Tavaly már hallani lehetett az első Windows Phone 7 alapokon nyugvó Alcatel okostelefon érkezéséről, mely a piac legalsó árszegmenségen próbál szerencsét. A TCL S606, vagy más néven Alcatel One nemrég a 360buy.com online áruház katalógusában is felbukkant, méghozzá az előzetes pletykáknak megfelelően minimalista felszereltséggel, ám a Nokia 610-nél valamivel magasabb áron. A készülék furcsasága, hogy nem rendelkezik a Microsoft által kötelezően előírt kameragombbal sem, mely révén a képrögzítés kizárólag a virtuális kezelőszervek segítségével lehetséges, és ezzel együtt az azonnali feloldás és fotózás is hiányzik a repertoárból. A 799 jüanért, vagyis nagyjából 30 000 forintért piacra kerülő készülék persze a fejlődő országok piacain még így is érdekes ajánlat lehet, hiszen 4 hüvelykes, 480 x 800 képpontos kijelzővel, 5 megapixeles fő és VGA előlapi kamerával, 1 GHz-es processzorral, 512 MB RAM-mal, ám csupán 4 GB, tovább nem bővíthető memóriával érkezik.
Piacon az Alcatel One
Előzmények
-
Alcatel One Touch Idol - bálvány light
Elkezdtek a boltok polcaira kerülni az MWC-n bejelentett Alcatel készülékek, a középkategória felső szegmensét az Idol veszi célba, amely könnyű, gyors és pofás eszköz lett.
-
MWC2013: öt hüvelykes gépekkel is jön az Alcatel
Az Alcatel számára is megkezdődött az MWC idei idénye, két hatalmas kijelzővel telefont is bemutattak, meglehetősen különböző specifikációval.
-
MWC2013: ilyen lesz a One Touch Star
Az Alcatel a középkategóriában is Jelly Beannel támad.
-
MWC2013: Full HD mobil az Alcateltől
Az Alcatel a felső kategóriát ostromolja a One Touch Idol X-szel: Full HD felbontású kijelző, négymagos processzor és Android 4.2 jellemzi az újdonságot.

Aktív témák
- Honor 200 Pro - mobilportré
- Milyen belső merevlemezt vegyek?
- Audi, Cupra, Seat, Skoda, Volkswagen topik
- Intel Core i3 / i5 / i7 / i9 10xxx "Comet Lake" és i3 / i5 / i7 / i9 11xxx "Rocket Lake" (LGA1200)
- Kerékpárosok, bringások ide!
- Motorolaj, hajtóműolaj, hűtőfolyadék, adalékok és szűrők topikja
- Fotók, videók mobillal
- Le Mans Ultimate
- AMD K6-III, és minden ami RETRO - Oldschool tuning
- Xbox Series X|S
- További aktív témák...