Motoros kamerarendszerrel érkezik az ASUS ZenFone 6

Hirdetés

Az ASUS az elmúlt években egy elég kalandos utat járt be az okostelefonok piacán, azonban a ZenFone készülékek nem értek el komoly sikereket még a tajvani piacon sem. A gyártóra nagyon is jellemző innováció rendszeresen visszaköszönt ezen a területen is, ami önmagában nézve egy igen pozitív dolog, de szinte mindig került egy porszem a fogaskerekek közé. Vagy olyan irányba indultak el, amire a piac nem volt nyitott, ha pedig nem így történt, akkor sokszor az árazás nem stimmelt; ha meg épp az is rendben volt, akkor a készülékek nagyon lassan kerültek piacra. Épp ezért a ZenFone 6 tervezését teljesen az alapoktól kezdték, árulta el nekünk Jonney Shih, a vállalat elnöke. Az elmúlt években igen népszerű design thinkinget hívták segítségül, magyarul egyrészt meg akarták találni azt, hogy hogyan tehetnek a felhasználók kedvére, hogyan oldhatnak meg valódi problémákat, másrészt elkezdték kutatni az okostelefonjaik képzelt DNS-ét is, tehát azt, hogy mi a közös a korábban megjelent ZenFone-okban. Ez utóbbit talán nem feltétlenül kellett volna megtenniük.


[+]

A ZenFone 6 ugyanis egy több szempontból is igen jó készülék, és tényleg megoldást nyújt olyan problémákra is, amelyekre kevés más eszköz tud. A 159,1 x 75,4 x 8,4-9,1 milliméteres kiterjedésű újdonság kimondottan kecses és nagyon jó élmény kézben tartani. Valószínűleg a 190 grammos tömeg is hozzájárul ahhoz, hogy minőséginek hasson, meg elég sokat is dolgoztak az alumínium keret kidolgozásán és formálásán. Az előlapon egy 6,4 hüvelykes FHD+ kijelző (1080 x 2340 pixel) található, amely kevésbé érthető módon nem AMOLED, hanem IPS technológiát használ. A gyártó képviselői újságírói kérdésre elmondták, hogy a jó IPS-t elégségesnek találják a prémium kategóriában is, szóval nem is nagyon gondolkodtak az AMOLED használatán, és bár szakavatott szemek láthatnak némi különbséget, a helyzet az, hogy az előlap 92 százalékát beborító, notch és kameralyuk nélküli (!) megjelenítőnek tényleg nem kell szégyenkeznie. A hardver is a kategóriának megfelelő, a Qualcomm Snapdragon 855-ös rendszerchip mellett akár 8 GB RAM és 256 GB belső tárhely érhető el, ez utóbbi UFS 2.1 szabványú és akár 2 TB-os microSD memóriakártyával is bővíthető úgy, hogy a dual SIM + dual standby funkcionalitásról sem kell lemondania senkinek, hiszen összesen három kártyának van hely. Három kiszerelés létezik: 6/64, 6/128 és 8/256 GB. Az operációs rendszer Android Pie, a jack-csatlakozó nem hiányzik az eszköz aljáról, két (sztereó) hangszóró van két aprócska "mélynyomóval" és 7.1-es DTS:X térhangzással, az akkumulátor pedig kiemelkedő kapacitású, 5000 mAh-s. Bár Qi töltés nincs, eddig minden nagyon jó.


[+]

De a gyártó nem bírta ki, hogy ne próbálkozzanak meg egy újabb innovációval, valami olyasmivel, ami kiemeli őket az amúgy igencsak jól használható konkurens flagship készülékek mezőnyéből. Valószínűleg mindenki kitalálta, hogy a kamerarendszerhez nyúltak hozzá, összesen két lencse került elhelyezésre a készüléken, amelyek egy igen szofisztikált motoros rendszer segítségével szabadon mozgathatók az elő- és a hátlap között. A fő egység egy 1/2 hüvelykes, 48 megapixeles Sony IMX586-os szenzort használ, Quad Bayer technológiás, fényereje f/1,79, lézeres és PDAF autofókusszal is rendelkezik. Optikai képstabilizációval viszont nem, aminek nem csak az éjszakai felvételek készítésekor, hanem videózáskor is hátrányát fogják látni a felhasználók, mert bár az egyik tervezést vezető mérnök azt mondta nekünk, hogy "mindent megpróbáltak", a helyzet az, hogy a szoftveres stabilizáció sosem lesz olyan, mint az optikai, viszont a ZenFone 6-ban csak ez előbbi van. A látószög 26 milliméter (ekv.), tehát nagyjából 79 fokos, a maximális felbontás videózás közben 4K is lehet 60 fps mellett, a szoftveres képstabilizáció ilyenkor is elérhető. A másodlagos kamera 13 megapixeles felbontású, egy ismeretlen Omnivision szenzort rejt, ennek paraméterei nem ismertek, csak a látószöge, ami 125 fok, a torzítását élőben küszöbölik ki, valószínűleg szoftveresen. Zoom kamera nincs, de a 48 megapixeles felbontás elég nagy ahhoz, hogy a digitális zoomnál csökkentett (12 megapixeles) felbontás esetén megfelelő képminőséget érjenek el.


