A GSMArena értesülései szerint a Berlinben megrendezésre kerülő IFA nemzetközi szakkiállítás során új Xperia modellek leleplezésére készül a Sony, melyre augusztus 29-én kerülhet sor. Az új modellek között valószínűleg az LT29i „Hayabusa”, az Xperia J, illetve az Xperia SL is szerepelni fog, mely mellett természetesen a Jelly Bean frissítési ütemterv is bejelentésre kerülhet. Néhány oldal szerint az új Xperia sorozat már eleve Android 4.1 operációs rendszerrel a fedélzetén érkezik majd, ám ezt ezidáig semmilyen konkrétummal nem tudták alátámasztani. A japán cég rendszerint jól bejáratott hardveres és szoftveres platformokból építkezik, így az eddigi stratégiának jelentősen ellentmondna a hirtelen előrerohanás. Vásárlói szempontból persze igen örvendetes lenne, ha a frissítésekre nem kellene hosszú hónapokat várni, de sajnos erre ezidáig nem sok esély mutatkozott.
Új Xperia modellek a láthatáron
Azóta történt
-
Xperia J – irány az alsóház
Felbukkantak az augusztus végi IFA szakkiállítás alkalmával leleplezésre kerülő Sony ST26i első kémfotói.
-
Jelly Bean – csak idei Xperia modellekre
A Sony tavalyi termékpalettájára hivatalosan nem kerül kiadásra az Android 4.1 rendszerfrissítés.
Előzmények
-
Sony Xperia Neo L - az egyetlen egymagos
A Sony Xperia Neo L az Xperia PLAY külsejére hajaz, megkapta a szokásos Sony kezelőfelületet, de kissé elszúrták az árazását.
-
Sony Xperia Go - futott még
Az Xperia Active utódjának tekinthető készülék hardveresen nagyot nőtt, ám a kijelző és az operációs rendszer tekintetében nincs előrelépés.
-
Sony Xperia Ion - ionágyú
A Sony Xperia sorozatának legnagyobb modellje HD kijelzőt, 12 megapixeles kamerát és bővíthető tárhelyet is kapott, méghozzá egy igazán impozáns házba csomagolva
-
Sony Xperia sola - kezeket a magasba
Az Xperia sorozat legújabb tagjában debütált a Floating touch technológia, mellyel a készülék elvileg érintés nélkül is vezérelhető. Elvileg.