Tavaly nyáron jelentette be a BKK Electronics alá tartozó két testvérvállalat, a OnePlus és az Oppo, hogy egyesítik erejüket, ősszel pedig már arról szólt a fáma, hogy operációs rendszereiket is összefésülik és a OnePlus által használt OxygenOS, valamint az Oppo ColorOS rendszere Unified OS néven fut majd. A OnePlus legutóbbi globálisan is piacra került csúcsmobilja, a 9-es még egyelőre az Android 12-re épülő OxygenOS 12-t futtatja, mely már tartalmaz részleteket a ColorOS-ből is.
A pletykák szerint a OnePlus 10 Pro, mely már Kínában debütált, a nemzetközi piacra az OxygenOS 12-vel érkezik majd, még nem a Unified OS-szel. Utóbbi startjára a GSM Arena szerint egészen 2022 őszéig kell majd várni, amikor egy új OnePlus csúcsmodellel együtt debütál a rendszer is. A pletykák megemlítik azt is, hogy a Unified OS már az Android 13-ra épülhet, a fejlesztése korai fázisban van jelenleg. Ezek ellent mondanak a korábbi információknak, melyek idén tavaszra várták az Android 12-n alapuló Unified OS startját, úgyhogy egyelőre érdemes fenntartásokkal kezelni a híreket.