Hirdetés

Továbbra is remekel a Qualcomm

Hirdetés

Az okostelefonok piacán tapasztalható hatalmas bővülésből természetesen a komponensgyártók is profitálnak, hiszen az egyre nagyobb kijelző, több memória és fürgébb processzorok még azonos volumen mellett is nagyobb nyereséget eredményezne. Néhány cég persze igyekszik a lehető legtöbb dolgot házon belül megoldani, így például az Apple, a Huawei és a Samsung is saját fejlesztésű processzorokat használ, illetve az utóbbi szinte mindent magának készít. A telefonok legnagyobb részében azonban Snapdragon processzor lapul, mely értelemszerűen a Qualcomm malmára hajtja a vizet. A júliustól szeptemberig tartó harmadik negyedév során a chipgyártó 4,87 milliárd dolláros árbevétel mellett 1,27 milliárd dolláros nyereséget tudott felmutatni, mely egy év alatt 20, az előző negyedévhez képest pedig 5 százalékos bővülést jelent. A Qualcomm pénzügyi mérlege az utolsó negyedévben még ennél is fényesebben alakulhat a karácsonyi szezon közeledte miatt.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés