A BlackBerry komoly reményeket fűzött az év elején bejelentett QNX-alapú mobiltelefonos operációs rendszeréhez és az aköré épített teljes érintőkijelzős modelljéhez, ám az eladások végül még sem váltották be a reményeket. A brit Carephone Warehouse kínálatában a készülék kártyafüggetlen kiadása mostantól 179,95 fontért, azaz 64 000 forintnak megfelelő áron szerepel, mely a kezdeti 479,79 fontos listaárnak majdnem a harmada. A BlackBerry korábbi csúcsmodelljét minden brit szolgáltató ingyen kínálja már a legolcsóbb szerződéseivel is, kártyás csomagban pedig 149,99 fontért, vagyis 53 000 forintért is elvihető. A rövidesen érkező BlackBerry 10.2.1.1055 frissítést követően a Z10 alternatív forrásból származó Android alkalmazások futtatására is alkalmas lesz, mely lehetőség az alacsony árral kombinálva végül kelendővé teheti a kanadai gyártó készülékét.
Lezuhant a BlackBerry Z ára

A kezdőár harmadához közelít a kanadai gyártó év elején bejelentett csúcsmobiljának európai listaára.
Azóta történt
-
BlackBerry Z10 – kétszáz dollár alatt
A Fekete Péntek és a Kiberhétfő során egyaránt „fillérekért” kapható a kanadai gyártó QNX-alapú okostelefonja.
-
Januárban debütál a BlackBerry 10.2.1
A szokásos apróbb hibajavítások mellett az Android 4.2.2 Jelly Bean alkalmazások futtatását is lehetővé teszi majd a kanadai gyártó készülő szoftverfrissítése.
-
BlackBerry–Foxconn megállapodás született
Az Apple legnagyobb partnere a kanadai gyártóval karöltve lép be az okostelefonok piacára.
-
Folytatódik a BlackBerry vezetőcseréje
A Sony Ericsson korábbi műszaki igazgatója került a BlackBerry készülékgyártó divíziójának élére.
Előzmények
-
Google Play Áruház a következő BlackBerry OS frissítéssel?
A kanadai vállalat operációs rendszerének 10.2.1-es frissítése állítólag már a keresőóriás alkalmazásboltjához is hozzáférést biztosít.
-
A Lenovo nem kapja meg a BlackBerry-t
A kanadai állami vezetés nemzetbiztonsági aggályok miatt nem engedélyezi a BlackBerry kínai tulajdonba kerülését.
-
Nem kerül eladásra a BlackBerry
A kanadai gyártó mégsem kerül a Fairfax Financial kezébe, ám a jelenlegi vezérigatójának távoznia kellett.
-
Szabadesésben a BlackBerry
A BlackBerry Messenger óriási népszerűségének árnyékában a telefonos részleg részesdése másfél százalékra zuhant.

- Mobilinternet
- Cyberpunk 2077
- EAFC 25
- Spórolós topik
- Házi barkács, gányolás, tákolás, megdöbbentő gépek!
- iRacing.com - a legélethűbb -online- autós szimulátor bajnokság
- Xiaomi 13 - felnőni nehéz
- PlayStation 5
- Samsung Galaxy S23 és S23+ - ami belül van, az számít igazán
- Ford topik
- További aktív témák...