[+]

A kamerát mozgató motor tényleg nagyon kifinomult és a gyártó láthatóan büszke is rá, sokat beszéltek nekünk arról, hogy hány alkatrészből áll, hogy milyen speciális fémből csinálták és milyen fizikai hatásoknak tud ellenállni. Hogy minderre szükség volt-e, azt a piac fogja megválaszolni, de az biztos, hogy ha sok dolgot ki is bír ez a rendszer, akkor is sérülékenyebb, mint egy sima, hátlapba épített kamerarendszer. Ráadásul sok helyen meg kell fizetni az árát annak, hogy motorosan nyílik a kamera, hasznát viszont legfeljebb ott lehet látni, hogy ez az első olyan készülékek egyike, amelyek 4K 60 fps-sel tudnak szelfivideót lőni. A hátrányok ehhez képest tényleg komolyak: az optikai stabilizáció hiánya fájó, az oka a helyhiány, megnőtt volna a kamerarendszer tömege, amihez erősebb motor kellett volna, ami meg nagyobb helyet foglalna. A készülék nem vízálló, illetve a motoros rész mögötti rész erősen ki van téve a porosodásnak is. Plusz a kamera le tud törni, amire alapvetően gondolt a gyártó, hiszen a szenzorok érzékelik az esést és becsukják a kiálló részt, de a motor nem elég gyors, így ezt csak 1,25 méternél nagyobb magasságból történő zakózás során tudja megtenni. Akkor viszont lehet, hogy más része törik szét, hiszen semmilyen ütésállóságra utaló szabványnak nem felel meg, bár az előlapot amúgy Gorilla Glass 6, a hátlapot pedig Gorilla Glass 3 borítja. A motornak amúgy nem lesz baja attól, ha kézzel csukjuk le (bár amíg a motor nem húzza vissza a helyére, ott fog lötyögni), ezt ügyesen megoldották.


[+]

A motoros mozgatásnak van pár előnye, de semelyik nem világmegváltó dolog. Egyrészt fontos tudni, hogy a kamera dőlésszögét 18 fokonként kézzel is lehet állítani, tehát olyan perspektívákból is lehet vele videózni, amelyekből amúgy nem feltétlenül tudnánk úgy, hogy közben a kijelzőt is látjuk. A panorámafelvételek készítésekor hasznos, hogy nem kell mozgatni a készüléket, a motor pár másodperc alatt megcsinálja a mutatványt. Videózáskor pedig elérhető a kamera szögét is állítható mozgáskövetés, de ez használhatatlannak tűnik, túl darabos a mozgása. A motor amúgy 100 000 felnyitást garantáltan kibír, ami 5 évre vetítve mondjuk 28 darab felnyitást és visszacsukást jelent. Ez szelfiből sok, de az arcfelismeréses képernyőfeloldásnál már nem annyira, szóval érdemes lehet inkább az ujjlenyomat-olvasást használni.


[+]

A pár napig valószínűleg vicces és mindenképp egyedi motoros kamerarendszer tehát komoly kompromisszumokat is jelent, a nap végén pedig az a nagy kérdés, hogy a vásárlók értékelik-e majd annyira az egyediséget, hogy lemondjanak az optikai stabilizációról és egy potenciálisan sérülékeny készüléket válasszanak. Pedig ha mindez nem lenne, akkor a ZenFone 6 tudna olyan dolgokat, amelyeket kevesen tudnak mások. A ZenUI 6 kezelőfelület például kiválónak tűnik, kinézetében igen közel áll a gyári Androidhoz, alig találhatók rajta extra szoftverek, és irgalmatlanul gyors, köszönhetően többek között annak, hogy gépi tanulás segítségével próbálja kitalálni, hogy milyen alkalmazást fog legközelebb megnyitni a felhasználó. Aztán ott van az 5000 mAh-s akkumulátor, amelynek kapcsán szintén kellett egy kis kompromisszumot kötni, de ez valószínűleg a többség számára elfogadható lesz: nincs villámtöltés, hiszen egy azzal operáló telep mérete azonos kapacitás miatt nagyobb lenne, szóval a készüléket legfeljebb Quick Charge 4.0 és 18 Watt használatával lehet tölteni, szóval nincsenek hangzatos számok, de ilyen méret mellett valószínűleg nem is kell, hiszen elég lesz éjjelente tölteni a telefont. Kétnaponta.


[+]

A legjobb hír a végére maradt: a készülék 2019. május 24-től elérhető lesz Magyarországon is, az ajánlott végfelhasználói ára pedig bruttó 189 000 forint (6/64 GB-os változat). A 6/128-as és 8/256-os változatok hazai árai egyelőre nem ismertek, a nyugat-európai országokban 50 és 100 euró felárat kérnek a nagyobb változatokért, szóval a 8/256-os modell valószínűleg nálunk is 250 000 forint alatt marad majd. Ennyiért pedig a hibái ellenére is egy elég vonzó ajánlatnak tűnik.

Hirdetés

Hirdetés