Sziget helyett lyuk

Koreai iparági források információi alapján a Huawei új megközelítést dolgoz ki a szenzorok és az előlapi kamera elhelyezésére az előlapon, amit ugye a trendeknek megfelelően a megjelenítő dominál. A beszédhangszórót és a szenzorokat eddig is meg tudták oldani, például a Xiaomi, de így némi káva azért elkerülhetetlen. A Vivo és az Oppo egészen lenyűgözően zárta rövidre a problémát, a kamerákat pedig a készülékházba bele. Ezzel együtt a sztenderd eljárás még mindig valamennyi káva vagy némi betüremkedés. Rosszabb esetben mindkettő.


[+]

A most közzétett sematikus rajz alapján a Huawei egyrészt kijelzőbe épített ujjlenyomat-olvasóra alapozza a jövő formatervét, ami a Porsche Design Huawei Mate RS-nél már tulajdonképpen bizonyított, nem is ez az újdonság, hanem a kijelzőbe pakolt előlapi kamera. Ami csak úgy, lazán oda van biggyesztve a tényleg vékony felső káva alá, amiben pont elfért a beszédhangszóró és a szenzorok. Csak a kamera nem. Az előlap arányai nyilván fokozhatók így, bár kérdéses, hogy a felületek hogyan alkalmazkodnak majd ehhez a megoldáshoz, illetve értelmes formában mit lehet kezdeni a plusz képernyőfelülettel.

Előzmények

Hirdetés