A Microsoft közleménye szerint a korábbi Windows Phone 7 készülékek számára is elérhetővé vált a Mango frissítés, mely telepítése kizárólag számítógépes kliensszoftver segítségével lehetséges. Egyelőre nem tudni, hogy első körben mely modellekre érhető el az új firmware, de a következő hetek során minden modell frissítésére sor kerülhet. A Mango változat számos újdonsággal kecsegtet a régebbi mobilok számára is, ám egyelőre ismeretlen okok miatt az internet megosztás továbbra is hiányzik a repertoárból. Némi vigaszt jelenthet ugyanakkor a Windows Phone Marketplace webes felületének beindítása, mely kényelmesen, asztali számítógépen is lehetővé teszi a teljes katalógus böngészését és az alkalmazások telepítését.
Elérhető a Mango frissítés
Azóta történt
-
Késik a Samsung modellek Mango frissítése
Az Omnia 7 frissítési nehézségei miatt csúszhat a Samsung modellek Windows Phone Mango frissítése.
-
Mango: Tíz nap, húsz százalék
A Microsoft továbbra is gőzerővel dolgozik azon, hogy a Windows Phone Mango frissítés valamennyi korábbi modell számára elérhető legyen.
-
Majdnem mindenkinek elérhető a Mango
A Microsoft közleménye szerint néhány apró technikai problémától eltekintve minden készüléktípusra elérhető a Mango frissítés.
-
Apró Mango frissítés érkezett
A virtuális gombsor véletlenszerű eltűnésire is gyógyírt kínál az Olaszországban kiadott Windows Phone javítócsomag.
Előzmények
-
A ZTE is beszáll a WP7-bizniszbe
A ZTE bejelentette az első Windows Phone 7.5 Mango alapú készülékét.
-
WP7 blog: Hamarosan érkezik a Mango!
Két héten belül útnak indul a legújabb frissítés.

Aktív témák
- Macron betiltatná az EU-ban a közösségi médiát a 15 év alattiaknak
- World of Tanks - MMO
- Bambu Lab 3D nyomtatók
- Minden, ami Unreal Engine
- WoW avagy World of Warcraft -=MMORPG=-
- Milyen kompakt digitális fényképezőgépet?
- Microsoft Edge
- REpont és hulladékgazdálkodás
- Vigneau interaktív lokálblogja
- exHWSW - Értünk mindenhez IS
- További aktív témák...