MWC 2024: Súlytalannak érződik a Huawei FreeClip

Kipróbáltuk a Huawei nyitott fülhallgatóját, tényleg alig érezni, hogy az ember fülében van.

Kint van az MWC-n a Huawei is, a standjukon pedig elérhetők olyan termékek is, amik egyelőre hazánkban nem, és benne van a pakliban, hogy később sem lesznek elérhetők. Ilyen például a Mate 60 RS okostelefon (amiről szintén lesz azért egy rövid anyagunk), ám a FreeClip fülhallgató már megtalálható webshopokban, igaz a 80 ezer forintos ár nem fogja instant buy ajánlattá tenni. A FreeClip kialakítása nyitott, nem ér a hallójárathoz, csak a fülkagylóban ül. A tartása kifejezetten stabil és kényelmes, és egyenként 5,6 grammos az eszköz, alig érezhetően ül a fülben.


[+]

A tok ugyanolyan, mint bármely más Huawei fülhallgatóé, jó pont, hogy van az USB-C mellett Qi vezetékmentes töltés is benne. A fülhallgatókban 55 mAh-s aksi, a tokban 510 mAh-s telep található, ezzel összesen 32 órányi üzemidőt ígér a cég. Az akkumulátor a fülhallgató azon részében található, ami a fül mögött helyezkedik el viselés közben, ezt és a hangszórókkal szerelt részt egy C-bridge nevű összekötő tartja egybe, ebben található a kábelezés, a külső borítás pedig szilikon. Ez egyrészt az IP54-es védettség miatt jó, másrészt valamilyen szinten illeszkedik a fül formájához. Összesen három mikrofon található a FreeClipen, aktív zajszűrés viszont nincsen.

Hirdetés

[+]

Ennek ellenére a zsúfolt kiállítóteremben is jól érthetően indult el rajta a demónak lejátszott dal, de mellette ugyanúgy hallható maradt a külvilág is. Az érintőfelület, mely a fül mögötti és a fülbe eső részén is működik a fülhallgatónak is pontosan felvette a parancsokat, viszont a kettőt összekötő szilikon borítás élettartama kapcsán felmerült a kérdés, vajon meddig bírja majd a telefontöltők kábeléhez hasonló anyag, ha minden nap érintkezik a füllel.

[+]

A különleges TWS eszköz használható úgy is, hogy csak az egyiket teszi a fülébe az ember, és nincs szükség megjegyezni, hogy melyik a jobb és bal, ilyen ugyanis nincsen, mindkét füles illeszkedik mindkét fülbe. Ez az egyik első olyan új termék, ami a Huawei Fashion Forward koncepcióját követi, tehát inkább az egyedi, divatos megjelenést helyezi előtérbe, mintsem a technikai specifikációkat, viszont a rövid próbánk alapján meggyőző a minőség, olyan környezetben dolgozóknak például, ahol fontos a külvilág folyamatos érzékelése, életképes alternatívája lehet például a Sony LinkBudsnak.

Hirdetés

Előzmények

Hirdetés