Hivatalos forrásból is megerősítést nyert, hogy az Android 3.0 Honeycomb platform okostelefonok számára nem lesz elérhető, mivel az a jóval nagyobb fizikai méretű kijelzővel rendelkező internettáblák adottságainak figyelembevételével készült. Andrew Kovacs, a Google szóvivője ugyanakkor megerősítette, hogy az átdolgozott platform számos új szolgáltatása később telefonokban is elérhető lesz, de ezekkel kapcsolatban egyelőre semmi konkrétum nem került nyilvánosságra. Különös módon a Google az okostelefonos és az internettáblás platformok fejlesztését teljesen szétválasztotta, így azok egészen más kezelőfelületet és funkciókat kínálnak. Az Apple ezzel szemben igyekszik az új szolgáltatásokat mindkét kategóriában közel azonos módon bevezetni, de nyilvánvalóan az iPad nagyobb kijelzőjén jóval több opció és részletesebb nézetek megjelenítésére is lehetőség nyílik.
Telefonokra nem lesz elérhető a Honeycomb
- Írta: (An)Dante
- Forrás: Boy Genius Report
Hirdetés

Középkategóriás vagy prémium telefon? Nézd meg, melyik éri meg jobban 2025-ben!
PR Ha őszintén közelítünk a témához, akkor viszonylag gyorsan ráláthatunk azokra az érvekre, amik végül segítenek a döntésben.