Megjöttek a Redmi Note 14-es telefonok Magyarországra, ennyibe kerülnek

Öt modell érkezik, hivatalos árakat is tudunk közölni, január 23-án indul az értékesítés.

Szinte napra pontosan egy évvel ezelőtt, 2024. január 22-én írtunk a Redmi Note 13-as széria hazai bevezetéséről. A Redmi Note 14-es modellek január 21-én debütáltak, az értékesítés pedig január 23-án már indul is. A terméksorozat Európai premierjéhez a Xiaomi nagyszabású rendezvényt hozott össze, Prágában a közép- és kelet-európai régió, valamint az északi országok újságíróit, partnereit látták vendégül, illetve a rendezvényre helyi rajongók is meghívást kaptak. (Az útról és a rendezvényről a cikk megjelenése után lesz egy beszámolónk, de amikor ez az anyag megjelenik, még tart maga a bemutató.) A telefonok mellett pár IoT kiegészítő is érkezik az EU-s piacra, ezekről itt írunk egy külön cikkben.

Hirdetés

Redmi Note 14-ből összesen öt típust hoznak régiónkba, így Magyarországra is. Ezek sorrendben a legegyszerűbb modelltől a terméksorozat csúcsverzióját képviselőig a következők, mellettük a magyarországi hivatalos forgalmazásba kerülő kiszerelések, színek és hivatalos árak:

  • Redmi Note 14, fekete, lila, kék, 6/128 GB — 84 990 forint
  • Redmi Note 14, fekete, lila, kék, 8/256 GB — 99 990 forint
  • Redmi Note 14 5G, fekete, lila, zöld, 8/256 GB — 119 990 forint
  • Redmi Note 14 Pro, fekete, lila, kék, 8/256 GB — 129 990 forint
  • Redmi Note 14 Pro 5G, fekete, lila, zöld, 8/256 GB — 159 990 forint
  • Redmi Note 14 Pro+ 5G, fekete, lila, kék, 12/512 GB — 199 990 forint

Már a sima Pro is ívelt kijelzőt kapott, nem csak a Pro Plus. A képen a Redmi Note 14 Pro 5G látható
Már a sima Pro is ívelt kijelzőt kapott, nem csak a Pro Plus. A képen a Redmi Note 14 Pro 5G látható [+]

Mint látható a felsorolásból, az árak szinte változatlanok a tavalyi sorozathoz képest, a legegyszerűbb modell, a 4G-s Redmi Note 14 lett olcsóbb ötezer forinttal ugyanazzal a mennyiségű memóriával és tárhellyel, mint elődje. Talán egyértelmű, de ahol nincs a készülék neve mellett ott az 5G, az még csak 4G-s hálózati kapcsolatra képes modell, és igen, a Pro változatokból is maradt egy 4G verzió. Ez MediaTek Hello G100 Ultra lapkát használ, míg az 5G-s változata a Pro modellnek a MediaTek Dimensity 7300 Ultrát. Fontos megjegyezni azt is, hogy csak a Pro 5G, valamint a Pro+ 5G azok a telefonok a szériában, melyek ismerik az eSIM technológiát, a többi modell esetén hibrid SIM-tálca van a nanoSIM kártyáknak.

Ez a Note 14 Pro+ 5G, a kamerákat fedő egységes védőüveg segít megkülönböztetni a másik két Pro modelltől
Ez a Note 14 Pro+ 5G, a kamerákat fedő egységes védőüveg segít megkülönböztetni a másik két Pro modelltől [+]

Nincs viszont nagy különbség a kamerarendszerben, beszéljünk bármelyik Note 14 Pro modellről is, OIS-sel stabilizált 200 megapixeles főkamera, mellette 8 megapixeles ultraszéles, 2 megapixeles makró a hátlapon, szelfikre pedig 20 vagy 32 megapixeles érzékelő a kijelzőbe lyukasztva. Nem egyszerű eligazodni, hogy melyik modell pontosan milyen hardvert kapott, ezért a cikk aljára beillesztek egy specifikációs táblázatot a legfontosabb adatokat összegyűjtve, a részleteket pedig majd tesztjeinkben összegyűjtjük. Fontos még azért, hogy mindegyik Pro modell IP68-as házat kapott, a nem-pro verziók viszont kevésbé ellenállók, csak IP64 és IP54-es védettséget élveznek.

