Amióta csak ide járunk (immáron öt éve), mindig csak távolról néztük azt a csillét, ami a tengerpartot és a Montjuich nevű hegyet köti össze. Miután azonban ma dél körül lecuccoltunk a szálláson, nem volt kérdés, hogy mi lesz a program. Szerencsére közel lakunk a parthoz, úgyhogy becéloztuk a közeli tornyot és nekiindultunk. Persze út közben azért született egy-két értékelhető fotó, amelyek közül a legjobbakat be-beszúrogatom ebbe a postba.

Utólagos manipuláció nélkül

A tengerpartra érve már sokkal magasabbnak tűnt a torony, így aztán a társaság tériszonyos tagjaiban volt némi para. Némi haladékot jelentett, amikor kiderült, hogy az általunk kinézett "közbülső megálló" karbantartás miatt zárva van. Vagy a hegyen lehet felszállni a viszonylatra, vagy pedig a tengerpart jó messze levő csücskében. A 64-es busz viszont pont arrafelé közlekedik, ezért némi korzózás után (dr. Kind is ráflesselt a pálmákra, pörögtünk kicsit a sirályokkal, hajókat bámultunk) felkapaszkodtunk a nevezett tömegközlekedési eszközre, amely tényleg elég hamar célhoz vitt bennünket.

A torony, amire nem tudtunk felmenni. Egy magasabbra viszont igen.

Kilenc pénzt kóstált egy menet, Gubro bepróbálkozott a sajtóigazolványával de a morcos, alacsony, köpcös és eléggé spanyol liftescsávó kvázi kiröhögte. Amikor a lift elindult felfelé, akkor már éreztük, hogy ez magas lesz egy kicsit és már a csille felső állomásáról is elképesztő kilátás adódott.

dr. Kind és a kilátás

Fent várni kellett. A komplett vonalon ugyanis összesen két jármű közlekedik, a római I és a római II feliratot viselik, amit én simán 11-nek olvastam, s ez némi aggodalomra adott okot, hogy akkor vajon hol van a korábbi tíz szerkentyű, mert elég egyszerű volt arra következtetni, hogy azok már a tengerfenéken pihennek néhány, korábbi MWC-kre kilátogató sajtósok fényképezőgép-zsinórba csavarodó, oszladozó tetemével együtt.

Ott jön a II-es számú lélekvesztő

A kis csille elvileg 20 fős, mi talán picit kevesebben tódultunk fel rá, és már indulás előtt is elszántan kapaszkodtunk a középső merevítőkbe. Aztán az egész kocsiszekrény meglódult, és máris a víz felett lebegtünk, csak úgy, a puszta semmiben, de érdekes módon, amint mozgásba jött a szerkezet, a félelemnek is nyoma veszett, mert a kilátás pazar.

Az egész úton nem sok beszélgetés esett, inkább tükrös fényképezők csattogása hallatszott. Próbálok minél több képet beszúrni, mi sem sokat töketlenkedtünk.

A hegyre érkezve még kicsit kószáltunk, fotózgattuk azt, amit eddig csak lentről láttunk, játszottuk a szokásos hülyeturistát, hogy nézd, ott a Sagrada Familia, amit egy fejlődésben visszamaradt kétéves is egyből kiszúrt volna, de ez csak utólag tűnik tök sablonosnak, odafent marha nagy királynak éreztük magunkat, hogy milyen pompás helyismerettel is rendelkezünk.

Lesétáltunk a hegyről, hogy megkeressük a híres Lidl áruházat, ami a főbérlőnk szerint "non one minute" távolságra található, s ezzel arra akart utalni, hogy baromi közel van. Úgy húsz percig keringtünk azzal a boldog tudattal, hogy tutira a következő sarkon lesz, mire megkérdeztünk egy biciklis fazont, aki el is árulta a titkot: a bolt konkétan szinte szemben van a házunk bejáratával, csak pont arrafelé sosem mentünk. Sebaj, feltankoltunk, lesz este palacsinta by Gubro, beújítottunk egy rakás KAS-t (mert a korábbi mennyiség már elfogyott), most pedig mi is sziesztázunk, hogy estefelé bevessük magunkat a Rambla forgatagába.

Hogy legyen valami szakmai is: eddig elég szegényes a reklámok felhozatala, korábban már a reptéren az arcunkba toltak egy sereg óriásplakátot, most csak a FIRA körül van néhány kreatív, de azok sem feltűnőek. Szerényebbnek tűnik a felhajtás, de ez csak a látszat: hétfőtől fejreállítja Barcelonát a mobilvilág.