Október 1-jén indul a nemzeti 5G Kínában

Hirdetés

Ha az információ hatalom, akkor a telekommunikáció a hatalomgyakorlás egyik legfőbb eszköze, úgyhogy óriási a nemzetek között a technológiai verseny, hogy ezt mind fejlettebb szintre emeljék. Nem véletlen, hogy a Huawei az Egyesült Államok legfőbb célpontja a Kínai Népköztársaság elleni gazdasági háborúban: a sencseni vállalat nem csak a második legnagyobb mobilgyártó, hanem a világ első számú hálózatkiépítési vállalkozása. Ott van a toplistán a ZTE is, amely tavaly majdnem csődbe jutott, szintén az USA elmarasztalása miatt, de azóta ismét talpra állt, és gőzerővel készül a következő kommunikációs érára.


Az összehajtható, 5G-s Mate X biztosan elérhető lesz az őszi starton [+]

Ezek a kínai óriások igen jól állnak az ötödik generációs mobilkommunikáció eszközparkjának fejlesztésében, és egyáltalán nem mindegy, mely vállalatok felszerelései jelentik az 5G-s hálózatok alapját. Az sem, hogy hol és mikor: míg egy-két országban, például Dél-Koreában amolyan tesztjelleggel már elérhető a lakossági 5G, és több, erre felkészült telefon, addig az USA jogi bonyodalmak miatt eléggé le van maradva a fejlesztéssel. Nem úgy Kína, ahol amúgy sem kis lépésekben történnek az építkezések.

A 4G és 5G képes Axon 10 Pro között nincs semmiféle egyéb eltérés a specifikációt és kialakítást illetően.
Az Axon 10 Pro 5G az ZTE 5G-s ajánlata.

A GizmoChina szerint az 1,4 milliárd lakosú országban október 1-jén indul a nemzeti, vagyis széleskörű lakossági 5G szolgáltatás, és mindjárt 40 nagyvárosban. A kiépítésben részt vesz a Huawei, a ZTE és az Ericsson, a szolgáltatók (a China Telekom, a China Unicom és a China Mobile) a startig pedig 30-50 ezer bázisállomást telepíthet. Jóval kisebb volumenben egyébként már a Sencseni Szabad Kereskedelmi Övezetben is elérhető az 5G, ám ez csak a China Unicom 111 állomása környékét fedi le. Ősszel egy gombnyomásra a Népköztársaság válhat a világ legnagyobb 5G-s mobilpiacává.

Magyarországon is már mindhárom szolgáltató teszteli az 5G-t, a Telenor Győrben, a Telekom Zalaegerszegen kapcsolt be nemrég teszthálózatot.

Előzmények

Hirdetés