Ez az egyik alapmodell, a Redmi Note 14 5G
Ez az egyik alapmodell, a Redmi Note 14 5G [+]

Szintén a Pro modellekre helyezi a hangsúlyt a Xiaomi az AI funkciók kapcsán. Elérték a Redmi Note-sorozatot is a generatív MI funkciók, vannak képszerkesztő opciók (háttér kiterjesztése, a háttérből személyek, objektumok leradírozása, az ég kicserélése a fotón). Ezek integrálva vannak az előre telepített gyári Galéria alkalmazásba, de egy részük aktív internetkapcsolatot igényel, például a háttérben az ég kicseréléshez le kell töltenie a telefonnak a különböző előre generált felhős, holdas vagy napsütéses eget, nem randomizáltan készíti el. Az AI funkciók közül a Pro+ kapta a legtöbbet, az alapmodellek jóval kevesebb ilyen generatív extrával rendelkeznek.


[+]

A Gorilla Glass Victus 2 és Gorilla Glass 7i vagy Gorilla Glass 5 üvegszendvicsbe épített nagy szilárdságú alumínium kompozit keret és váz energiaelnyelő habbal és szintetikus ütéscsillapító anyaggal lett megerősítve, így elvileg ezek a legerősebb Redmi Note telefonok eddig. A Pro+ 5G kapott 7i üveget, a többi modell 5-ös típusú üveg hátlappal vagy bőrhatású szintetikus anyaggal van borítva. Ami furcsa, hogy ennek ellenére sem került a telefonokba vezeték nélküli töltés, és vezetéken át is maradtak a 33, 45 és 120 wattos értékek a töltésre.

A Note 14 Pro 5G műbőr hátlappal
A Note 14 Pro 5G műbőr hátlappal [+]

Mindegyik modellben van NFC, mindegyik telefonban AMOLED kijelző van minimum 1080 x 2400 pixeles felbontással, HDR10 és Dolby Vision támogatással, megvannak a sztereó hangszórók és a Dolby Atmos, ergo a legolcsóbb modell is jó választás lehet olyannak, aki mondjuk sokat néz telefonján videókat, sorozatokat. Megvan a kijelzőbe integrált ujjlenyomat-leolvasó is, egységesen LPDDR4x típusú az operatív memória és UFS 2.2-es a tárhely, de a microSD-s bővíthetőség már csak egyes modelleknél adott (lásd a táblázatot).

Kamerarendszer a Note 14 Pro 5G hátoldalán
Kamerarendszer a Note 14 Pro 5G hátoldalán [+]

Egész egységesnek tűnik a Redmi Note 14-es széria kívülről, viszont a specifikációkra rápillantva már úgy tűnik, hogy nem feltétlen a legjobb modell lesz a legjobb választás. Tesztünk a Note 14 Pro+ 5G verzióról van, de már szerkesztőségünkben az egyik Pro jelző nélküli modell is, hamarosan arról is készül anyag.

Érdemes megjegyezni, hogy a telefonok HyperOS 1-es rendszerrel érkeznek, ami még Android 14-es alapokra épül. A várható terméktámogatás három főverzió-frissítés — amivel idén is egyből ellő egyet a felhasználó arra, hogy az aktuális 15-ös Androidra frissítse telefonját —, és négy évnyi biztonsági patch.

