Az első Nokia 710 kémfotókról sokan azt hitték, hogy hamisítványok lehetnek, hiszen a jövevény formavilága túlságosan is emlékeztet a Symbian Belle termékvonal nemrég bejelentett tagjára, a Nokia 603-ra. A londoni rendezvény során azonban megerősítést nyert a képek eredetisége, vagyis a jövevény a Symbian-alapú társához hasonlóan fekete és fehér alapszínben, fekete, fehér, ciánkék, sárga és fukszia (világos bíbor) hátlapokkal kerül majd kiadásra. A Windows Phone Mango alapokon nyugvó készülék technikai fronton azonban egészen más vonalat képvisel, hiszen 3,7 hüvelykes, 480x800 képpontos, napfényben is jól látható ClearBlack TFT-IPS érintőkijelzőt, LED villanóval ellátott, 720p felbontású HD anyagok rögzítésére alkalmas 5 megapixeles autofókuszos kamerát, GPS, WLAN (802.11b/g/n) és Bluetooth 2.1 modult, 1,4 GHz-es Qualcomm Snapdragon processzort, 512 MB RAM-ot, 8 GB beépített memóriát és 6,9/7,6 órányi üzemidőt biztosító 1300 mAh kapacitású akkumulátort kapott. A 119x62,4x12,5 milliméteres és 125,5 grammos Nokia 710 várható ára nettó 270 euró, azaz hazai áfáft feltételezve bruttó 100 000 forint körül alakul.
Azóta történt
-
Bemutatkoztak a Nokia Windows alapú telefonjai
Helyszíni beszámoló Londonból, ahol a Nokia vezérigazgatója, Stephen Elop mutatta be a készülékeket.
Hír 176
-
Nokia Drive, Mix Radio és ESPN Sports Hub
Exkluzív szolgáltatásokkal érkeznek a Nokia Windows Phone Mango mobiljai.
Hír 55
-
Nokia fülesek a Monstertől
A Nokia és a Monster közösen mutatták be a Purity prémium sztereó fül- és fejhallgatókat.
Hír 25
-
Bemutatkozott az Acer Allegro
Windows Phone Mango alapokon nyugvó középmezőnybe szánt ajánlattal rukkolt elő az Acer.
Hír 66
Előzmények
-
Nokia Lumia 800 – N9 Mango ízben
Ingyenes Nokia Drive navigációval és f2/2 fényerejű Carl-Zeiss optikával érkezik az Nseries N9 polikarbonát készülékházában meglapuló Nokia Lumia 800.
Hír 200
-
Fotón a Mango-alapú Nokia Sabre?
Kamerák előtt pózolt a Nokia középmezőnybe szánt Windows Phone Mango-alapú készüléke.
Hír 25
-
Nokia 710 a fejlesztői adatbázisban
A Nokia hivatalos fejlesztői oldalán bukkant fel az első finn Windows Phone Mango mobil adatlapja.
Hír 9
-
Windows Phone 7.5 Mango bemutató
Megérkezett a Windows Phone rendszer nagyszabású frissítése, megnéztük, milyen újdonságokat hozott a rendszerbe a Mango.
Bemutató 284
Hirdetés
Felesleges óvatosság a vírusvédelem?
PR yakran hallani ismerősöktől, fórumokban, hogy nem kell vírusvédelem, maximum a beépített, ingyenes. Sőt, szakcikkekben is sokszor lehet találkozni olyan állításokkal, hogy manapság már felesleges dolog az antivírus, kár erre költeni.
Percről percre
it Egy nonprofit kriptoszervezet új politikai akcióbizottság keretében gyűjt jelentős pénzösszegeket a tagjaitól azért, hogy kriptobarát politikusok kerüljenek fontos pozíciókba az USA-ban. Nem egyedüliként.
it AI-alapú adatvédelmi funkciót (reklámblokkolót) kaphat a Safari böngésző az iOS 18-ban, de brit médiacsoportok arra figyelmeztetik az Apple-t, hogy ez anyagi katasztrófát okozhat az ágazatban.
Állásajánlatok
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
ROG Ally X néven jön az ASUS kézikonzoljának frissítése
ph A fejlesztést a Computexen leplezi majd le a cég, de nagyjából lehet tudni, hogy mit hoz.
Retro Kocka Kuckó 2024
lo Megint eltelt egy esztendő, ezért mögyünk retrokockulni Vásárhelyre! Gyere velünk gyereknapon!
Új Arc meghajtó a görög mitológia alvilágához
ph A 31.0.101.5448-as, WHQL aláírással rendelkező csomag a Hades II-höz kínál profilt.
Multiversus - Így harcol Joker
gp A free-to-pay játék teljes kiadása a hónap végén startol minden platformon.
A Frontier maradt a leggyorsabb szuperszámítógép
ph Az Aurora azért nagyon megközelítette, de ez nem volt elég a trónfosztáshoz.
Hamarosan konzolokra is elérhető lesz az Eternal Threads
gp 2022-ben kizárólag PC-re kaptuk meg a játékot, amely a hónap végén újabb platformokra is ellátogat.
Hamarosan érkezik a Philips legolcsóbb OLED tévéje
ph A belépő szintet képviselő OLED759 a Titan OS nevű rendszert használja.