Teljesítményteszten járt a legkompaktabb Sony

A Sony Xperia Ace IV visszafogott hardverrel, kellemes specifikációval, de főleg nagyon kis méretben várható.

A Sony Xperia Ace modellek jellemzően belépő hadrverrel, de vonzó, kompakt méretben volt elérhető, de csak Japánban. Az eddigi információk alapján azonban okkal bízunk benne, hogy a gyártó jövőre nem csak a hazai piacon kínálja majd az Xperia Ace széria új generációját, ami a vonzó méret mellett már abszolút érvényes specifikációt is fel tud majd mutatni.

A GeekBenchnél járt, Android 13-mal dolgozó Sony SM4375 modell nagy valószínűséggel a Qualcomm Snapdragon 4 Gen 1-es szettel várt Xperia Ace IV. Ez a lapka önmagában nem feltétlenül kifejezetten lelkesítő, de a mellé pakolt 6 GB rendszermemória és 128 GB belső tárhely, az IP68-as készülékház és az 5,5 hüvelykes, FHD+ AMOLED panellel már rendkívül potens ajánlatnak tűnik egy technikailag már nem is létező méretkategóriában. Arra mondjuk véletlenül sem számítunk, hogy olcsó lesz, de az is biztos, hogy nem nagyon akad majd konkurenciája a maga műfajában.

Mindazonáltal a kompakt készülékekre irányuló igény elképzelhető, hogy visszafogottabb, mint amilyennek tűnik. Az Apple iPhone 12 Mini gyártásának volumenét tavaly mérsékelték, a Samsung Galaxy S10e folytatást sem kapott (bár az S széria alapmodelljei igyekeznek egyre kisebbek lenni) és az Asus valóban apró, rendkívül potens csúcsmodellje, a ZenFone 8 sem egy átütő siker. Bár azért érdemes szem előtt tartani, hogy a felsoroltak mind csúcsmodellek, hellye-közzel ennek megfelelő árazással is, az Xperia Ace széria pedig egy teljesen más szinten igyekszik alternatívát kínálni.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Sony

Hirdetés

Gamer laptop: már felveszi a versenyt az asztali pc-vel

PR Sokáig tartotta magát az a nézet, hogy a játékosoknak nagy teljesítményű asztali számítógépre van szüksége. Ez mára megváltozott: a gamer laptopok sem maradnak le mögöttük.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés