Hirdetés

MeMO Pad Me176C – Bay Trail processzorral

Hirdetés

Az asztali számítógépek, laptopok és szerverek piacát uraló Intel számára az okostelefonok és táblagépek szegmensébe való betörés meglehetősen kemény diónak tűnik, hiszen a kifejezetten akkumulátoros üzemmódhoz optimizált ARM processzorok árban, fogyasztásban és sebességben is hosszú ideig jobb alternatívát jelentettek. Az Atom Z3745 Bay Trail lapkában azonban már egyre több gyártó lát fantáziát, még akkor is, ha az egyelőre csak az alsó szegmensben kerül bevetésre.

Az Asus által rövidesen bejelentésre kerülő MeMO Pad ME176C az előzetes pletykák szerint nettó 149 dollár áron debütálhat, vagyis lényegében a korábbi MeMO Pad HD 7 közvetlen utódja lesz. Ezek után nem meglepő, hogy 7 hüvelykes 1280 × 800 képpontos megjelenítő köré épül, mely mellé 5 megapixeles fő és 2 megapixeles előlapi kamerát, 1 GB RAM-ot, microSDXC kártyával bővíthető 8 vagy 16 GB belső memóriát és 10 órányi üzemidőt biztosító 3950 mAh kapacitású akkumulátort kapott. Az Android 4.4 KitKat operációs rendszerrel és ZenUI kezelőfelülettel érkező MeMO Pad ME176C piaci premierjének időpontja egyelőre nem ismert.

  • Kapcsolódó cégek:
  • ASUS

Előzmények

Hirdetés