Lumia 920T a China Mobile kínálatában

A világ legnagyobb szolgáltatójaként számon tartott China Mobile előfizetői tábora nemrég átlépte a 700 milliót, mely az Európai Unió összlakosságának közel másfélszeresét, az Egyesült Államok és Kanada együttes népességének pedig több mint kétszeresét jelenti. A kínai gazdaság és a vásárlóerő folyamatos erősödésével a mamutszolgáltató a globális gyártók fontos célpontjává vált, ám a kínálatba való bekerülés közel sem egyszerű feladat. Az Apple például évek óta hiába próbálta lenyomni a távközlési óriás China Mobile torkán a nyereségosztásos modelljét, az ugyanis a saját profitjából nem enged, még akkor sem, ha az iPhone egy igen felkapott modell. A Nokia azonban úgy tűnik, hogy jóval több sikerrel járt, hiszen a China Mobile végül formálisan is bejelentette a 3G TD-SDCMA hálózatokhoz optimizált Lumia 920T készüléket.

A kártyafüggetlenül 4599 kínai jüanért, azaz nagyjából 160 000 forintért kínált készülék a korábbi pletykákkal ellentétben nem kapott erősebb processzort, viszont a bejelentés a Nokia részvényárfolyamát ennek ellenére is 13 százakkal magasabbra lökte. Ehhez persze a mérsékelt árfekvésű, mégis egész jól felszerelt Lumia 620 pozitív fogadtatása is hozzájárult, mely szintén Kínában fog debütálni jövő januárban. Az Apple részvényei eközben mélyrepülésbe kezdtek, hiszen a finn riválisa komoly előnyhöz jutott a világ legnagyobb és legdinamikusabban fejlődő piacán.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés