Hirdetés

Nem csak vékony, strapabíró is lett az új Fold

A Samsung Galaxy Z Fold7-et legalább fél milliószor ki lehet nyitni és kutya baja.

A megfelelőség- ellenőrzés és tanúsítási szolgáltatásokat végző Bureau Veritas tesztelte a Samsung valaha volt, illetve a jelenlegi mezőnyben az egyik legvékonyabbnak tekinthető hajlíthatóját, az eredmény pedig messze felülmúlja az előző generációét. A Fold7 nem csak vékonyabb és könnyebb, de lényegesen erősebb is lett.

Hirdetés

Az eszközt 13 napon keresztül, 25 °C-os környezetben, a hétköznapi felhasználást imitálva tesztelték napi 100 nyitással. Ez pedig úgy 10 évnyi szolgálatot jelent átlagos felhasználás mellett, illetve 6 év nyúzást 200 nyitogatással per nap.


[+]

A szerkezeti integritást egy sor technikai újítás erősíti. Ilyen például az 50%-kal vastagabb külső védőüveg, amit újonnan formulázott, nagy rugalmasságú ragasztó rögzít az OLED panelhez, a kijelzőt érő ütéseket pedig egy nagy szilárdságú titánlemezre fektetett, a golyóálló üveg  szerkezeti kialakítását követő egység oszlatja el egyenletesen.

 

 

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés