A Google filozófiájától eltérően a Microsoft a legújabb hardveres megoldások támogatása helyett továbbra is a rendszerfrissítések gyors elérésére fókuszál, melyek – az Apple megoldásához hasonlóan – néhány héttel a hivatalos premier után a a legtöbb felhasználó számára hozzáférhetővé válnak. A szoftveróriás közleménye szerint 10 nap leforgása alatt a korábbi Windows Phone 7 modellek 20 százalékáig jutott el a Mango frissítés, ám a következő 10 nap alatt ez az arány 50 százalék fölé emelkedhet. Csak összehasonlításul: a hónapok óta elérhető Android 2.3 Gingerbread jelenleg csak a felhasználók 39 százalékához jutott el, persze sokan a rendszer magasabb erőforrásigénye miatt sem juthatnak hozzá az újabb változathoz. Az igazsághoz persze hozzátartozik, hogy a Microsoft hardveres és szoftveres megkötései miatt a szoftverfrissítések kiadása sokkal egyszerűbb feladat, de a végfelhasználók számára a technikai részleteknél sok esetben fontosabb lehet az új firmware bejelentését követő gyors elérése.
Mango: Tíz nap, húsz százalék
Azóta történt
-
Windows Phone: Jön az LTE és a kétmagos processzor
A Microsoft telefonos részlegének vezetője szerint a Windows Phone egymagos processzorral is tökéletes versenyképes, de a fejlődés persze nem áll meg.
-
Majdnem mindenkinek elérhető a Mango
A Microsoft közleménye szerint néhány apró technikai problémától eltekintve minden készüléktípusra elérhető a Mango frissítés.
Előzmények
-
Mango: Egyre több készülékre
A Windows Phone 7 modellek felére már elérhető a számos újdonsággal kecsegtető Mango frissítés.
-
Windows Phone 7.5 Mango bemutató
Megérkezett a Windows Phone rendszer nagyszabású frissítése, megnéztük, milyen újdonságokat hozott a rendszerbe a Mango.
-
Elérhető a Mango frissítés
Korábbi Windows Phone 7 készülék számára is elérhető a régóta várt Mango frissítés.

Aktív témák
- iPhone-t használók OFF topikja
- ThinkPad (NEM IdeaPad)
- Milyen belső merevlemezt vegyek?
- Apple iPhone 16 Pro - rutinvizsga
- Tőzsde és gazdaság
- NVIDIA GeForce RTX 4060 / 4070 S/Ti/TiS (AD104/103)
- Lassan teljes a Xiaomi 16 tudáslistája
- Kertészet, mezőgazdaság topik
- iPhone topik
- ASUS routerek
- További aktív témák...