MWC2012: videón a négymagos Huawei táblagép

A Huawei hazai képviselőjének közbenjárása kellett ahhoz, hogy kezünkbe vehessük a standon csak vitrin mögött tartott a négymagos táblagépet, amely a kevéssé fantázadús 10 FHD néven ismeretes egyelőre. Az eszközről már korábban írtunk, ám pusztán egyetlen fotóval tudtunk csak szolgálni, s nem is tudtuk megtapogatni a masinát. A kimondottan erős, prototípus állapotban levő gép ugyanis meglehetősen nagy népszerűségnek örvend azon láotgatók körében, akik az MWC-n repicuccnak nézik a sokszázezres készülékeket is, tudomásunk szerint már több darabot meglovasítottak.

A Huawei üzletfeleinek fenntartott főhadiszálláson azonban nem csak kézbe tudtuk venni a készüléket, hanem egy eddig nem látott kiegészítőt is lencsevégre kaphattunk (fent), amely láthatóan egy külső billentyűzet. Ugyanabban a stílusban készült, mint a tablet, kissé az Apple és az Asus formaterve juthat róla eszünkbe, s nem csupán arra jó, hogy gépeljünk, hanem akkumulátort is tartalmaz (6800 mAh), a 10 FHD pedig a csatlakoztatás után ezt a telepet használja. Így jelentősen megnő az üzemidő, de még mindig igen kompakt a fullHD IPS kijelzővel, négymagos, magonként 1,5 GHz-en pörgő processzorral ellátott masina. A lenti videón megmutatjuk, hogy az alumínium házba bújtatott, 4.0-a Androidot futtató, LTE hálózatokon is üzemelő készülék milyen működés közben.

Apró adalék a fentiekhez, hogy a táblagépben a Huawei saját gyártású processzora dolgozik, amellyel a gyártó azt is demonstrálja, hogy bár nem túl régóta foglalkoznak ilyesmivel, mégis képesek minimum olyan szintű komponensek gyártására, mint a nagy hírű cégek.

Főtámogatónk az Emporia Telecom. Köszönjük.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés