Gyorskeresés
Apple iPad 2 - mint a kortárs művészet
Az Apple második generációs táblagépe vékonyabb és erősebb lett, ráadásul kamerát is kapott. Forradalom nem történt.
Hirdetés
Előszó
Mindig is próbáltam megérteni a táblagépek létezésének okát. Nagyjából úgy vagyok a dologgal, mint a kortárs képzőművészettel, egy időben rengeteg kiállításra ellátogattam, beszélgettem olyan emberekkel, akik azt mondták, hogy értik és szeretik a dolgot, de hogy őszinte legyek, több hónap után sem tudtam közelebb kerülni az egésznek az esszenciájához. Táblagépet is rengeteget használtam, hónapokig volt nálam egy első generációs iPad, a Samsung Galaxy Tab is viszonylag sokáig élvezhette vendégszeretetem, meg úgy egyébként is próbáltam már vagy egy tucat gépet. De komolyan mondom, még mindig nem tudom, hogy mire ez a hatalmas felhajtás.
Mindez azért egy roppant szerencsétlen helyzet, mert attól kicsit sem érzem magam kevesebbnek, ha nem tudom értékelni azt, hogy egy fehér vásznon van egy fekete színű négyzet, ami sok ember szerint a gyönyörűség netovábbja. Az viszont kicsit kínos, hogy hazánk legnagyobb telekommunikációs portáljának munkatársaként fogalmam sincs róla, hogy mire jó egy táblagép. Pontosabban tudom, mert reggel Rudi kollégám rávilágított: "A táblagép arra jó, hogy munka helyett 400 repülőt letegyek Flight Controlban." És ilyesmire tényleg kiválóan alkalmas akár az iPad, akár egy androidos masina, de azt mindenképp látni kell, hogy ezek nem számítógépek, hanem nagyobb méretű és adott esetben tudású okostelefonok, melyekkel nem lehet telefonálni. Életemben három embert láttam érdemi munkát végezni iPaden, ők középkorú újságírók voltak Barcelonában és mindannyian külső billentyűzettel használták a kütyüt, ami nem csoda, mert virtuális billentyűzeten egy háromsoros e-mailnél többet begépelni kínszenvedés. Meg persze tudjuk, hogy a gépen akár az új Alkotmányt is be lehet pötyögni, de ezen túl alapvetően szórakozásra van kitalálva az iPad. Amivel persze nincs semmi gond, azt leszámítva, hogy az árából simán lehet egy érdemben használható 11,6-os notebookot venni. Azzal pedig azért kicsit több dolgot lehet csinálni, ami elsősorban annak köszönhető, hogy van billentyűzete, az operációs rendszere pedig nem ikonok hegyéből áll. A metrón meg nyilván nem venném elő, de hogy őszinte legyek, az iPadet sem, bár ezt nyilván embere válogatja.
Ettől függetlenül tisztában vagyok vele, hogy az iPad egy nagyszerű készülék, jelenleg a legjobban használható táblagép a piacon. Nem csoda hát, hogy a szerkesztőségben nagyon vártuk az új modell érkezését, már csak azért is, mert azt reméltük tőle, hogy majd megérteti velünk azt, hogy miért is borult fel a fél notebookos és telekommunikációs piac egyetlen eszköz miatt. Szerencsére Magyarországon a nagyobb európai államokhoz hasonlóan szinte egyből az Egyesült Államokban lévő premier után elstartolt a gép, ami elvileg annak köszönhető, hogy nálunk viszonylag magas az iPhone piaci részesedése. A StarKing rögtön a megjelenés napján el is juttatott hozzánk egy tesztpéldányt, melynek dobozában egy hálózati töltőfejet és egy adatkábelt találtunk, fülhallgató tehát nem jár hozzá, ráadásul sajnos a Smart Cover nevű tokból sem kaptunk, de azt biztos, hogy utólag azért megnézzük majd.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Azóta történt
iPad 2 – hosszabb üzemidővel
Microsoft és Intel az iPad ellen
iPad mini a Windows 8 ellen?
iPad – MacBook Pro külsővel
Új iPad – 4G LTE és akkumulátor kérések
-
Az új iPad - nem kellett jósnak lennünk
Megérkezett az új iPad, melyet a kereshetőség miatt a neten mindenki iPad 3-nak fog hívni. A kijelzője elképesztő, processzora nem változott. Alapvetően papírforma.
-
Apple iPhone 4S - az amerikai pajtásod
Kellemes szolgáltatásokat hozott az új iPhone, de alapvetően ugyanaz maradt, mint elődje. Ettől függetlenül vinni fogják, mint a cukrot.
-
iPhone és iOS fejlődéstörténet
Frissítve: Mik voltak az egyes iPhone modellek újításai? Mik az egyes szoftververziók új funkció és merre tart a fejlesztés? Válaszolunk.
Előzmények
Apple blog: Itthon is sorban álltak az emberek az iPad 2-ért
-
Android 3.0 (Honeycomb) előzetes
A zöld robotos operációs rendszer új verziója már kifejezetten táblagépekre készült. Elmélkedünk, elemzünk, spekulálunk.
-
Apple iPad WiFi + 3G - újratesztelve
Bár az iPadet már hónapokkal ezelőtt teszteltük, az új funkciókkal rendelkező iOS rendszer és az irodai szoftverek miatt megnéztük, hogy mit tud a 3G-s verzió.
-
iPhone 4 - a térerő legyen vele
Minden szempontból viharos start, de egy Apple terméknél az ilyesmi már nem is csoda.
-
Apple iPad - csodálatos játékszer
Az Apple internetezésre és könyvolvasásra kitalált táblagépe járt nálunk. Elsőre döbbenet, gondolkodóba is estünk.
Gyártók, szolgáltatók
Percről percre
Megjelent a GitHub windowsos kliense
A szolgáltatás gazdái főként a vállalati fejles...
A funkciókra gyúr az új GeForce driver
A WHQL minősítésű, 301.42-es meghajtó végre bev...
Ez már tényleg a Minority Report technológiája
Az amerikai startup mérnökei technológiájukat f...
Sniper: Ghost Warrior 2 - gyűjtői kiadások
A Namco közzétette a Sniper: Ghost Warrior 2 gy...
ISMÉTLÉS! - PH!TV – Fujitsu Celsius H910, nem piskóta
Ha múltkor Chokito jelzővel illettük az aktuáli...
Ismét pendrive-ok USB 3.0-n
Ezúttal két Adata, egy Kingston és két Mach Extreme modellt versenyeztettünk egymással és a múltkori mezőnnyel.
eMagyarország rátok vár
Virtuális országunknak dolgos kezekre van szüksége, hogy elnyerje régi fényét.









