A holland Mobile Phone Helpdesk oldalán bukkant fel az első Samsung Bada készülék látványterve, mely sokkal inkább egy rajongói képzet szüleményének tűnhet, de persze az sem elképzelhetetlen, hogy valóban a gyártó első nyílt platformja köré épített modellje ihlette. A nagyobbik dél-koreai gyártó a tervek szerint decemberben mutatja be az új operációs rendszerének részleteit, mely mellett egy fejlesztőkészlet is kiadásra kerül, így a programozók már jóval az első modell élezése előtt elkezdhetik a rendszer tanulmányozását és a szoftverek fejlesztését. A Bada platform célja a Symbian, Android és Windows Mobile operációs rendszerek kiiktatása lesz, így a több éves folyamat végeredményeként a Samsung teljes befolyással bírhat a saját modellekben alkalmazott szoftveres platform felett.
Kiszivárgott az első Bada-Samsung látványterv?
- Írta: (An)Dante
- Forrás: Boy Genius Report
- Kapcsolódó cégek:
- Samsung
Azóta történt
-
Samsung: Elkötelezett a több operációs rendszer használata mellett
A dél-koreai gyártó hivatalosan is cáfolta a Symbian és Windows Mobile platformok mögüli kihátrálást.
Hír 4
-
Fél év múlva érkezik az első Bada mobil
A dél-koreai gyártó csak a jövő év első felében leplezi le első Bada operációs rendszerű okostelefonját.
Hír 9
-
December 8-án jöhet a Bada mobil
A nagyobbik dél-koreai gyártó jövő kedden mutatja be új platformjának részelteit és várhatóan az első készülékét is.
Hír 27
-
Samsung Bada: Okostelefont mindenkinek
Hivatalosan is bemutatkozott a Samsung Bada platform, mely az okostelefonokat a lehető legszélesebb vásárlóközönség számára próbálja eljuttatni.
Hír 37
Előzmények
-
Samsung: Újabb húsz százalékos bővülés jövőre
Az idei, rendkívül sikeres év után még jobb eredményekre számít jövőre a Samsung.
Hír 10
-
Új operációs rendszert mutatott be a Samsung
Bemutatkozott a Samsung Bada, mely egy kifejezetten olcsó mobilokhoz szánt nyílt platform.
Hír 19
-
A Samsung kihátrálhat a Symbian mögül
Noha a dél-koreai gyártó a Symbian Foundation egyik alapítótagja, a HMC Investment Securities értesülései szerint 2011 után már nem várhatóak Symbian alapú Samsung modellek.
Hír 48
-
Rekord negyedévet zárt a Samsung
A gyártó húsz százalék feletti piaci bővülést is ugyanekkora globális piaci részesedést könyvelhetett el.
Hír 74
Hirdetés
Percről percre
it A kreativitás szimbólumait zúzták be egy iPad-reklámban, ez pedig hatalmas felháborodást okozott.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Stray Gods - Orpheus központú DLC érkezik jövő hónapban
gp A musical játék hamarosan egy új kiegészítőt kap heteken belül.
Ghost of Tsushima - A PC-s kiadás több mint 170 régióban elérhetetlen lesz
gp Hasonlóan a Helldivers II-höz, ahol nincs PSN regisztrációra lehetőség, ott nem lehet megvenni a programot.
Homeworld 3 - Amit a játéktól várhatunk
gp Akik a drágább verziót vették meg, már játszhatnak a teljes változattal.
A Corsair égisze alá kerül a Fanatec
ph A szimulátorrajongók körében nem épp ismeretlen név követi a a Drop, az Elgato, az Origin PC és a SCUF Gaming által kitaposott ösvényt.
Megérkezett a Corsair új M.2-es SSD-je, és mindennek mondható, csak lassúnak nem
ph Az MP szériás konstrukció egyelőre csak 4 TB-os tárhelymérettel tehető kosárba, és lineáris lemezműveletekben bőven 10 GB/s felett teljesít.
Kicsit később indul a The Rogue Prince of Persia korai hozzáférése
gp A pontos dátumot a következő hétfői napon jelentik meg a készítők.
Módosít a memória sebességének jelzésén a Microsoft
ph A Mhz megy, a MT/s paraméter pedig jön, amitől kevesebb félreértést várhatnak a gyártók.
LG Mobile blog
LG blog: Ken Hong szerint a G8X ThinQ egy új megközelítés
Samsung Univerzum
Samsung Univerzum: Az S23-at is megbabonázta a Galaxy AI
- Tippmix
- iPhone topik
- Tetőfokára hág a tavasz, és ezt a hardverek is érzik
- Szemüveges topik
- Nők, nőügyek (18+)
- Akciófigyelő: kedvezményekkel indít az Ulefone Armor tablet/telefon páros
- OLED TV topic
- Autós topik
- A fociról könnyedén, egy baráti társaságban
- Billentyűzet gondom van
- További aktív témák...