A Sony Ericsson első Android alapú készüléke a kiadás pillanatában még a régebbi, 1.6-os verziót használja majd, ám nyár végén egy komoly frissítés érkezésére lehet majd számítani, mely többek között az Open Handset Alliance által fejlesztett operációs rendszer legújabb változatát is tartalmazni fogja. Harold de Kort, a Sony Ericsson kommunikációs igazgatója hivatalosan is megerősítette, hogy a számos kisebb frissítés mellett a nyár végén egy jelentős változással kecsegtető firmware is elérhető lesz, ám a sokak által hiányolt multitouch támogatás később sem lesz elérhető az XPERIA X10 számára. Az egymásnak igen ellentmondó értesülések szerint az egyszerre több ujj érintésének követése hardveres korlátok miatt nem lehetséges.
Komoly frissítést kap a Sony Ericsson X10
- Írta: (An)Dante
- Forrás: unwired view
- Kapcsolódó cégek:
- Sony Ericsson
Azóta történt
-
Újabb frissítést kapott a Sony Ericsson Aino
Hosszabb üzemidővel, javított Bluetooth és WLAN támogatással, valamint új témákkal kecsegtet az Aino második frissítése.
Hír 17
Előzmények
-
Sony Ericsson X10 - a fa nagy, a fejsze kicsi
Nagyon egyedi szeretett volna lenni a gyártó első Android rendszerű készüléke. A sok újításnak azonban hátránya is van.
Elemzés 5843
-
Sony Ericsson X10: Nem lesz multitouch támogatás
A japán-svéd gyártó hivatalosan is megerősítette, hogy az XPERIA X10 hardveres okok miatt nem kaphat multitouch támogatást.
Hír 135
-
Érkezik a Sony Ericsson XPERIA X10 trió
Ismertté vált a japán-svéd gyártó XPERIA X10 mini, X10 mini pro és X10 érkezési dátuma és ára.
Hír 58
-
MWC2010: Sony Ericsson X10 mini és X10 mini pro
Nagyon kicsi Android telefon és majdnem ugyanilyen kicsi QWERTY változat.
Hír 49
Percről percre
gp Mi nehezítheti egy távoli sziget gyarmatosítását? Nem csak lelkiismeretünk és a helyi ellenállás, de egy lélekpestis nevű kór ugyanúgy, mint egy, a háttérben ébredező erő…
it A Honda visszalépett a Nissan-féle egyesülés ötletétől, most pedig a Foxconn mondja azt, hogy nem megvenni akarja az autógyártót.
it Az amerikai hadsereg számára nyújtott headsetprogramot az Anduril veszi át a Microsofttól.
Állásajánlatok
Cég: Marketing Budget
Város: Budapest
Már javában teszteli a HAMR implementációját a Western Digital
ph A vállalat felgyorsította a fejlesztést, hogy minél hamarabb kínáljanak megfelelő HDD-ket.
Változik a CPU-k csomagolása az EU-ban
ph Új rendelet vonatkozik majd az AMD-re és az Intelre is, amelynek a két cég részben már megfelel.
PlayStation Plus 2025 Extra/Premium - A teljes februári lista
gp A Sony leleplezte, hogy az elkövetkező időszakban milyen játékokat kapnak, akik a drágább előfizetést választják.
Friss előzetesen a Split Fiction
gp A Hazelight Studios következő kooperatív játéka továbbra is remek alkotásnak tűnik.
Az Intel biztonsági riportja szerint az Intel a legbiztonságosabb
ph A vállalat elintézte a Qualcommot, az AMD-t, az NVIDIA-t és az ARM-ot is.
Felfedezés a Gamer egerek világában: Az én egérkalandom.
lo Hogyan is kezdjem? A címből sejthető, hogy gamer egerekről szeretnék írni a saját tapasztalataimon keresztül. Rólam...
Szeptemberben érkezik a Borderlands 4
gp Ősszel folytatódik a széria, ránk pedig ismét milliónyi loot vár.