Rövidesen kapható a Lumia 630 Dual SIM

Hirdetés

Az idei BUILD fejlesztői csúcstalálkozó során mutatta be telefonos operációs rendszerének legújabb generációját a Microsoft, mellyel együtt a Nokia három új készüléket is bemutatott. A trió legalacsonyabb sorszámú tagja a Lumia 630 lett, mely a platform történetében először kétkártyás kiadásban is elérhető lesz. Az egyszerre több SIM kezelésére is alkalmas készülékek segítségével a munkahelyi és privát kártyák is egyetlen készülékbe kerülhetnek, de külföldi utazáskor is hasznosak lehetnek, hiszen így a kedvezőbb helyi tarifák használata és az eredeti saját számon való elérhetőség egyetlen készülékkel is megoldható.

A Lumia 630 kétkártyás kiadása a Nokia közleménye szerint május elejétől lesz kapható, igaz, először csak Kínában, Indiában és néhány további ázsiai országban kerül bevezetésre. A nettó 169 dolláros, vagyis 27 százalékos hazai áfát feltételezve bruttó 47 000 forintos áron piacra kerülő készülék technikai fronton a szükséges minimumot hozza, hiszen 4,5 hüvelykes 480 × 854 képpontos kijelzőt, 720p videók rögzítésére alkalmas 5 megapixeles kamerát, 21/7,76 megabites HSPA+ modemet, 1,2 GHz-es négymagos Qualcomm processzort, 512 MB RAM-ot, maximu 128 GB-os microSDXC kártyával bővíthető 8 GB belső memóriát és 1830 mAh kapacitású akkumulátort kínál 129,5 × 66,7 × 9,2 milliméteres és 134 grammos kivitelben.

Azóta történt

Előzmények

  • Előrendelhető a Lumia 630

    Európa legdrágább piacán is ötvenezer forintnak megfelelő áron rendelhető a Nokia első Windows Phone 8.1 rendszer köré épülő okostelefonja.

  • Lumia 630 – 150 eurótól

    Európában negyvenhatezer forintnak megfelelő áron debütál a Nokia első, Windows Phone 8.1 operációs rendszerrel érkező készüléke.

  • Lumia 630 – 5 megapixeles kamerával

    Egyre több forrásból nyer megerősítést a Nokia első, Windows Phone 8.1 operációs rendszert futtató készülékének műszaki felszereltsége.

  • Új Lumiák a BUILD konferencián?

    A Windows Phone 8.1 mellett két új készülék is bejelentésre kerülhet a Microsoft közelgő fejlesztői csúcstalálkozóján.