A sencseni székhelyű vállalat összes munkavállalójának nagyjából 5%-ától tervez megválni 2017-ben, ami a globálisan 60 ezer fős állományra vetítve 3 ezer dolgozót jelent. A mobilos üzletágban 600 fő veszítheti el a munkáját, ami 10%-os leépítést jelent a területen. A leépítések elsősorban Kínát érintik, ahol komoly veszteséget könyvelhetett el a cég a piaci részesedés tekintetében.
Az átszervezéssel megbízott helyi felső vezető nyilatkozata szerint a Kínai Népköztársaságban már az idei első negyedév végéig 20%-ot meghaladó leépítést hajtanak végre a mobilos iparágban. A tengeren túli üzletág helyi menedzsere 10%-os leépítési kvótát kénytelen teljesíteni a hatáskörébe tartozó területen január végéig. A magát megnevezni nem kívánó, nem mobilos iparágban érdekelt illetékes azt is hozzátette, hogy azoktól a munkavállalóktól, akik a konkurenciánál (pl. a Huawei-nél) pályáztak állásra, vagy csak megpróbálták, mindenképpen meg kell válni, mint megbízhatatlan tényezőktől.
A ZTE Blade V8 Pro dupla kamerával mutatkozott be a CES-en
Az IDC adatai alapján a 2015-ös évhez képest tavaly 36,5%-ot esett az okostelefon leszállítások volumene világviszonylatban. A cég elnöke, Zhao Xianming nemrég elmondta: a ZTE a legsúlyosabb válságot éli meg az elmúlt 31 évben, ezért 2017-ben a stratégiai célokkal nem azonos irányba haladó, vagy alacsony hozamú üzletágakat jelentősen átszervezik, legrosszabb esetben felfüggesztik a tevékenységüket.
A ZTE Blade III igen népszerű volt itthon
Ezt tetézi az a körülmény is, hogy az Egyesült Államok gazdasági szankciókat helyezett kilátásba a vállalattal szemben, mivel megszegte az Iránnal szemben fennálló kereskedelmi korlátozásokat. A ZTE az egyetlen kínai gyártó, amelyik számottevő jelenlétet képvisel az Egyesült Államokban, 10%-os piaci részesedésével a negyedik legnagyobb értékesítő. A sencseniek irányában érvényesített exporttilalom olyan cégeket érintene, mint a Qualcomm, a Microsoft vagy az Intel, súlyos hiányokat okozva a ZTE beszerzési láncolatában. A szankciók az utolsó haladék lejárta után, február végén lépnek érvénybe. A ZTE hivatalosan nem kommentálta az eseményeket.