Bizonyára sokan olvastak már arról, hogy bizony az Apple minden egyes eladott iPhone után havi részesedést kér a szolgáltatóktól azzal az indokkal, hogy az iPhone révén jutottak új előfizetőhöz. Az, hogy miért mennek bele a szolgáltatók eme nem túl szokványos piaci modellbe egyértelműen az iPhone körüli mesterségesen keltett hisztériával indokolható. A Piper Jaffray piackutató intézet szerint a „kiválasztott szolgáltatóknak” nem kevesebb, mint havi 18 dollárt kell fizetnie a hűségnyilatkozat lejártáig, mely ha igaz, akkor a „havidíj” nagyobb bevételt jelent az Apple számára, mint maga a készülék eladása. Habár hivatalosan sem a jelenleg még egyedüli forgalmazó AT&T, sem az Apple nem nyilatkozott a megállapodásuk részleteiről várhatóan a következő negyedéves eredménykimutatásnál mindkét cég részletesen beszámol majd a megállapodás részleteiről.
Mennyibe kerül havonta az iPhone?
Azóta történt
-
Jól fogy a német iPhone
A német T-Mobile beszámolója alapján tízezer iPhone talált gazdára az első napon.
-
Már az iPhone 1.1.2 is feltörhető
Az Apple minden küzdelme ellenére sem sikerült megállítani az iPhone függetlenítőket.
-
Apple iPhone hangszóró: iStuff
Az iStuff dokkoló hatalmas teljesítményt és páratlan hangzást kölcsönöz az iPhone számára.
-
AFP: iPhone, mint USB meghajtó
Az AFP révén minden eddiginél nyíltabbá válhat az iPhone.
Előzmények
-
Az európai iPhone pénteken érkezik
Az Apple mobiltelefonja péntektől lesz kapható Európában
-
Apple iPhone gyémánt köntösben
Arany iPhone már volt, nosza itt a gyémántokkal kirakott változat.
-
Mégsem jön az iPhone Nano
A tegnap közzétett képeken nem az iPhone Nano volt látható.
-
Készpénzért már nem vehető iPhone
Az Apple nem tanul a felhasználói igényekből, hanem még szorosabbra fogja a gyeplőt.