Előrendelési promóció

A magyarországi értékesítés január 23-án indul a hivatalos értékesítési csatornákon, a xiaomiofficial.hu oldalon pedig már január 21-én 17:00-tól előrendelhetők a telefonok. Február 9-ig vagy a készlet erejéig van promóciós időszak, aminek során a vásárlók a Redmi Note 14 Pro, 14 Pro 5G és 14 Pro+ 5G telefonok mellé Redmi Watch 5 Active órát és Redmi Buds 6 vezeték nélküli fülhallgatót kapnak. A Redmi Note 14 és Note 14 5G mellé pedig Redmi Buds 6 Lite fülhallgató jár ajándékba. A promócióban részt vevő partnerek: Yettel, Telekom, One, Auchan, Alza, Euronics, Media Markt, Xiaomi Store Arena Mall, Best Byte, xiaomistoreonline.hu. A promóció pontos részleteit linkeljük ide, mert azoknál a rendeléseknél, melyeket nem a xiaomiofficial.hu oldalon keresztül adtak le, a ráadás termékekért regisztrálni szükséges.

Redmi Note 14-es sorozat (a táblázat szétnyitható)
Verzió Note 14 Note 14 5G Note 14 Pro Note 14 Pro 5G Note 14 Pro+ 5G
Rendszerchip MT Helio G99-Ultra MT Dimensity 7025-Ultra MT Helio G100-Ultra MT Dimensity 7300-Ultra Snapdragon 7s Gen 3
RAM / Tárhely 6/128 GB
8/256 GB
Bővíthető 1 TB-ig
8/256 GB
Bővíthető 1 TB-ig
8/256 GB
Bővíthető 1 TB-ig
8/256 GB
Nem bővíthető
12/512 GB
Nem bővíthető
Kijelző 6,67” AMOLED, 8-bit
1080 x 2400 pixel, 120 Hz
Sík panel
960 Hz PWM
6,67” AMOLED, 8-bit
1080 x 2400 pixel, 120 Hz
Sík panel
960 Hz PWM
6,67” AMOLED, 10-bit
1080 x 2400 pixel, 120 Hz
Sík panel
1920 Hz PWM
6,67” AMOLED, 12-bit
1220 x 2712 pixel, 120 Hz
Szélein ívelt panel
1920 Hz PWM
6,67” AMOLED, 12-bit
1220 x 2712 pixel, 120 Hz
Szélein ívelt panel
1920 Hz PWM
Készülékház 163, 25 x 76,55 x 8,16 mm
196,5 gramm
IP54
162,4 x 75,7 x 7,99 mm
190 gramm
IP64
162,16 x 74,92 x 8,24 mm
180 gramm
IP68
162,33 x 74,42 x 8,4 mm
190 gramm
IP68
162,53 x 74,67 x 8,75 mm
210,14 gramm
IP68
Akkumulátor, töltés 5500 mAh
33 watt turbótöltés
5110 mAh
45 watt turbótöltés
5500 mAh
45 watt turbótöltés
5110 mAh
45 watt turbótöltés
5110 mAh
120 watt Xiaomi HyperCharge
Kamerák 108 MP széles
2 MP mélységérzékelő
2 MP makró
20 MP előlapi kamera
108 MP széles (OIS)
8 MP ultraszéles
2 MP makró
20 MP előlapi kamera
200 MP széles (OIS)
8 MP ultraszéles
2 MP makró
32 MP előlapi kamera
200 MP széles (OIS)
8 MP ultraszéles
2 MP makró
20 MP előlapi kamera
200 MP széles (OIS)
8 MP ultraszéles
2 MP makró
20 MP előlapi kamera
Rendszer Android 14, HyperOS 1 Android 14, HyperOS 1 Android 14, HyperOS 1 Android 14, HyperOS 1 Android 14, HyperOS 1
AI-funkciók Google Gemini
Égbolt csere
Törlés a képről
AI szépítés
Google Gemini
Égbolt csere
Törlés a képről
AI szépítés
Google Gemini
Égbolt csere
Törlés a képről
AI képbővítés
Google Gemini
Google karikázva keresés
Égbolt csere
Törlés a képről
AI szépítés
AI képbővítés
Google Gemini
Google karikázva keresés
Égbolt csere
Törlés a képről
AI szépítés
AI képbővítés
AI tolmács (fordító)
AI felvétel
AI feliratok
AI Film

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés