A korábbi beszámolókkal ellentétben a Nokia várhatóan nem egy külön rendezvényen, hanem az április 2-án kezdődő Microsoft BUILD fejlesztői csúcstálalakozó során fogja bemutatni Lumia sorozatának legújabb tagjait, melyek minden valószínűség szerint a Windows Phone platform 8.1-es változata köré épülnek. Az új sorozat egyik legérdekesebb tagja a mélyén árazott Lumia 630 lesz, mely a Sofica állítása szerint a mérsékelt árfekvése ellenére viszonylag jó minőségű 5 megapixeles kamerát kapott. A 4,5 hüvelykes megjelenítővel szerelt készülék további érdekessége a 480 × 854 képpontos kijelzőfelbontása lesz, mely a platform történetében először virtuális kezelőszerveknek is helyet biztosít.
Lumia 630 – 5 megapixeles kamerával
Azóta történt
-
VLC Windows Phone modellekre
A Microsoft platformjának frissített változatára is elérhető lesz a népszerű VLC videólejátszó.
Hír 33
-
Windows Phone 8.1 – április 23-án?
Három héttel a Microsoft frissített platformjának leleplezését követően már piacra is kerülhetnek a köré épülő készülékek.
Hír 178
-
Rövidesen kapható a Lumia 630 Dual SIM
Május elején kerül a boltok polcaira az egyszerre két SIM kezelésére is alkalmas Windows Phone 8.1 alapmobil.
Hír 46
Előzmények
-
Új Lumiák a BUILD konferencián?
A Windows Phone 8.1 mellett két új készülék is bejelentésre kerülhet a Microsoft közelgő fejlesztői csúcstalálkozóján.
Hír 101
-
Sajtóképen a Lumia 630
Öt árnyalatban is látható a Nokia rövidesen leleplezésre kerülő Windows Phone 8.1 rendszerű okostlefonja.
Hír 40
-
Lumia 630 – 4,5 hüvelykes HD kijelzővel?
A rövidesen debütáló Nokia „Moneypenny” lesz a piac első kétkártyás Windows Phone 8 okostelefonja.
Hír 89
-
Sajtóképen a Lumia 630
Az Android-alapú X-sorozat leleplezése után a Nokia hamarosan a Windows Phone termékpalettáját is bővíteni fogja.
Hír 112
Percről percre
gp Commandos egy kolostorban, avagy Shadow Tactics egy elmegyógyintézetben – ilyen érdekes környezetben még sosem lehetett lopakodni egy falkára való specializált karaktert irányítva!
ph A cég E-ATX méretű sorozatának legújabb tagja egyszerre próbál az RGB-fanatikusoknak és a szellőzéspártiaknak a kedvében járni.
it Sam Altman maga beszélt róla, hogy szeretne egy európai Stargate-projektet.
Állásajánlatok
Cég: Marketing Budget
Város: Budapest
Megjelenési dátumot kapott a Grit and Valor: 1949 PC-s kiadása
gp Aki kíváncsi a játékra, annak érdemes lehet letölteni a publikus demót.
Kemény üzenetet küldött a gyártói részlegnek az Intel társvezetője
ph Michelle Johnston Holthaus szerint az Intel Foundry-nak ki kell érdemelnie az Intel bizalmát.
Delta Force - Megjelenési dátumot kapott a kampány
gp Kevesebb mint két hetet kell már csak várni és befut a sztori mód.
A gyári kábelek fontosságára hívják fel a figyelmet az új GeForce-ok gyártói
ph A cégek figyelmeztették a kereskedőpartnereiket, hogy tudassák az ügyfeleikkel a mellékelt tápadapterek előnyeit.
PlayStation - Öt nap kompenzációt kapnak a PS Plus tulajok a leállás miatt
gp Az elmúlt hétvégén több mint 24 órán át elérhetetlen volt a PlayStation rendszere.
2025 - Íme a 7. héten megjelenő játékok listája
gp Az elkövetkező napokban többek között megkapjuk a Civilization VII-et.
Játékba csomagolt malware 85 GB-ban
lo Általában a rosszindulatú kódok igyekeznek minél kisebbek lenni, kerülve a feltűnést. Ekletáns példa az SQL Slammer,...
LG Mobile blog
LG blog: Ken Hong szerint a G8X ThinQ egy új megközelítés
Alternatív Hajtás blog
Csak elektromos meghajtással jön az új Mini
- A gyári kábelek fontosságára hívják fel a figyelmet az új GeForce-ok gyártói
- AMD GPU-k jövője - amit tudni vélünk
- Milyen NAS-t vegyek?
- Synology NAS
- Autós topik
- Windows XP
- Cyberpunk 2077
- NVIDIA GeForce RTX 5080 / 5090 (GB203 / 202)
- Samsung Galaxy S24 Ultra - ha működik, ne változtass!
- Hardcore café
- További aktív témák...