Mobilarena TV: Élőben a Galaxy Tab 10.1 második verziója

Talán néhányan tudják, hogy hétfőn elindult a Mobilarena TV (röviden csak MA!TV). Az első adásban a HTC Salsa került a boncasztalra, és bár azt ígértük, hogy a következő műsorban az Optimus 3D-vel fogunk foglalkozni, a partneri beszállítás kicsit átírta a forgatókönyvet, ugyanis este hatig beesik a szerkesztőségbe egy vadonatúj Samsung Galaxy Tab 10.1. Ami nem az a cucc, amit már dr. Kind kivesézett egy tesztben, hiszen a 10.1v kizárólag a Vodafone kínálatában bukkant fel, rövid életű cuccként.

A főszereplő
A főszereplő

Bizonyára sokan emlékeznek rá, hogy februárban a Samsung milyen büszkén mutogatta a fent nevezett gépet, egészen addig boldogok voltak, amíg ki nem jött az iPad 2, amely bizony vékonyabbra sikeredett a koreai üdvöskénél. És a koreai már csak ilyen népség: villámgyorsan visszaültek a tervezőasztalhoz, hogy karcsúsítsák a gépet, s megszületett a Galaxy Tab 10.1 második generációja, amelyre már joggal lehettek büszkék. Nos, ez a büszkeség lesz a mai adás vendége a Speedshop jóvoltából.

A Mobilarena TV most is a tervek szerint hat órakor indul, hétfő óta haxoltunk egy kicsit a technikán, ami reményeink szerint jobb hangminőséget eredményez majd. Az adást ezúttal ketten vezetjük majd, Bog és dr. Kind lesznek láthatóak a képen, ráadásul egy Optimus Pad is be fog kúszni a látótérbe, hogy ha már nálunk van mindkét ketyere, akkor legyen valamiféle összehasonlítás jellege is a dolognak. Várunk tehát mindenkit bő négy óra múlva a képernyők elé, aki esetleg lemarad, meg tudja majd nézni utólag is a felvételt, ami egészen biztosan hamarabb fel fog kerülni, mint az előző adás esetén.

 

 

Azóta történt

Előzmények