A Garmin és az Asus stratégiai együttműködési megállapodást írt alá, mely révén a két cég együtt dolgozik majd a kifejezetten navigációra kiélezett termékvonal készülékein. A megállapodás értelmében a két cég együtt tervezi, gyártja és értékesíti majd a helyfüggő szolgáltatásra kiélezett mobilokat. A Garmin-Asus Nüvifone család első tagja a tavaly már bemutatott, ám igen soka késő Nüvifone lesz, mely átdogozott specifikációval a Mobile World Congress alkalmával kerül újra bemutatásra. A Garmin-Asus Nüvifone G60 névre átkeresztelt jövevény várhatóan az idei év első felében kerül a boltok polcaira, de a barcelonai szakkiállításon már megtekinthető lesz az egyelőre még nem végleges változat. A Garmin-Asus Nüvifone család minden tagja megkapja majd a Garmin navigációs eszközökből ismert teljes hangos navigációs szoftvert és térképeket, vagyis más gyártók megoldásaitól eltérően itt nem lesz szükség sem internetes adatátvitelre, sem pedig hangos licence megvásárlására, ugyanakkor a szoftver online helyfüggő kereséseket és online közösségi oldalak elérését is kínálja majd, de ezek a navigáción felüli extra szolgáltatások.
Összefogott a Garmin és az Asus
Azóta történt
-
Érkezik a Garmin-Asus Nüvifone M20
A Garmin és az Asus újabb közös navigációra kiélezett mobilt mutatott be a G60 árnyékában.
-
MWC2009: Garmin-Asus G60 nüvifone
Megérkezett a régen várt nüvifone Linux-szal a fedélzetén.
-
WLAN router az új ASUS telefonban
A P835 önmagában sem gyenge gép, de van egy speciális funkciója is.
-
Garmin nüvi 765T - csúcsközelben
A Garmin legdrágább autós gépe vendégeskedett a műszerfalon. Jó, de vajon eléggé jó-e?
Előzmények
-
A Garmin Nüvifone nem Android alapú
A Garmin Nüvifone az átalakítás közben sem lett Android alapú, de a Google platformja köré is hamarosan épülnek majd megoldások.
-
Garmin Nüvifone az FCC oldalán
A sokat késő Garmin navigációs mobil végre megkapta az amerikai FCC jóváhagyását.
-
Fél év múlva itt a Nüvifone
A Garmin első érintőkijelzős telefonja a terveknek megfelelően jövőre érkezik.
-
ASUS PDA 800 MHz-es processzorral
Az ASUS P565 várhatóan VGA felbontású kijelzővel és 800 MHz-es processzorral érkezik.

- Hobby elektronika
- Milyen alaplapot vegyek?
- Android alkalmazások - szoftver kibeszélő topik
- Konzol Screenshot
- sziku69: Fűzzük össze a szavakat :)
- sziku69: Szólánc.
- Luck Dragon: Asszociációs játék. :)
- Vicces képek
- Vezetékes FEJhallgatók
- Kevesebb dolgozó kell az Amazonnak, AI veszi át a rutinfeladatokat
- További aktív témák...