.

Zack a szokásos módon esett neki a Z Flipnek, ami a kijelző karcállóságának vizsgálatával kezdődik. A műanyagon már Mohs 2 keménység esetén látható nyomok maradnak, egy szinttel feljebb pedig már mély karcok keletkeznek. Ez azt jelenti, hogy lazán megsérthetjük a kijelzőt akár körömmel is. Ahogy a Fold esetében. A Z Flipnek viszont, amennyiben valóban üveg, Mohs 6 körül kellett volna elkezdenie sérülni és csak 7-es keménységnél karcolódni. De szemmel láthatóan nem ez történt.

Ez már csak azért is érdekes, mert a bemutatón kiállított készülékek ennél komolyabb ellenállóságot mutattak. Nyilván első dolgunk volt legalább körömmel ellenőrizni az egyébként valóban üvegnek látszó és üveg érzetű anyag reakcióját, de nem tudtunk látható sérülést okozni. Szőnyegvágóval természetesen nem mentünk neki, de közel nem azt a performanszt produkálta, amit Zack tapasztalt a kereskedelmi forgalomban elérhető készülék esetében.


[+]

Summa summarum, legjobb lesz nem karistolni a Z Flip kijelzőjét sem, pláne nem az előlapi kamera körül, mert azt is ugyanaz a matéria védi, mint a megjelenítő többi részét. Az anyag a hőre sem reagál kedvezően, konkrétan látni lehet, hogy a kijelző deformálódik (mint a műanyag), az égésnyomok pedig nem tűnnek el teljesen. A deformáció viszont idővel helyreáll.

Az anyag fizikai tulajdonságait figyelembe véve viszont talán valóban nem szerencsés a termékoldal által használt terminológia. A hagyományos üveg anyagjellemzői nyilvánvalóan nem érvényesek az úgynevezett ultravékony üvegre. Noha a PBKreviews videójából egyértelműen kiderül, hogy a plasztik réteg alatt valóban üveg található, csak ez vajmi keveset segít azon, hogy az a felület, amivel nap, mint nap érintkezünk ugyanolyan sérülékeny, mint a korábbi megoldások.

Az öntisztító zsanér kifejezetten előremutató és hatékonynak tmegoldás.
Az öntisztító zsanér kifejezetten előremutató és hatékonynak tűnő megoldás.

A fém bekapcsológombot sem érdemes nagyon mostohán kezelni, van az a szintje a karcolódásnak, ami teljesen diszfunkcionálissá teszi az integrált ujjlenyomat-olvasót. Ezzel együtt Zack szerint a Z Flip még mindig a legellenállóbb hajlítható készülék a piacon, ellentétes irányba feszegetve kifejezetten nehéz kárt tenni az eszközben, legrosszabb esetben is a hátlapi üveg törik rommá, a kijelző viszont érintetlen és funkcionális marad. Hacsak nem szúrjuk meg valamivel véletlenül, mert az komplett sornyi pixelt küldhet a másvilágra, idővel pedig az egész kijelzőt.

Hirdetés

Előzmények

Hirdetés